Magyar Országos Tudósító, 1939. január/2

1939-01-27 [197]

JNY S ZEKE GYEZ S ÉGEK • - Özvegy Poyta Jánosné férfiszabó /Deák Ferenó u. 19./ ellen rvényszék megindította a kényszeregyezségi eljárást 9- Vagyonfelügyelő' Pábry Lajos ügyvéd* Követelések bejelentése február 12-ig az OHE.nél. - Klein Andorné szül. Litzmann Irma be;), gyefmekruha kereskedő /Király u. 18./ kényszcrogyezségl ügyében a törvényszék az eljárást be­fejezetté nyilvánította. /MOT/. —ZU ETÁKOCZI-UTI HALÁLOS SZERENCSÉTLENSÉG..,/l. folytatás./' - Én sem tudom, talán ösztönszerű volt a tagadásom, - Amikor a Rókus kórházba mentek, nem beszéltek össze Bakos­sal és nem"kértö-é maga Bakost, hogy ne áru^a el magát? - Nem, - válaszolta a vádlott, - Amikor Bakos pár percre magához tért, próbálták kihallgatni öt. Ekkor Bakos azt mondta, hogy egy civilruhás, előtte ismeretlen férfi lött reá. Hl ért vallott hát igy Bakos? - kérdezte az elnök, - Nem tudom, - felelte Ismét a vádlott, aki ezután elmondta, tiogy a Frommer pisztolyt az eset után, az ijedtségtől már teljesen kijó­zanodva, egy kanálisba dobta. Vitéz Komlóssy. F erenc rendőrfőfelügyelő ? fegyverszakórtő, adta azután elő szakvéleményét, majd Kovács Miklós főtárgyalás! elnök a tár­gyalást felfüggesztette, mert a tanács tagjai a többi biróval együtt tes­tületileg kivonult a ^erepesi-uti temetőba, Gadó Istvánnak, a büntctötör­i/ényszék elhunyt elnökének a temetésére. /Po lyt. köv. /Ma • —-MILOTAY ES RAJNISS KÉPVISELŐK PANASZÁRA HÉTHÓNARI FOGHÁZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTEK VUKOV LUKÁCS H3JKLAPIRÓT. Vukov Lukács hirlapiró az időközbem beszüntetett Heti Hirek cimü riport­lap egyik számában hosszabb cikket irt, amelynek az volt a lényege,hogy töilotay István és Rajniss Ferenc országgyűlési képviselők a szerkesztő­ségük helyiségében szóváltásba keveredtek egymással, amely annyira elfa v jult, hogy a két képviselő tettlegesen inzultálta egymást. Milotay Ist­ván ás Rajnt3S Ferenc a közlamény miatt sajtóutján elkövetett rágalmazás vétsége cimén eljárást indított. A bünte tő tör vény s zék előtt megtartott főtárgyaláson a valóság bizonyításának keretében a két főmagánvádló eskü alatt vallotta, hogy köztük sem szóváltás, sem nézeteltérés, mégkevésbó tettlegesség soha nem történt és a vádlott által irt közleménynek minién tényállítása szemen szedett valótlanság. A bünte tő tö rvényszék ezek után Vukov Lukácsot sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége miatt héthónapi fogházra itélte el, • Fellebbezés^ folytán ma tárgyalta ezt'az ügyet a budapesti kir„ tábla dr, Haimath Jenő tanácselnök vezetésével. A perbeszédek elhangzása itán a tábla a törvényszék Ítéletét indokainál fogva helybenhagyta, mert ITukov Lukács vádlott a valóságot egyáltalán nem bizonyította és figyelem­nél arra, hogy J vádlott sajtó utján elkövetett bűncselekményekért eddig nár tizenegyszer volt büntetve, a héthónapos fogházbüntetés,élőéletére j aló tekintettel, arányban áll bűnösségének fokával. A'vádlott az ítélet ;llen semmiségi panaszt jelentett be a királyi kúriához, /MOT/G.

Next

/
Thumbnails
Contents