Magyar Országos Tudósító, 1938. december/1
1938-12-05 [194]
HÍREK FELKÉRTÉK A MAGYAR ORSZáGOS TUDÓSÍTÓT A KÖVETKEZŐ NYILATKOZAT KÖZLÉSÉRE: "AB' egyik.délutáni Xaj.' december 6-án megjelent számában a filmes sziniszkamcrai felvét,elekről szóló cikkében azt irja, hogy engem a tagok sorába nem vettek fel. Ezzel a téves közléssel szemben a Színművészeti és Filmművészeti Kamara élőkészitő bizottsága december 1-én kelt 376 sz. alatt hozzám intézett hivatalos értesítése szerint a filmmüvészetifőosztály /ahová felvételemet kértem/ tagjai sorába felvett. A hivatkozott cikk másik téves megállapítást is tartalmaz. Nem vagyok a "rádió zenei műsorának egyik fő-intézője", hanem karnagya. Polgár Tibor, /MOT/B. FŐVÁROS 1 AZ ÁLLi.MI VASGYÁRAK MUNKHSAI A NEP FŐVÁROSI SZERVEZETÉBEN. AZ Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak munkásai a gyár dísztermében munkás-nagygyűlést tartpttak. Torner Endre elnöki megnyitója után vitéz dr, Tóth András oi> szággyülési képviselő, a NEP fővárosi pártjának meg bízott vezetője álta^ lános helyesléstől kisérve beszámolt a közeljövooen törvényre emelkedő osaládvédelmi és munkásvédelmi rendeletekről, A nagygyűlésen felszólaltak még Dongó Orbán bizottsági tag és Taksony István alelnök. /MOT/Lá-Vr. POLITIKA 'UH §§ A Magyar Országos Tudósító jelenti * A Bornemisza Géza és Mikecz Ödön volt miniszterek körül csoportosult országgyűlési képviselők a maguk határozott jobboldali po"-' <ai irányzata erőteljes érvényesítése érdekében hétfőn elhatározta, uogy önálló pártot alakítanak. Az uj párt megalakulását a jövő héten fogják a képviselőházban bejelenteni,/MOT/0. HÍREK „ A MAGYARORSZÁGI RUSZINSZKOSAK LÁTOGATÁSA UNGVÁRON, MUNKÁÖSON ÉS BEREGSZÁSZON. A Magyarországi nuszinszkóiak Szervezetének tagjai különvonaton látogatást tettek Ungváron, Munkácson és Beregszászon. Az ungváriakat Illés József dr. egyetemi tanár, a szervezet elnöke vezette. Délelőtt ünnepélyes szentmise volt, utána Sztójka püspök megáldotta a zászlókat. Mise után küldöttség kereste fel a püspököt, Illés professzor örömének adott kifejezést, hogy a ruszinsz* kóiak visszakerültek az ősi egyházmegyéhez. Rédey Ferencné üdvözlőszavai után Sztójka püspök meghatott hangon mondott köszönetet, Ünnepély volt az ungvári kultur-egyesül étben is c Zsoldos Béla dr. ,az ungvári szervezet vezetője mondott megnyitót, majd Illés professzor magyarul, Balogh Bálint g.k* esperes ruszin nyelven mondottak ünnepi beszédet. Kiss Andor budai g 0 k, lelkész ezután átadta a leány kongregáció zászlaját. Felszólaltak még Rédey Ferencné és Janosffy Jafcekoylts Iván, az ungváriak részéről Ilniczky kanonoka Munkácsra éjfélkor érkeztek meg a vendégek, akiket a városháza előtt Demkó Mihály v. tartománygyülési képviselő üdvözölt. A központi szervezet nevében Davidovits András főtitkár köszöntötte a munkácsiakat. Másnap szentmise volt, utána ünnepélyen vettek részt a vendégek, a visszatérőket Demkó Mihály köszöntötte. Popovits Antal g.k. lelkész szavai után Davidovits főtitkár tolmácsolta a központ üdvözletét. Beszéltek még dr 0 Liötner Antal, Dóry Béla és K^vesy Lajos, majd a munkácsi férfikar ruszin dalokat énekelt. LelkaÜ ünnepély volt Beregszászon is, ahol a központi szervezetet Haluskay Sándor képviselte. A megható ünnepélyen megjelent Fedák Sári sz inr.ilvéáznő is, akit lelkesen ünnepeltek, /MOT/B.