Magyar Országos Tudósító, 1938. december/2

1938-12-16 [195]

/K Ö Z r: y ü 1 é s• Folytatás .3./ Ezel:]:ei a módosításokkal a közgyűlés a polgármos tori előterjesztést elfogadta. A közgyűlés ezután vita nélkül elfogadta a kiskereskedelmi hitelakció céljaira rendelkezésre bocsátott egymillió pengő hitelnek 1940.évi december hó 31-ig va^JLö meghosszabbítását;, . A ,íkarbonkornál fiatalabbkoru szén ós kokszfólék városi vámjának egységesitésere tett polgármesteri előterjesztésnél Pfeiffor Ignác a kérdésnek a napirendről való levételét javasolta. Hozzászólt még Payr Hugó, aki rámutatott arra, hogy ez a városi vám előnyös hely­zetbe hozza a pécsi szénbányát a magyar vállalatokkal szemben. A kisebb vám a főváros vámjövedelmót is hátrányosan érintené, azért szintén a kérdésnek a napirendről való levételét kéri. Bódy László tanácsnok válaszában azt hangsúlyozta,hogy hosszú időn keresztül éppen a pécsi szónbányát érintette hátrányosan a városi vám* Az uj városi vám hosszú,előzetes tárgyalások alapján alakult ki és pedig a szenek különfélesógének tekintotbe^ételével» A közgyűlés Bódy tanácsnok felvilágosítása után a polgármesteri elő­terjesztést elfogadta. Több alapítólevélnek záradékolása után a közgyűlés egy­hangúlag hozzájárult a polgármesternek a községi iskoláit tantermeiben a koroezt kifüggesztése iránt tott olőterjeszteséhez. A közgyűlés tudomásul vette a polgármesternők azt a be­jelentését, hogy a'Községi kenyérgyár igazgatójának dr .Gyurkovics Hen­riket szerződtette. Az elnöklő főpolgármester ezután kihirdette a különböző bizottságokban megüresedett tagsági hely ólmok választás utján történt eredményét. Ezek sz erint a Budapesti Központi Gyógy- és üdülőhelyi Bízottság hat tagsági helyére dr.Boros Lászlót, dr.Csilléry Andrást, dr,Darányi Gyu­lát, Gazdy Jenőt, dr.Gidro Lászlót és Halász Alfrédot, az I.Fellebbezési Albizottság négy rendes és négy pót­tagsági helyére Aichner Albert dr,-t, Farkas Zoltán dr,-t, vitéz komes Juhász Jenő dr.-t, Lázár Ferenc dr,-t, póttagokul pedig dr.Küttl Ká­rolyt, dr.Kabakovits Józsefet, dr.Kuncze Lajost és*dr-.Szőke Gyulát,a II.Fellebbezési Albizottság négy rendos és négy póttag­sági helyérő rendes tagokul dr.Brózik Bódogot, Qiószeghy Jánost, dr-. Nyári Miklóst, dr .Szakáll Antalt, péttagokul dr-.Baján Ferencet, dr. Hegedűs Bertalant, dr .Révész Mihályt és dr .vitéz Somogyi Bélát, az Ig,:zoloválasztmány nyolc tagsági helyére dr,3ocsáry-Spur Kálmánt ? Diószeghy Jánost, dr .Farkas Zoltánt" dr .vitéz Hajnóczy Bélát, dr. Kart soké Alajost, dr .Szakái Antalt, dr.Vályi Lajost és Vörösvári Miklóst, a Közigazgatási Bizottság öt tagsági helyére dr.vitéz Nemes-Juhász Jenőt, ar .Nagy Láazlót, dr.Vályi Lajost, Peyor Károlyt s dr.Usetty Bélát, a törvényhatóságig testnevelési bizottság hat tagsági helyére Botznnhardt Jánost, dr.homonnay Tivadart, Katona Jánost,^Ker­tész Elemért, dr.Polacsek Elemért ós Szepessy Albertet, • " . .±.. . %a a közjogi szakbizottság két tagsági hely ére dr.Hegedűs Bertalant és dr.Hyári Miklóst, a pénzügyi szakbizottságba dr.Eomonnay Tivadart, a közégészségtigyi szakbizottságba Kertész Elemért, a város­gazdasági szakbizottságba dr.Hüttl Károlyt, a közművelődési szakbizott­ságba Dong_o Orbánt, a kijelölő választmányba dr.Csilléry Andrást, dr. Rassa y Károlyt és Peyer Károlyt, végül a Magyar Senfcéshizlaló és Hus­ipari r ,t. igazgatóságában megüresedett két tagsági helyre dr.Gidro Lászlót és Milkovics Vazult választották be, A főpolgármester törvényadta jogánál fogva dr.Cseléhyi Pál, as igazolóválasztmány elnökének helyetteséül dr.Vályi Lajost,a kijelölő választmányba pedig Bednárz Róbertot, Bényi Károlyt 03 Ker­tész Elemért nevezte ki> A kegyúri bizottságban megüresedett két tagsági helyre a közgyűlés dr.Gidro L. szlót és Halter Károlyt választotta be. Y^' /folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents