Magyar Országos Tudósító, 1939. január/2

1939-01-26 [197]

/ KEREJLEDELLLI EJ Hk. REAMARA KÜZGYÍLÉ3E* F o Í y tatás 1./ Kiemelte, hogy az óvóhelyépités gyári Vállalatoknál la fontos és ott anys ­gilag is könnyebben lehet fedezetet találni* Ugyancsak fontos lennej s hogy a kórházak, iskolák stb, mielőbb megkezdjék az építkezéseket^ Katz Jenő' azt javasolta, hogy az egy-két szobás lakásokat bér­lő lakókat mentesítsék P z esetleges felmerülő terhek alól. Pásztor Béla elismeréssel emlékezett meg arról, hogy a Kamara bizottságot küldött ki, de véleménye szerint az adatok meg állapit ásán4l a földszintes házakat és a külteki lakóházakat figyelmen kivül lehetne hagyni, A felszólalásokra Eber Antal válaszolt és hangsúlyozta, hogy a Kamara mini énben a közérdeket tartja szem előtt, előreláthatólag két-^ három héten belül már konkrét adatok állnak rendelkezésre. Azzal a kérdés­sel, hogy milyen tipusu óvóhelyek épüljenek, nem foglalkozik a Kamara, mert nem vállalhatja a felelősséget. Véleménye szerint nehéz volna különb­séget tenni ez egyes lakókategoriák között, de erre is esak akkor lehet­ne válaszolni, ha a tehereloszlás kulcsa már ismert lenne. Székács Antal szólalt még fel ennél a kérdésnél, majd Éber Antal felszólalása után az előterjesztett javaslatot egyhangúlag elfogad­ta közgyűlés. Futó Mihály előterjesztette a Kamarának a kormányhoz küldendő javaslatát az exporthltelbiztositási intézmény felállítására vonatkozó­lag. Az állam a javaslat szerint az egyes kivitefl^e, értékének 70^-ig ter­jedhető kockázatirt vállalná^ viszont megkövetelné, hagy az exportőr saját szemétében annak legabb 20%-át Viselje 0 HAidekker Sándor a javaslatot a középipar nevében elfogadta, mert ennek életbeléptetésére a középiparnak fokozott mértékben szüksége van, Boros András rámutatott arra, hogy különösen most milyen fontor* ilyen intézmény létesítése; amely a nemesvalutában fizető piacok felé irányai - exportot fejleszti és a belföld foglalkoztatását is szolgálja. Éber Antal kijelentette, hogy a Kamarát elsősorban az a szem­pont vezette, hogy segítségére legyen a kormánynak olyan kezdeményezések­kel, amelyek a gazdasági élet élénkítésére,' a forgalom feJe^Lsztésére és a belső munkaalkalmak fokozására alkalmasak, Bertalan István dr, ismertette az iparügyi minsizter uj rende­letét, amely a közszállitásókat szabályozza, A Kamara a rendeletnek át­meneti felfüggesztését és enyhitési t kéri azoknak az érdekében, akik vé­letlenül követtek e l kihágást ós jóhiszeműen jártak el. Éber Antal elnök beszámolt a menházalap örvendetes fejlődésé-' rőlj amelyből bérházat kivannak vásárolni. Nagy Gyula a kisipar súlyos helyzetét tette szóvá, aminek sze­rinte az.az oka, hogy a kormányzat ötletszerűen hozza a szociális reformo­kat, amelyek nem állanak a kisipar érdeké be n e A kisipar érdekképviseletei, az ipartestületek nem fejtenek ki elég hatásos működést ez ellen. Azok a szervek,, amelyek kisipar hite legényét volnának hivatva kielégíteni, nem felelnek meg céljuknak. Néhány konkrét példát hozott fel, hogy az lOKSz milyen mostohán bánik a hozzáforduló kisiparosokkal. Éter Antal válaszában lel jelentette, hogy a Kamara meg fogja vizsgálná a panaszokat,, majd a közgyűlés azj *'előterjesztett javaslatokat hozzászólás nélkül elfogadta,/MöT/j c \

Next

/
Thumbnails
Contents