Magyar Országos Tudósító, 1939. január/2
1939-01-24 [197]
FŐVÁROS FELKAY FERENC TANÁCSNOK ELŐADÁST TARTOTT A KERESZTÉNY TANÍGYI BIZOTTSÁGBAN. A Keresztény Tanügyi Bizottság a pedagógiai társadalom vezetőinek jelenlétében a Keresztény Községi Párt klub helyiségében ülést tartott, * Az ülésen Felkay Ferenc tanügyi tanácsnok érdekes előadásban számolt be a Berlinben tartott nemzetközi szakoktatási világgyülésről és a kereskedőképzés nemzetközi egyesületének kongresszusáról. Ismertette Németország történetét a mai kifejlődésig, s rámutat ott' arra, hogy az uj állameszme legjelentősebb előkészítője a német iskola. A nemzeti szocialista iskolákban fő; a jellemnevelés, mert az a felfogásuk, hogy egy jellemes és tisztességes ember értékesebb, mint egy szellemileg képzett, esetleg zseniális, de jellemtelen ember. Közölte a tanácsn ok, hogy a magyar delegátusok is nagy sikerrel szerepeltek a kongres zszusokon, majd beszámolt az iskolalátogatások során tett tanulságos teprsztalatálról. A német pedagógusok nagy erőfeszítéssel dolgoznak, hogy az ifjúságot testileg, lelkileg és szellemileg előkészítsék elsősorban agyakorlati pályákra. Felkay tanácsnok felhívta a fővárosi oktatói kart, hogy felvilágosító munkájukkal igyekezzenek meggyőzni a szülőket és az ifjúságot a gyakorlati pályák előnyeiről es ennek a magyar gazdasági életre nézve nagy jelentőségéről. A főváros^vezetőségé nagy súlyt helyez a gyakorlati irányú szakiskolák kifejlesztésére és erre vonatkozóan a most készülő iskolaépitósi programmban fokozott gondoskodás történik. A nagy figyelemmel hallgatott és tetszéssel fogadott előadás után a Keresztény Tanügyi Bizottság tisztújító közgyűlést tartott. A távollévő Bednárz Róbert dr. prelátus, elnök képviseletében Cselényl Pál dr* mondott beszédet, azt fejtegetve, hogy nálunk most uj közszellem alakul ki, amelyet csak mozgalmi alapon lehet megteremteni, - hála Istennek néhány hét óta már dolgozik ez a mozgalom. Az'uj közszellem kialakításánál elsősorban a pedagógusokra támaszkodnak. Az oktatói kar magasabbrendü munkát végez, éppen ezért jobb bánásmódot érdemel. Annak a reményének adott kifejezést, hogy a mai kormányzati rendszer jobban megbecsüli majd a tanárokat és a. tanítókat, s fejtegetései során sürgette a titkos minősítés megszüntetését. A lelkes helyesléssel fogadott beszéd után dr.Palócz András ügyvezető elnök beszámolt a bizottság mult évi tevékenysógéről,majd a tisztújítás következett. Elnökké választották újból Bednárz Róbert dr. prelátust, ügyvezető elnök lett dr.Palócz András, ezenkívül a közgyűlés megválasztotta a bizottság alelnökeit, tisztikarát, továbbá a különböző bizottságok vezetőit. A tisztújítás után Palócz András ügyvezető elnök beszédében emlékeztetett a szent évre, amely csak ugy lesz méltó hozzánk,ha nemcsaka főváros közgyűlési termében, hanem a budapesti iskolák minden osztályában kifüggesztik a keresztet = A továbbiakban ^sürgette a tanügyi kamarák felállítását, a régi fizetések visszaállítását. Kárpáthy Ottó a főtitkári jelentést terjesztette elő, megemlékezett a.felvidéki eseményekről és a miniszterelnök által mogind 1» tott Magyar Elet Mozgalomról. Hangoztatta, hogy magyar iskolában nevelő ezután csak keresztény magyar ember lehessen. Befejezésül Pirovszky Lajos ''a kulturális bizottság működését vázolta, majd a jelentések Ismertetése után a közgyűlés a Magyar Hiszekegy ellmádkozásával ért véget. /MOT/Lá. Vr. A HATÓSÁGOK MEGTEKINTETTÉK A FŐVÁROS LÍGV 'DELMI BERENDEZÉSEIT• A V tárcaközi bizottság, ugy a katonai, mint a polgári Intézmények,^ s a l főváros vezetői, kedden délelőtt megtekintették a főváros légvédelmi l berendezéseit, elsősorban a tűzoltóság, továbbá a nagy üzemek, igy a \Gaz, Viz- és Ele kt romos üzem légvédelmi berendezéseit. /MOT/Lá, Vr.