Magyar Országos Tudósító, 1938. december/1

1938-12-06 [194]

F ő V ÁROS Á POLGÁRMESTER NOVEMBER EAVI JELENTÉSE, A polgármester érdemleges jelentésének előterjesztése előtt a főváros közigazgatási bizottságá­nak mult havi ülésen elhangzott felszólalásokra válaszol. A polgármes­ter bejelentette,, hogy úr .Nagy László bizottsági tagnak azt a felhívá­sát, hogy a Vízmüvek vezetősége mellett működő külső szakértők megbíza­tását szüntesse meg, figyelembe vette, s erre vonatkozólag intézkedett is, mert a Vizmü bővítéssel kapcsolatos munkák már befejezést nyertek. Dr ; ,0s ílléry András felszólalásában foglaltaknak megfele­lően az rszfaltburkolatok helyreállítását a polgármester egységesen szabályozta, minek következtében az összes közmüvek, úgyszintén a m. kir.Pósta burkolat felbontással járó munkálatokat előzetesen tartoz­nak bejelenteni, s igy a főváros í helyreállítás szakszerű és gyors végrehajtását állandóan ellenőrizheti 0 Dr.Bénóczi László felszólalásában kívánatosnak tartotta, hogy a székesfőváros Olaszországban és pedig Milánó városában, úgy­szintén Svájcban is állítson fel uj Idegenforgalmi Irodákato A fővá­ros ezidőszerlnt csak a bécsi propagandairodát tartja fenn, amelynek tevékenységi körét azonban a volt Ausztrián tul a jövőben öélnémotor­szágra is ki fogja terjesztenie Anyagiak hiányában a fővárosnak most nem áll módjában ujabb idegenforgalmi propaganda Irodát felállítani. Bejelentette még a polgármester, kogy az üzemi székház' és a Városház építkezési ügyet teljesen elkülönítve fogj a megoldani 0 Egyelőre azonban a. tervezési munkák még nincsenek folyamatban, hanem csupán az egyes ügyosztályok, hivatalok, űzetnek^ stb B térszükségleti adatainak az összegyűjtése folyik, A közlekedési ügyosztály november havi működésével kap­csolatban megállapítja a polgármester, hogy az utcai önműködő személy­mérlegek felállítása céljára adott közterület foglalási engedélyekre vonatkozólag egységes szabályzatot állított össze, amely továbbra is biztosítja azt, hog^k kiadott közterület foglalás 1 engedélyt a főváros bármikor, minden kártérítési kötelezettség nélkül visszavonhat ja „ A székesfőváros érdekkörébe tartozó közlekedési vállala­tok'november havi bevételei majdnem kivétel nélkül mind emelkedést mutat­nako A vlll'mosvasutak személyszállítási bevétele 4,344oOOO pengő volt, vagyis 59cl70 pengővel több, mint az elmúlt év azonos Időszaká­ban,, Az Autóbuszüzem összes bevétele 1,054.000 P.volt, vagyis 169 ©131 «­P-vel több, a f ogaskereküvasut bevétele 11.998 ?. volt, 2.418 P-vel kevesebb, a budai nagypálya bevétele 5c033 P« volt, 84-1- P vei több, az óbudai trolleybusz vonalé 10.. 000 v agy Is lo583 P-vel több, mint az elmúlt év azonos időszakában. Emelkedést mutat a BÍIEV személy szél.-* litási bevétele, amely 628.338 F-re emelkedett, ami 63*965 P 0 több­letbevételt jelentő A közélelmezési ügyosztály c üködésável kaposolsttosn a polgármesteri jelentés hangozhatja, hogy az ősszel a váoáresarnoki és nyíltpiaci felhozatal jelentéken^fuegéiénkült.-> A székesfővárosi vá­sárcsarnokok és nyiltplaco-k érnforgalma október hónapban 319 &494 vi-t tett ki, mig 1937-ben az áruforgalom 314 o6C9 q, vólt« Ez év január 1­étől október 3-1-élg terjedő időben összesen 2*313 c 790 q«~t száll5 l-.otr 0 * a vés ér csarnokokba ás nyilt piacokra, ii 164,-497 q-val több az előző évi f« t ozatalnál Az állatvásárok és közvágókid ak október faaV.1 forgalma az előző évvel szemben nem mutat jelentékeny eltérést$ í^élkedést tou­tat a nagymarba vágása, amennyiben j október • papban. 3.229 darabot vágták az előző évi 2=819 darabbal szemben* Visszaesést mutat a. sertésvágas r . mert ezéy október fcav£bsn csak i6 o Ö00 darabot vágtak ámult évi 49 .,289 darabbal szemben, A fővárosi tejf elhozatni e zőv 'október havában 11 $871 B lvJ | liter, mig az elmúlt év október havában 11*992 9178 litert tett ki, I A megélhetési indexszám az élelmezési költs.égnó3 az 193B©öv oktőbsí? Ilhavában 9 4 „8 volt. -aig ugyanezév szeptemberében 98 ,.'á-at; mo. tat ott.

Next

/
Thumbnails
Contents