Magyar Országos Tudósító, 1939. január/2

1939-01-27 [197]

A GÁZOLÓ AUTÓ LEFEJEZETT EGY NYOLCÉVES FIÚT., A pestvidéki törvényszék Szilágyi-tanácsa ma vonta felelősségre gondat_ lansággal előidézett emberölés vétségéért Dér László 31 éves orosházai fakor es kod őtA kir. ügyészség vádirata szerint Dér László a mult év áp-' rilis 12-én Örkény községen hajtott keresztül gépkocsiján, amelyet nyolc­van kilométeres sebességgel vezetett* A forgalmas község főútján keresz­tül akart szaladni - éppen ebben az időben - ifjabb Katona Bálint nyolc­éves kisfiú. A ázcrehcsétlen gyermeket az autó sárhán-oja^elkapta, ^a ke­rekek elé dobta, amelyek a szo szoros értelmében lefejezték. A levágott gyermekfej ' éppen az úttest szélén várakozó édesanya: id. Katona Bálintné elé röpült, aki irtózatában, szörnyű fájdalmában szinte oszét vesztve felragadta gyermekének levágott fejét és a véres holttesthez próbálta igazítani, A törvényszéki főtárgyaláson a vádlott Dér László nem ismerte el bűnösségét s azt hangoztatta, hogy a fiúcska vigyázatlansága okozta' a tragikus balesetet. A kihallgatott szakértők egybehangzóan vallották," hogy a vádlott a megengedett negyven kilométeres menetsebesség duplájá­v al vezette autóját és kürtjelzest is csak mintegy másfél kilométernyi távolságb ü l adott. A törvényszék kihallgatta Tóth P«'l László dr, és Huz­1 icska András dr. orvos szakértőket is, akik a boncjegyzőkönyv adatait terjesztették elő. Végül a biróság - a védő indítványára - elrendelte az ügyben a bizonyító eljárás kiegészítését, helyszíni szemle megtartását és ujabb tanuk kihallgatását. Az elnök a fötárgyalást bizonytalan Időre elnapolta. /MOT/Ky. '""" A SZEGEDI ÉKSZER CSEMPÉSZEK ÜGYE A VALUTABÍR ÓSÁG ELŐTT . A büntetőtörvénszék, mint valutabír óság, L engyel Brnő dr. elnöklése mel­lett ma folytatta annak a'bűnügynek tárgyalását, amelynek Reich István 34 éves szegedi ékszerész, az édesapja: Reich Sándor ékszerész és Reit­zer Vilmos szegedi papirnagykereskedő, Reich Sándor veje a vádlottjai. A vád szerint Reich Sándor felbujtására Reich István és Reitzer Vilmos I6.000 pengő értékű ékszereket csempésztok ki az országból azzal, hogy Bécsben eladják. Reich István nem ismerte el bűnösségét a Azzal védekezettm hogy Beregi Béla szegedi gyarmatáru kereskedő megbízta az édesapját az éksze­rek eladásával, Bécsben él egy régi ismerősük, aki tekintélyes ékszer­szakértő 's az ékszereket mogbecsültetés céljából vitték Ausztriába. Rang-* súlyozta, hogy külföldi eladásról szó sem volt 0 Vallomását ezután Így £ój£ tattá: - Sógorommal Reitzer Vilmossal utaztam Bécsbo, Néki egy pap­ri.ka csomagolási szabadalomból kifolyóan üz&eti tárgyalásai voltak Bécsbey Egry szobában aludtunk a bécsi szállodában 0 Hosszabb időt kellett ott tömítenünk, mert ékszerszakértő ismerősünk beteg volt s meg kellett vár­ni, a felgyógyulását. Az értékes fülbevalót, a gyöngysort és a két darab brrilliáns gyűrűt a szállodai szobában, a fehérnemű, között tartottam. S&gorom gyakran éjszakázott és délelőtt ágyban maradt s cz alatt az idő al»att ő vigyázott a szekrényre. Egy napon, amikór az ékszereket ki akar -" tcum venni a fehérnemű közül, sógorom bevallotta, hogy nincsenek a rejtek­helyen ugyanis ruletten nagy összeget 'voszitett és az ékszereket elzá_ liCgositotta, Szörnyű helyzetbe kerültem, veszélyben forgott apára régi el­gSnek reputációja os'sógorom családi é lete is. Tudtam, hogy ha húgom ér­tesül a történtekről, elválik a férjétől s ez később be is következett. Haza utaztam ? édesanyámnak mindent bevallottam, könyörögtem, hogy ne szól­j T>n apámnak és húgomnak. Összeszedtem családi ékszereinket, vonatra ül­tsem azzal ? . hogy Becsbe megyek, ott az ékszereket elzálogosítom és a ka­pott pénzért kiváltom a többieket. Sajnos a határnál elvették tőlem a ré~ gl családi "ékszereket. - Mitörtént az elzálogosított brilliánsokkal és Igazgyöngyökkel? - kérdezte az elnök. - Sógorom rövid idő múlva pénzhez jutott, kiváltotta, vissza akarta hozni Magyarországra, de a határon tőle is elvették az ékszere­ket . Reitzer - Vilmos is tagadta bűnösségét,, Védekezése szerint'csak Bécsben tudta meg, hogy a sógora ékszereket vitt magával; Elmondta, hogy j r /Folyt. köv a /P e

Next

/
Thumbnails
Contents