Magyar Országos Tudósító, 1938. december/1
1938-12-06 [194]
ELŐADÁS SZÉCHENYIRŐL A MAGYAR TUDOMÁNYOS AX OD'lllAN• A Magyar Tudományos Akadémia I, osztálya Melich János professzor elnökletével Ülést tartott, amelyen nagyszámú ós előkelő köz'-ins$ g vett részt, ott volt József királyi hercege az Akadémia elnöke, Szüllő Géza titkos tanácsos, felsőházi tag P az Akadémia külső tagja és ansok. Az elnöki megnyitó után Vlszota Gyula, az Akadémia rendes t gja "Hegy év Széchenyi eletében" címmel tartott előadást, anelyben részletesen ismertette a legnagyobb magyar munkában eltöltött négy esztendejét^ 1844-től 1848-ig, egeszén a független felelős minisztérium megalakulásáig. Az illusztris előadó érdekes előadásában képet nyújtott Széchenyi sokoldalú közgazdasági és politikai tevékenységéről, állandó aggódalmairólj, amely: * lelkében élt azért, mert Kossuth - szerinte túlzottan radikális politikát folytatott. Ismertette az előadó Széchenyinek titkárához intézett egyik levelét is, amelyben Széchenyi többi között megállapítja ff hógy Kossuthnak ugylátszlk minden sikerült, mindent egy kockára tett fel p csak ne Jöjjön a reakció..." A fejtegetéseket a közönség nagy figyelemmel hallgatta és tetszéssel fogadta#/MOT/Vr 0 LELKES ÜNNEPSÉG f A KORMÁNYZÓ NÉPNAP JÁN AZ ORSZÁl^Z^SZLóNÁL, Kedden délben, a Kormányzó névnapján lelkes ünnepséget rendezett az Ereklyés Országzászló fíagybi zottsága az Országzászlónál, amelyen f. Felvidékről viszszatért lövészalakulatok is kivonultak* ök váltották fel a Beszkárt leventéinek dlszorsógét. A közönség, amelynek sorában igen sok előkelőség ls megjelent r meghatóttan nézte a lövészek őrségváltását. Az őrségváltás után Cselányi Páldr. fővárosi törvényhatósági bizottsági tag mondott ünnepi beszédet, amelyben hódolattal köszöntötte Magyarország kormányzó. ját névünnepe alkalmából. Ezelőtt 24 évvel - mondotta - Miklós napján a volt osztrák-magyar haditengerészet sorhajókapltánya betört hajójával egy olesz kikötőbe, ahol esüllyesztett 4 szállitó-hfejót és 8 vitorlást. Ennek a haditénynek hőse vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzójáén a a Gondviselés különös kegyéből a magyar nemzet vezére,, aki oélbavette a trianoni börtönt és hatalmas rést vágott azon. Inheu az Országzászlótói küldjükfeléje a nemzet minden tagjának mélységes ragaszkodását; szeretetét és áldjuk a Mindenhatót, hogy a magyar nemzet nagy történelmi tragédiája után őt küldte el a nemzet vezéréül. A nemzet pedig az ö vezetésével megy tovább a történelem által kijelölt uton. Á magyar föld egy részének diadalmas visszaszerzése után küzdünk tovább a raagyarség teljes igazságának érvényesüléséért. A nagyhatású ünnepi beszéd után a székesfővárosi őrség zenekara a Hiszekegyet játszotta, majd Zsabka Kálm n a lövészek egyik vezetője elszavalta a "Rongyos gárda" oimü költeményt. A zenekar a Rákócziindulót játszotta^ végül a kivonult csep^cTtk dlszmenetével az ünnepség végetért e/MOT/E^ ERSKY KoRO-Y ELŐADJA AMIRNÖKEGYLETBEN . December 7-én, szerdán délután fél 7 orrkor íüAst tart a Magyar Mérnők- és ^pltészegyelet közgazdasági és szociálpolitikai szakosztálya, amelyen Ereky Károly v.'rainiszter tart előadást " A gazdas/gl élet uj irányelvei" címmel. /M0T/B Ö —-ELŐADÁSOK* A Népegészségügyi Múzeum szociális előadássorozatának keretében december 7-én, szerdán este 7 ór&or Tóth Zoltán dr. a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Igazgatója tart elö'dást "Értelmi, err. szervi és erkölcs?, fogyatékosságok" címmel. \ December 9--én ? pénteken este 7 ór-kor dr. Grusz Frigyes' igazgató-főorvos tart előadást a betegségek földrajzi eltérjedóserll.. */MOT/B c