Magyar Országos Tudósító, 1939. január/2

1939-01-21 [197]

A MAGYAR FAJVÉDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK NA GYT A NÁG SÜ LÉ SE • A Magyar Fajvédők Országos Szövetségének nagytanácsa, t>itéz Héjjas Iván elnöklésével ftoponyi-téri központi helyiségében tartotta meg szokásos negyedévi gyű lését , EJjjgkj. m e gny ító után vitéz Somogyi Béla dr. orfoságos ügy ve zet ó', ^nigy ©dévi jeleftSé sőt á sz'övet^Tgliilk^ v te_y majd nagy érdeklődés közepette terjesztette elő a következő, úgyneve­zett fajvédő pontokat: Mi a fajyédeleml ? Az államalkotó és fenntartó magyar faj létének, életszínvonalának ós vezetőszerepének minden eszközzel való biz­tosítása, minden befolyástól mentes független hazában. Ezért követeljükl 1/ Mindenekelőtt honvédségünknek legmesszebbmenő áldozatok árán is az ősi magyar katonai erények és hősi szépem jegyében való kor­szerű fejlesztését, - mint függetlenségünknek és nagy magyar céljainknak legfőbb zálogát, 2/ Követelj ük a közélet tisztaságának, a törvényhozói és hivatali összeférhetetlenségnek - mint a nemzeti megújhodás alapfeltéte­leinek büntető jogszabályokkal való kíméletlen biztosítását, 3/ Követeljük az igazságos és becsületes földbirtokmegosz­tást, A kisbirtok fokozott védelmét, 4/ Követeljük: a dolgozó társadalom minden rétegének tisz­tességes megélhetését biztosító alsó munkabérhatár törvényes megállapítá­sát, 5/ Követeljük: az álláshalmozások azonnali megszüntetését, az állástalanok azonnali elhelyezését a nemzeti jövedelem szükségszerű arányosítása által, 6/ Követeljük: az uj magyar nemzedék jövőjének biztosítá­sát, széleskörű családvédelmi törvény megalkotása, házassági kölcsön, szülési segély, stb. által, 7/ Követéljük az ifjúságnak ősi magyar szellemben a faji öntudatra való nevelését, ezért a tanítói és tanári rendnek ennek megfele­lően legszigorúbb kiválasztását. 8/ Követeljük 0 lakosságnak egészségügyi védelmét, ellátá­sát- a szociális reászorultság sorrendjeben. Az öregségi biztosítás lét­alapot nyújtó rendezését. 9/ Követeljük a zsidóságnak fajjá nyilvánítását ós jogai­nak a bevándorlás ideje szerint való elbírálását. 10/ Követeljük: a bonyolult adó-rendszer egyszerűsítését, a vagyon és Jövedelem arányában! fokozatos kivetését. 11/ Követeljük a kisipar, kiskereskedelem és őstermelésnek a kluzsorázással szembeni intézményes védelmét, ezért a kartelek azonnali megrendszabályozását, a biztosítók államosítását, a bankok gyökeres el­lenőrzését és a részvényjog sürgős módosítását. 12/ Követeljük a társadalmi válaszfalak lerombolását, min­denekelőtt a cimtultengés megszüntetését. Magyar Testvérek/ Okulva a mult bűnein és tapasztalatain, hirdetjük a magyar fajvédelmet - a magyar feltámadást. Foglalja ez a gon­dolat magába ősi hazánk mindazon Idegen származású fiát is, aki magát ma­gyarnak vallj a, a magyarság irányító elhivatottságát elismeri és a magyar sorsközösségben fenntartás nélkül osztozik. Bennünk fogant meg legelőször az egész világon már 1919-ben a fajvédelml gondolat. Husz éven át tudtuk:'-, hiven és önzetlenül teljesíteni hazánk iránti kötelességünket. Ez idő alatti harcokban elesett bajtársaink kiontott vére szentesit! elhivatott­ságunkat, feljogosít és parancsolóan kötelez az útmutatásra. Testvérek Sorakozol Vár Magyar Fajvédők Országos Szövetsé­. ge! Menetel a rongyos gárda. " A kiáltvány pontjait a nagytanács tagjai leikés örömmel n vették tudomásul és hitet tettek a további munka folytatására./MOT/m.

Next

/
Thumbnails
Contents