Magyar Országos Tudósító, 1939. február/1
1939-02-09 [198]
/ A POLGÁRI MISTER JELENTÉSE. Folyt at ás. l/. Bánóczy László a közigaz atási bizottság multhavi ülésén többi között a nyomortanyák megszüntetését kérte, erre a felszólalásra válaszolva a polgármester megemlíti, hogy a főváros az államtól valóban nyomortanyákat volt kénytelen átvenni, ezeknek megszüntetését a mult évben megkezdték és ebben az esztendőben teljesen megszüntetik a ferenovárosi kis érd ->i telepet és lebontják az összes lakás céljaira nem megfelelő épületeket is. Lázár Fereno és Nagy László bírálat tárgyává tették legutóbb az évvégl fővárosi kinevezéseket,, Megállapítja apolgármester, hogy a főváros adminisztrációja a pályázó tisztviselők rangsorának összeállításakor nem követett el mulasztást. A felszólalásokra válaszolva a polgármesteri jelentés részletesen besz-'mol a főváros ügyosztályainak működéséről is« A Beszkárt bevétele ámult hónapban 119.467 pengővel, tehát 3%-kal emelkedett, az autóbuszüzem 189.471 pengővel, 26.5.^-kal többet vett be. A Fogaskerekű Vasút forgalma 11.9/o-kal visszaesett, a HÉV személyszállítási bevétele viszont 66.890 pengővel, 13 .2$-kal volt több, mint az elmúlt év januárjában. A fóvárosiéleim1szer felhozatala és a piacok forgalma nagy emelkedést mutat, a felhozatal bőségesen fedezi a szükségletet. Közli a' polgármester, hogy megkezdődött már az ez évi idegenforgalmi propaganda, a városgazdasági ügyosztály érintkezésbe lépett a német utazási irodákkal és az olasz hivatalos körökkel, Egyébként áprilisban Budapesten ílesz a nemzetközi anatómiai kongresszus. Kedvező helyzetük a főváros gyógyfürdőinek és gyógyforrásainak, forgalmuk és bevételeik emelkedtek. Az üzemei ügyosztály adataiból kiderül, hogy a Vízmüvek összes bevétele a mult évben közel 16 millió pengő volt, 1937-ben 13 millió pehgő,' Ezzel szemben'a Gázmüvek bevétele csökkenti a bevétel 1938ban 35,583.828 pengő volt, 1937-ben 36,326,776 pengő. A Gázmüvek a szénkészlet növelése céljából a lengyel bányavállalatokkal nagyobbmennylségü gázszéh szállítására szerződóst kötött. Kedvező az Elektromosmüvek jelentése, áz összes üzemi bevétel 51,552*738 pengő \olt a mult évben, 1937-ben 49-626.380 pengő. A közoktatási ügyosztály tevékenységét vázolva a polgármester tfrbbl között ismerteti, hogy az elemi iskolák között a főváros 10 kaskényfilm-vét 1 tógépet oszt szét és a szakiskolákat is bekapcsolj dk a filmoktat ásba« Januárban egyébként 8 uj oktatófilm készült el, A közjótékonysági és szociálpolitikai ügyosztály statisztikai adataiból kiderül, hogy a főváros naponta több mint 35-000 ebédsegélyt oszt szét. Az Ínségesek között a mult hónapban összesen 605.858 drb, jótékonysági utalványt osztották ki ós a szegények, mintegy 350,000 adag félkilógrammos kenyeret kaptak. A f ivaros a szegény gyermekeket gondozásba részesiti, a gyermekek ruhát, cipőt és fehérneműt kapnak. Az Ínségesek között tüzelőszert osztott szét a főváros$, amely 7 melegedőszobát bocsájtott a szegények rendelkezésére. A f ővár os kórházaiban a mu«l"t év végén összesen 3.053 férfi és 4,263 nőbeteget ápoltak, a főváros rádium intézetében 35 férfi és 72 nőbeteg állott kezelés alatt. A kultúrál lai Ügyosztály adatai szerint a főváros -népművelési'bizottságának 234 tanfolyamára mintegy 12*000 résztvevő iratkozott be. A mult hónap- ' ban megtartott 41 tanulmányi kirándulásnak közel 1,400 résztvevője volt, A főváros .képzőművészeti gyűjteményének anyagi januárban'4.178 drb-ra emelkedett, a tárlatokon a főváros több képet megvásárolt. Beszámol a továbbiakban a polgármester az iapri, kereskedelmi, ügyosztály működéséről is, ismerteti, hogy a kisipari hitelintézet a mult hónap végóig 270.699 pengőt helyezett ki. Az ut- és csstoípnaérsltési ügyosztály több utrendezésl, útépítési és csatornázási munkát végeztetett, a mult hónapban a tabáni temető cs a &e Llérthegy déli részének kertészeti rendezését folytatták, A városrenű ezési ésmagánépitési ügyosztály adatai szerint az építési engedélyek iránt előterjesztett kérelmek száma vissza-: esett, a mult hónapban mindössze 8 nagyobb építkezésre kértek engedélyt„ A magasépítési ügyosztály januárban a Széna-téli piac átépítésének terr váv.el foglalkozott és készül az ügyosztályban a visszacsatolt Felvidéken építendő gyermeküdülő terve is= Befejezésül a polgármester ismerteti, ho :y a főváros Januárbán össze SÍ; 5*751 .250 'pengő értékű közmunkát és közszállítást adott vállalatba ,/M0T/T,á f Vr *