Magyar Országos Tudósító, 1939. január/2

1939-01-19 [197]

I 0..H V É I Y S Z É K. / ÖRKÉNYI GYILKOSSÁG FOLYTATÁSA, Folyt 0 1 0 / Várnagy András o.sendőralhadnagy, aki a vádlottak kihallga­tásáról a jegyzökönyveket s zerkezbette, kijelentette a bíróság elótt, hogy Murarik eleinte tagadni próbált, de később pontról-pontra beismerő vallomást tett és az események lefolyását sz eszerint ugy adta elő, amint azt a csendőri jegyzőkönyvek tartalmazzák* Muhar Iné mindvégig konokul ta­gadott . Murarik István vádlott kijelenti, hogy nem emlékszik rá f mit mondott a c s end őrs éger. ; , de olyan részletesen soramiesetre sem adta elő a történteket, amint az a jegyzőkönyvekben van© A csend őralhadnagy Mur?rik szemébe mondja, hogy ugy mondta el a dolgokat^ amint azt ő Írásba foglalta* A törvényszék ezután bizonytalan időre elnapolta a főtárgya­lást ? elrnndelte a bizonyító eljárás kiegészítését^ ujabb tanuk kihallga­tását és iratok beszerzését© A bíróság végül - Fadgyas András dr• védő kérelmére - elrendelte a fiatalkorú vádlott azonnali szabadlábra ielyezé­sét, azzal a megokolással, hogy vallomás t már megtette, ezért már nem kell t-rt..ti attól, hogy esetleg befolyásolhatnák; másreszt pedig nem olyan romlott lelkületű leány, hogy huzamosabb fogvatartása indokolt lenne| a fogház légköre pedig lelki es erkölcsi fejlődésére nem kívánatos* A fia­talkorú leányt az elnök rendelkezésére az egyik jelenlévő nagybátyja ve­szi magához. Ezzel a mai főtárgyalás délután 5 őr-kor befőjezodött./MOT/Kyo. CSENDŐRSÉG VÉLETLEN L AGYONÜTÖTTE AZ APJÁT. Kakas István kisvaszarl lakos, bognár­mester, János nevű 29 éves fiával a Klsv^szar községhez tartozó laposmezei erdőben kocsikerékhez szükséges talp- és küllőnek való fát hasogatott. Kakas István a fejsze nyelét fogta, mlg fia egy nyeles furkóval ütéseket mért a fejszére, Munkaközoen Kakas István a síkos, nyirkos talajon meg­csúszott os előre bukva a fejszére esett, fia ebben a pillanatban a furkót ütésre emelte és apját halántékon sújtotta, aki a helyszínen azonnal meg-' halt. A csend őrs égi wyomzás megállapította, hogy véletlen baleset történt © Az esetről az őrs a kir. ügyészségnek jelentést tett./MOT/ KÖZÚTI BALESET 0 Január hó 18-án 11 órakor Piliscsaba község határában a Budqejpst-bécsi míMt.on 8 MÁV bul ajdohát képez • F-814 rednszámu autóbusz és Grün Gyula érsekújvári lakos túlajoönát képező ER-114. rendszámú sze­mélygépkocsi összeütközöttc Az Összeütközés következtében az autóbusz az ut baloldali árkába csúszott és megrongálódott. Az autóbuszban 12 utas ült, de szerencéóre senki sem sérült meg. A csendőrség az ügyben nyomo­zást id ni t ott r/MO T/ VASÁRNAP NYÍLIK MEG AZ ERNSZT—MÚZEUM MŰKINCSEINEK AUKCIÓJA. Ismeretes, hogy az Enszt Múzeum hitelezői a Postatakarékpénztár Árverési Csarnokát kérték fel a múzeum műkincséinek aukción ál ás ára. Az Árverési Csarnok szí­vesen vállalkozott a művészeti feladatra s szakértőjével átvizsgáltait a és oszt ályoztatta a múzeum teljes anyagát, amely főleg magyar vonatkozású, muzeális értékű műkincsekből, s bibliofil ritkaságokból áll. Az t aukción L eladásra kerül a múzeum hires magyar történelmi és művészi arcképsorozata, iy-a legnagyobbrészt XVII, és XVIII» századból származó ezüst-, a páratla­if) nul gazdag kerámia-, továbbá a szinte egyedülálló régi oklevélgyűjteménye kl is 3 Az érdekes aakeió tiz napig tartó kiállítását az Ernszt Múzeum Nagyme­' ző-utcai helyisége ibér. 22-én,, vas ár.iap délelőtt nyitják meg./MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents