Magyar Országos Tudósító, 1939. január/1

1939-01-09 [196]

/ A PÖV/ROS KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÍG , p o 1 y t a t á s 3./ Ez ellen a legélesebb szavakkal tiltakozott Usetty Béla, a hazai ip*rt ^kell pártfogolni. Az a kívánság hangzott e?. több alkalom­mal a bizottsági üléseken is, hogy az ipari védővámokat meg kell szüntet­ni,'ez ellen is tlltakozotto Meg kell oldani a Nemzetközi Vásár problémá­ját, a Vásár céljaira végleges helyet kell kijelölni. A burgonya ára 20 százaiákkal drágult, ez teljesen indokolatlan, mer^hászen a mult évi ter­més bőséges volt. Usetty Béla szerint a drágaságot a burgonyegykéz okoz­za és ezért j"vasolt<*/, hogy a burgonya központ megszüntetését sürgessék a kormánynál. Nagy'László szintén aklnevez'sek körüli anomáliákat tette szóvá. Kifogásolta, ho© a kienevezásek&r külön kimutat és készül , .amelyet bizalmasan kezelneko Vann ak ti sztviselok, akik minden évben hátrább kerülnek. Elismerte a főpolgármester és a polgármester nehéz helyzetét, meg van győ­ződve, hogy ók a legjobbat akarják, de mégis hibák történnek és ezért a z eddigi r endszcrrel s zakitanl kellő A kinevezsek és a rangsor körüli igaz­ságtalanságokat ostorozta a felszólaló, aki a titkos minősítés jelenlegi formájával való szakítást sürgette. Uj szabályrendelet kiadását sürget­te, az igazságtalanságokat meg kell szüntetni. Szendy Károly polgármester a felszólalásokra válaszolva, trngsuolyozt ? minden lehetőt elko-et, hogy kislőkás-épitési programját megvalósítsa ós a pénzügyi fedezetet előteremtse. Helyesli, hogy felter­jesztést intózenek a kormányhoz a megígért kölcsön sürgetése ügyében. A főváros közjogi ügyosztálya a legszigorúbban ügyel arra, nehogy illttékte­lemc kapjanak állampolgársági, vagy illetőségi okiratot. A masa ré széről helyesli, ha a. tisztviseiők a közigazgatás minden ágában(szereznek \gya­^ Vjcorlatot/ ~s ezért a jövőben csak azok a fogalmazók kerülhetnek a közfTolflíba, akTk legalább két évig a kerületben dolgoztako Nemcsak a kerületi tisztvi­sel -k, hanem a központban dolgozó tisztviselők is nehéz és felelősségtel­jes munkát végeznek. Vizsgálatot fog indítani, hogy az idegenforgalmi nap­tárban'miért nem jelezték az ünnepnapokat ós a nemzeti ünnepeket piros betűvel, a jövőben ez a hiba nem fog előfordulni. Tisztviselő kérdések­kel foglalkozva a polgármester válaszában hangsúlyozta, hogy amint csak teheti az üres állásokat azonnal betölti. Ami a kinevezéseket Illeti, meg­említette a polgármester, hogy ez egyike a legnehezebb problémáknak, ne­héz a kinevezéseket ugy végrehajtani P ^ hogy az mindenkinek megnyerje a tetszését. Leszögezte, hogy a kinevezéseket a leglelklismeretesebben és a legjobb tudáisa szerint hajtja végre, minden körülményt figyelembe vesz, a rendelkezésére bocsájtott adatokat tekintetbe veszi a kinevezéseknél. A legutóbbi fővárosi kinevezéseknél figyelembe verték a tűzharcosok érde­keit annál is inkább, mert a honvédelmi miniszter külön magánlevélben hív­ta fel erre á polgármester figyelmét* Szendy Károly polgáirmester újból hangsúlyozta, hogy csak az igazság lebeg a szeme előtt, a tudás és a te­hetség, akkor, amikor a kinevezéseket végrehajtja«» Vizsgálatot fog indí­tani, hogy a karácsonyi segélyt mért nem fizettek még ki teljes egészében. Nem tud arról, hogy a 200.000 pengős karácsonyi segélyből 150.000 pengő*e£ a szegényalapot akarnák klegószlteni« Minden igyekezete az lesz, hogy a multévi kedvező adóbevétel stabilizálódjon, erre annál is inkább szük­ség van, mert a főváros légoltslrA és más kiadásai emelkednek. Gondoskod­ni fog arról, hogy a gyárgondozónők ne politizáljanak. Meglepődve értesült a vármegye egyik v eze tő jenek ki jelentéséről, annál is inkább, mert hiszen a főpolgármester tárgyalt a vármegye vezetőivel és sikerült az össze meg nem oldott porblémákat nyugvópontra hozni, A tárgy alás ok e rodményével maguk a vármegyei vezetők is meg voltak elégedve es éppen ezért szomorú­sággal vette tudomásul a polgármester a legutóbbi támadást s azt, hogy ujabb kívánságok merültek fel a megye részéről e Ami az influenza járvány n ügyét Illeti, intézkedett, hogy már holnap megfelelő közlemények ismer­V tessék a kö z'ms éggel a legsürgősebb ós a legfontosabb tennivalókat. Jól Letudja, "hogy a szükséglakások és a szükséglakótelepek igen rossz állapotban IPVannak, fővárost/kötelezte az állam, ho^y a nyomortelepeket átvegye. /Folyt. köv.

Next

/
Thumbnails
Contents