Magyar Országos Tudósító, 1939. január/2
1939-01-21 [197]
t*» MÉSFÉLÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK ÉS AZONNAL LETARTÓZTATTAK EGY MOTORSZEB RELőT, Dr. Erayzell Miklós tanácselnök vezetésével ma tartott tárgyalást a büntetőtörvényszék Kubicsek Mihály motorszerelő bűnügyében, aki ellen a kir. ügyészség közokira thamisitás és csalás büntette elmén emelt vádat. A vád szerint a motorszerelőnek és édesanyjának, Kubiosek Józsefnének Wékerle Sándor-utcai lakásán albérletben lakott Vojkovics Imre gazdálkodó, akinek részére felesége vidékről ötszáz pengőt küldött'postautalványon. Amikor a postás megérkezett, Vojkovics nem volt otthon, mire Kubicsek Mihály jelentkezett Vojkovics Imre nevében éa az albérlő szekrényéből előkeresett okmányokkal is igazolta, hogy ő Vojkovics Imre. A postás jóhiszeműen kifizette az ötszáz pengőt Kubicsek Mihálynak, Hetek íáulva Vojkovicsné vidékről feljött Pestre, érdeklődött, hogy megkapta-e férje a pénzt, aki nagy csodálkozással hallotta feleségének előadását, Etfre mindketten a postára mentek érdeklődni, ahol aztán megmutatták nekik, hogy a postás az ötszáz pengőt szabályszerűen kikézbesitette, mert hiszen az átvételt Vojkovics Imre névaláírás is igazolja. Vojkovics rögtön kijelentette, hogy a névaláírás nem az o kezétől származik és föl jelentéét tett a rendőrségen, A rendőri nyomozás aztán csakhamar megállapította, hogy Vojkovics Imre névaláírását Kubicsek Mihály hamisította, A motorszerelőn kívül vádat emelt még a kir. ügyészség Kubicsek Józsefné ellen is azon az alapon, hogy ő is tudott és közreműködött abban, hogy fia a postást megtévessze, Kubicsek Mihály mai kihallgatása során tagadta bűnösségét. "Cé-" dekezése szerint meghatalmazása volt az albérlőtől a pénz átvét elére. Kétszázötven pengővel Vojkovics ugyanis már régebben tartozott neki, kétszázötven pengőt pedig kölcsön kért és kapott a gazdáikod ótól, "Kubicsek ' Józsefné szintén ártatlanságát hangoztatta és azzal védekezett, hogy ő' néki semmi szerepe nem volt az ügyben, 5 nem tévesztette meg a postást, A ^ tör vény <sz ék kihallgatta Vojkovics Imre gazdálkodót, a postást és több más.tanút, majd a perbeszédek elhangzása után a vádirat értelmében •állapította meg Kubicsek Mihály bűnösségét és ezért másfélévi börtönre, édesanyját pedig nógyhónapi fogházra itélte el. Az itélet kihirdetése után dr, Lenkey Dezső kir. ügyész indítványozta Kubicsek Mihály azonnali le-" tartóztatását. A törvényszék ilyen értelemben is határozott; Egy fogház-" or érkezett a terembe, hogy levezesse Kublcseket a fogházba. Amikor a motorszerelő a fogházőrt meglátta, kiabálni kezdett, aztán nekirohant a sertettnek. A fogházőr lefogta a mptorszerelőt, megakadályozva őt abban hogy megtámadja Vojkovicsot. Kubicsek Józsefné is heves kifakadásokkal fogadta az Íteletet, levetette magát a padra, ordítozni kezdett, ugy hoíy csak nagynehezen sikerült őt lecsillapítani. Kubicsek Mihályt aztán a fogházor elvezette. Az itélet egyébként nem jogerős. /MOT/ Ma. ZU —- NYOLCVANÖTEZER PENGŐ ÉRTÉKŰ ARüNY ÉS VALUTA /l. folytatás/ A törvényszék lefolytatta a bizonyító eljárást és ennek során vitéz Herczegfalvy Mihály és Gsiky Aladár detektívek ismertették a nyomozás előzményeit és eredményét. Eszerint a névtelen feljelentő pontosan megírta, hogy milyen értékeket akar kicsempészni Heller az országból és hová fogja rejteni. A bejelentés alapján kutattak az értékek után ás meg is találták. Heller tagadott, de nagyon sok bizonyíték merült fel ellene. A védelem a bizonyítás kiegészítésére vonatkozóan indítványt terjesztett ezután elő, de a törvényszék ezt elutasította és a perbeszédekre került a sor. Kleitsch Imre dr. királyi ügyész vádbeszédében hangsúlyozta, hogy Heller bűnössége bizonyítást nyert és vele szemben súlyos büntetésnek van helye. Utalt arra, hogy a felmerült adatok szerint magyar területen vásárolta össze az aranyat és egyéb értékeket és azok klcsempészésável a magyar közgazdasági életet súlyosan meg akarta káros itani. Ötezer pengő vagyoni elégtétel megállapítását kérte a vádlott terhére. Ezután a védő szólalt fel, majd a törvény s zék meghozta Ítéletét: bűnösnek mondotta ki Heller Lipótot valutaüzérkedés bűntettében és fizetési esaközzel elkövetett visszaélés bűntettében és ezért háromévi felházra, lo.ooo pengő pénzbüntetésre itélte és kötelezte 5ooo pengő-vagyoni elégtétel megfizetésére, /Folyt. k öb-./Sy.