Magyar Országos Tudósító, 1938. december/2
1938-12-21 [195]
— A SZÁZEZER PENGŐS ÉKSZERCSEMPÉSZÉS FŐVÁDLÓ TTJÁT, HANDLÉ R SÁMUELT HÁROMÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTE A VALUTABÍRÓSÁG. Hétfőn kezdte tárgyalni a büntetőtörvényszék, mint uzsor abiróság Bandler Sámuel Sándor Thökölyyuti ékszerésznek, feleségének és^fiának, Bandler Károly kerékpár kereskedőnek százez er pengős ékszercsempészési ügyét, A királyi ügyészség mindhármukat fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés bűntettével vádolta meg, mert ez év tavaszán nizzai rokonuk, Goldwurm Györgynek és Goldwurm Miksán én ak a segotségével két Ízben is nagymennyiségű aranyat, ékszert, platinát csempésztek ki az országból. A kicsempészett arany értéke 60.000 pengő s közel 4o.ooo pengő értékű ara* nyat és platinát elrejtettek azzal a szándékkal, hogy ezeket az értékeket később csempészik ki az országból. Az értéktárgyakat vascsőben rejtették el s a csövet autóra forrasztották. Amikor a királyi ügyészsé detektivjei házkutatt tartottak, a már előkészített és elrejtett éksze f-eket megtalálták és lefoglalták. A bíróság előtt Bandler Sámuel Sándor beismerő vallomást tett, de tagadta, hogy fia és felesége tudott volna a csempészésről. Az asszony és Bandler Károly tagadták bűnösségüket. A törvényszék számos tanút hallgatott ki, köztük detektíveket, akik a mai tárgyaláson részletesen elmondották, hogy miként leplezték le a százezerpengős ékszercsempészést 0 Kotsis Miklós ügyészségi alelnök vádbeszédében rámutatott arra, hogy Bandler Sámuel és felesége, valamint fia a százezerpengős csempészéssel milyen súlyosan veszélyeztette Magyarország közgazdasági érdekeit és szigorú Ítéletet kért. Berend Béla dr. védő az elsőrendű vádlott számára enyhe Ítéletet kért és Indítványozta a másik két vádlott felmentését. Az utolsó szó jogán Bandler Sámuel többek között a következőket mondta: » Egész életemet arra szentelem, hogy munkámmal jóvátegyem azt, amit az ország ellen elkövettem. Bandler Sámuelné és fia, Bandler Károly ártatlanságukat hango?.t attak. Hosszas tanácskozás után vonult be Lengyel Ernő dr, tanácselnök, hogy kihirdesse a törvényszék Ítéletét, anely Így hangzott: - A törvényszék bűnösnek mondj a ki Bandler Sémuel Sándort, Bandler Károlyt és Bandler Sámuel Sándornét fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés bűntettében ós ezért Bandler Sámuel Sándort háromévi fegyházra... Amikor az elnök Ítélethirdetés közben kimondotta, hogy a Thököly-uti ékszerészt háromévi fegyházra Ítélték, a vádlottak sirni, sikoltozni kezdtek, az asszony és férje végigesett apadión s csak percek múlva lehetett az Ítélet többi részét felolvasni, A bíróság Bandler Sámuel Sándort a háromévi fegyházon kivül még háromezer pengő pénzbüntetésre, továbbá tizévi politikai és hivatalvesztésre Ítélte. Az elszenvedett vizsgálati fogsággal a törvényszék hat hónapot és tizenhét napot kitöltöttnek vett. Bandler Károlyt az enyhítő szakasz alkalmazásával egyévi és nyolchónapi börtönnel, továbbá nyolcszáz pengő pénzbüntetéssel és ötévi hivatali és politikai jogvesztéssel sújtotta. Bandler Sámuel Sándornét hathónapi börtönre ós ezer pengő pénzbüntetésre itélte a bíróság, Kötelezte a törvényszék Bandler Sámuel Sándort, Bandler Sámuel Sándornét és Bandler Károlyt, hogy együttesen 5685o pengő vagyoni elégtételt fizessenek ómagyar királyi kincstárnak. A birósóg három kilogramm sulyu ékszertöredéket, 14 férfi arany órát, 6 pár brilliáns fülbevalót, egy bri Ili áns okkal kirakott arany keresztet, ar .ny és platinuhulladékot, gyémánt és brilliánsköveket elkobozni rendelt. A törvényszók a szökésben lévő Goldwurm György és Goldwurm Miksáné ellen körözőlevelet adott kl és kézrekeritésükig az eljárást me$s züntette. Az Ítélet indoklásában a bíróság megállapította, hogy együttesen beszélték meg az arany és ékszercsempészés ügyét, a legnagyobb szerepet Bandler Sámuel játszotta, de segítségére volt a fia és a feles ége is. Kotsis Miklós ügyészségi alelnök tudomásul v ette az Ítéletet. Berend Béla dr. védő semmisségi panaszt jelentett be és kérte a let art t-ntatásban lévő Bandler Sámuel és Bandler Károly szabadlábra helyezését. A törvényszék az ékszerésznek és fiának további f ogvatartását rendelte el, /MOT/ P. .