Magyar Országos Tudósító, 1939. január/2
1939-01-23 [197]
E Ö V 1 E 0 S NEM KERÜL ŐSÖDBE A FŐVÁROS KOLDUSAKC IóJA.A főváros legutóbbi közigazgatási ülésén többen szóvá tették a koldusakció csődjéről elterjedt híreket s ezzel kapcsolatosan kifogásolták, hogy a kétszázezer pengö'karácsonyi segély kiutalása az Ínségesei; részére késedelmet szenvedett. A felszólaló szerint az a hir terjedt el, hogy a karácsonyi segély összegének nagy részét a'válságba került koldus ako ló-alap szanálására akarja fordítani a főváros. Érdeklődésünkre a főváros közjótékonysági és szociálpolitikai ügyosztálya - amelynek hatáskörébe tartozik a koldusakoló - közölte velünk, hogy az inségsegélyezés válságáról elterjedt hírek tévedésen alapulnak, a karácsonyi segélyt nem fordították más célokra, kiosztása podlg azért késett, mert az igénylők jogosultságát - a polgármester rendelkezésére - felül kellett vizsgálni, mert olyanok ls jelentkeztek, akik nem szorulnak a főváros támogatására. A koldus akció helyzetéről egyébként a közjótékonysági szociálpolitikai ügyosztálytól a következő felvilágositást kaptuk: Az elmúlt években annyira elszapodott a koldusok száma Budapesten, hogy két évvel ezelőtt a főváros - a belügy .iniszter rendelkezésére - betiltotta az utcai kéregetést .és a munkaképtelen Ínségesek ellátását magára vállalta, A terheket azonban nem viselheti egyedül a főváros s ezért Szendy Károly polgármester felhívás utján kérte a társadalom támogatását. A gyűjtés 1936-ban indult meg s^a felajánlott os szeg hó nap ró 1-hó napra emelkedett, ugy hogy a rákövetkező évben, 1937-ben havonta átlag 92,131 pengő volt a közönség által felajánlott ös szeg, az egész évi eredmény pedig 1,105.580 pengőt tett ki. A mult év tavaszától azonban - valószínűleg a külpolitikai és egyéb események miatt - a közönség adakozása ellanyhult, a felajánlott összeg fokról-fokra csökkent, ugy, hogy 1938, év végén az adakozás havi eredménye átlag 87.017 pengőre csökkent, ami 5 $-os visszaesést jelent.Ez azonban nem jelenti azt, mintha a koldusakció csődbe került'volna, ahogy azt a közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén hangoztatták, hiszen a most befolyó összegek is biztosítják az Ínségsegélyezés uj rendszerének fentartását: a közönség adományából ma is havonta átlag 5 ,ooo' Ínséges kap támogatást a főv.árostól, még pedig havonta átlag 2o-22 pengőt .Nem csak anyagi, hanem elsősorban erkölcsi szempontból megnyugtató a jelenlegi helyzet, hiszen a koldulás majdnem teljesen megszűnt Budapesten, vagy legalábbis azok közé a keretek közé szorult, amely a legvirágzóbb gazdasági viszonyok között is minden világvárosban tapasztalható. Ezt bizonyltja a rendőrség fogház és toloncügyosztályához kirendelt fővárosi megbízott havi statisztikája, amelyből kiderül, hogy még koldulás miatt 1937 elején havonta Budapesten átlag l.ooo egyént büntettek meg, ez a szám 1938, év végén 3oo-ra csökkent. Az ügyosztály véleménye szerint a főváros kolduskérdése ma tehát rendezettnek tekinthető , de, hogy a helyzet tovább ne romoljon s, hogy a főváros megakadály .ózhassa a koldusok ujbjSll elszaporodását ahhoz természetesen a közönség" további fokozott megértésére és anyagi támogatására van szükség, /MOT/Lá-Vr. HÍREK A NEMZETI IRODALMI TÁRSASÁÉI FELOLVASÓ ÜLÉSE. Vasárnap tartotta felolvasó ülését az Országos Tisztviselő Egyesületben a Magyar Nemzeti Irodalmi Társaság Kornai István elnöklésével• Az elnök "Kereszténység és fajiság" címmel mondott nagyhatású elnöki megnyitót, után na Porubszky Géza dr, országgyűlési képviselő tartott mindvégig feszült érdeklődéssel kisért előadást a Felvidékről. Dr. Ugró Gyula ny. polgármester költeményeiből adott elő néhányat, majd Sróter István ny. honvédelmi miniszter előadása következett Duschek pénzügyminiszter árulásáról. Ezután ismét Kornai István szerepelt i költeményeivel, Török Pál László egy elbeszélését olvasta fel s végül Tóth \ Matild ugyancsak költeményeiből mutatott be néhányat, A felolvasó ülés uVtán társasebéd volt./MOT/j# I i