Magyar Országos Tudósító, 1939. január/1

1939-01-12 [196]

7. törvényszéki kiadás. Budapest, 1938, január 12. — ZU MOLNÁR DEZSŐ DR, ÜGY.../1. folytat' s./ sült, de a székesfőváros 4o,ooo pengős adókövetelésének biztositékául bekebelezett aljelzálogjog törlése nem történt meg. A feljelentés szerint ilyen körülmények között a törlési engedélyt nem volt szabad felhasznál­ni, Molnár Dezső dr, azonban a megállapodás ellenére 1934 decemberében töröltette Barna ^ertalan jelzálogjogát a Halápy Oszkár által megvásárolt ingatlanról. Ilyen előzmények után történt, hogy Barna Bertalan, akit a vállalattal kapcsolatos anyagi veszteségei nagymértékben elkeserítettek, •Amerikában 1936 őszén öngyilkosságot követett el. Özvegye tett azután bűn­vádi feljelentést Molnár Dezső dr. ellen és a kir, ügyészség a panasz alapján intellektuális közokirathamis itás miatt vádiratot adott ki Molnár Dezső dr. ellen," ., Már tartott az ügyben tárgyalást egy i z-ben bünt etőtö rvényszék, akkor hallgatták ki részletesen Molnár Dezső dr.-t, aki tag adta bűnös sé~ gát,' Azzal védekezett," hogy jóhiszeműen járt. el, semmiféle anyagi érdek nem vezette,' nem követett el inkorrektséget, A törvényszék eL-reid-elte a bizonyítása* és a tárgy al ás t mára napolta el, A mai tárgyalás megnyitása után Molnár Dezső dr, rosszul lett és Vittray Antal dr," törvényszéki orvos részesítette orvosi segélyben. Kihallgattak több tanút,'majd dr. Kiss Sándor kir. ügyészségi alelnök fenntartotta a vádat,'Földi Dezső dr. védő azonban felmentő Ítéletet kért, A büntetőbíróság a késő délutáni órákban hozta meg Ítéletét: Moánár Dezső dr.-t felmentette az ellene emelt vád alól azzal az indokolással,- hogy nem követett el bűncselekményt, mert jóhiszeműen járt el, v Az Ítélet el­len a vád képviselője fellebbezést jelentett be, Grünhut Arrin dr. a sér­tett képviselője bejelentette, hogy abban az esetteen , ha a főügyészség visszavonná a fellebbezést, átveszi a pótmagánvádat és tovább folytatja az eljárást. /MOT/Sy.

Next

/
Thumbnails
Contents