Magyar Országos Tudósító, 1939. február/1

1939-02-10 [198]

-r—ÜLÉST TARTOTT A KÖZLEKEDÉSI SZAKBIZOTTSÁG, A közlekedési szakbizottság pénteken délután a Központi Városháza I, emeleti tanácstermében báró Ba­barcz.v István t anácsnok elnöklésével ülést tartott, A kereskedelmi és közlekedésügyi minisztérium foglalko­zik a jobbirányu közlekedés bevezetésének kérdésével,'az ereevonatkozó tervezetet hozzászólás végett megküldötte a fővárosnak, A közlekedési ügy­osztály javaslatai alapján ápolgármester elkészítette a minisztériumhoz intézendő előterjesztését, amelyből kiderül, hogy a'jobboldali közlekedés bevezetése a fővárosban semmi akadályba nem ütközne, mindössze néhány ut­rendezésre és átépítésre, továbbá a közlekedési eszközök és a pályatestek átrendezésőre lesz majd szükség, A várható költség több mint 8 és fél mil­lió pengő s a polgármesteri átirat hangsúlyozza, hogy ezt az összeget az államnak kell vállalnia, mert a jobboldali közle kedésre való áttérés or­szágos érdek, Vály Ferenc helyeselte a polgármesteri előterjesztés ál­láspontját, a" költségeket nem szabad a fővárosna áthárítani, osak akkor szabad áttérői az uj közlekedési rendszerre, ha már minden előkészület meg­történt, Ei:zel a kérdéssel szorosan összefügg a nagyobb fővárosi terek közlekedési szabályozása. Miliők Sándor hasonló értelemben szólalt fel, majd Lázár ^mil azt hangoztatta, hogy ez a kérdés egyáltalán nem sürgős, a közlekedési reformra nincs szükség, meg kell várni amig a közlekedési problémákat nemzet­közileg szabályozzák. Magyar Miklós a reform mellett foglalt állást, be kell' vezetni a jobbiárnyú közlekedést elsősorban a külföldi autósok érdekében. Azért is szükség van a közlekedés átszervezésére, mert az igen sok munka­alkalmat biztosit majdo Homonnay Tivadar a leghatározattabban állást foglalt a­mellett, hogy az összes költségeket ki államnak kell viselnie, Marinovich Marcell dr, rendőrfogalmazó annak a véleményé­nek adott kifejezést, hogy a reformot csak akkor vezessék be, ha az összes városrendezési és egyébb problémákat megoldották, nehogy olyan zűrzavar t-'imádjon, mint Bécsben, ahol tv»iá a mult év őszén tértek át a jobboldali közlekedésre, Az elnöklő tanácsnak felvilágosításai után a bizottság elfogadta a polgármesteri előtérjesztést 0 / A kereskedelmi és közlekedésügyi'miniszterium elkészítet­te a bérautó-fuvarozási szabályré--ndelettervezetet, amelyet hozzászólás céljából átküldött a városházára,, Lázár Emu kérte, neosák a fuvarozást, hanem az alkalma­zottak szolgálati viszonyának kérdését is szabályozzák. Több felszólalás ut-'n báró Babarczy István tanácsnok felvilágosításai során bejelentette: a főváros kéri majd ^'minisztériumtól, vegyék be a bzabályrendele tbe azt is, hogy a bérautófuvarosok Budapesten minimálisan 15 kilométeres fuvarokat vállalhassanak csak, A bizottság hozzájárult a polgármester javaslataihoz. Az autóbusz üzem a 10-es autóbuszvonalat <, ^melyre ráfizet, meg akarja rövi­díteni, ' ennek az autóbuszvonalnak a jövőben a külső, végállomása nem az Andor­utcában, hanem a Hengermalom-uton íesZa Vály Ferenc'szerint nem szabad az autóbusz vonalat megrövidíteni, sőt fejleszteni kell, a végállomását a Gel­lért-térről helyezzék messzebbre s akkor a 10-es autóbusz vonal rentábilis lesz. Miliők Nándor kérte, hogy az autóbuszokon is szereljék fel azokat a jelzőkészülékeket, amelyek jelzik, ha a>kocs 1 elindult, Így sok balesetet /lehetne megelőzik!. Lázár Emil az autóbuszvezetők sérelmeit tette szóvá; A bizottság végül is elfogadta a polgármester előtérjesztését,/MOT/Lá.Vr 8

Next

/
Thumbnails
Contents