Magyar Országos Tudósító, 1938. december/1
1938-12-05 [194]
.^^w^v^u , ---^w , ^VCIUUÖJ. w« AAi BVÍU .yam, «Tti«.-a zarfl, /telVATALCE JELEkTÉS BAKOS MÁTYÁS SÉRÜLÉSE ÜGYÉBEN, Folytatás 1./ be, hanem visszatért a fővárosba és a Rókus kóitiáz el %" találták meg reggel hét órakor a detektivek* Kétség!elennek látszik, hogy Bakos Mátyást Kiss Ferenc lőtte le, mert beismerő vallomását tárgyi bizonyíték is . '.igazolja, ugyanis az általa viselt rövid, bekecs szerű f elsőka b& jobb felső oldalzsebének bélése el van szakadva s a zseb magasságának megfelelően a kabát szegélye ki van tépve, Errevonatkozólag Kiss azt adta elő, hogy a kabát szegélyén keletkezett és a golyó által ütött lyukat ő ugy akarta eltüntetni, nogy a kabátnak ezt a részét kb- husz centiméter hosszúságban letépte a Ezenkívül a kabát szövetének belső oldalán egy sötét folt látható) amely a törvényszéki hites fegyver szakér tő véleménye szerint fűatöló'dés következménye és azt a zsebben történt lövés okozhatta o A pisztolyt Kiss - amint vallotta - az utcán egy kanálisba dobta,, amelyet azonban akkori ittassága miatt pontosan megjelölni nem tudott s igy eddig nem is sikerűéit azt előkeriteni 9 A fenti tárgyi bizonyítékokon és Kiss beismerő vallomás án ? továbbá a felsorolt egyéb valószínűsítő körülményeken k vül még bizonyos következtetések is megerősítési látszanak, hogy Bakos Mátyás halálát Kiss Ferenc gondatlansága okozta c így elsősorban az, hogy bár f baleset az utcán történt, Kiss mégsem hívott a rendőrt a helyszínre, hanem maga intézkedett és személyesen ki serte be Bakost a kórházba- Kiss Később sem tett az esetről semmiféle jelentést az illetékes hatóságnál-. Ugyancsak valós zinüsltő körülmény az is, hogy Kiss, amikor az eljáró rendőrtiszt először tanuként hallgatta ki, miután Bakos sérülésére vonatkozólag elfogadható magyarázatot adni nem tndott, önként tett beismerő vallomást • Nyilvánvaló végül az is, hogy a Krizanecz kapitány által kikérdezett és a vizsgálóbíró által kihallgatott Bakos Mátyás azért nem árulta el a tettes kilétét", mert Kisst, : mint jó barátját menteni akarta, A nyomoz: s során semmi olyan bizonyíték, ae°t vagy gyanú nem merült fel;, amelyéi arra lehetne következtetni, hogy nem Kiss a tettes, hanem másvalaki* Bakos halála a december 1-én . 17 óra 5o és 21 óra 3o között lezajlott utcai tüntetésekkel semmiféle összefüggésbe sem hozható, A tüntetések alkalmár al BaVs és Kiss délután 17 óra 3o-tól 21 óra 3o-ig a budai vigadóban bajtársi vacsorán voltak „ Ezt Bakos Mátyás kikérdezése is bizonyltja, amelynél Krizanecz kapitányon kivül két det-efctiv, a kezelóorv s JS az ápolónő is -jelen voltak, A budai Vigadóból több kocsmába, majd a Harmincad-utca szám alatti Hanikkel Sándor-féle vendéglőbe mentek és Hsnikkél Sándorué a nyomozás során határozottan felismerte Kiss Ferencet, aki december '• jfál előtt e-iy alacsonyabb férfi társaságában a kocsmában megjelent és a söntésben a kiSZplg4l<5asztalnál Kt szer két deci pálinkát ivott : A nyomozás eredmény e szerint Bakos Mátyást december 2-án éjfél után negyed 2 ora> iv kisérte be egy Í7G centiméter magas', szőkehaj u, csizmanadrágos egyén Í í ókus kórház kórtermébe^ Áz illető Molnár Zoltán kórházi beteg előtt v -ig is nevezte magát Kiss Ferenc né ven t,HA Bakos Mátyás ha iá les sebesüI'i'se a tüntetés időtartama alatt, tehát délutál 17 óra 3o és £1 óra 3o \ J :ött történt volna., s j.amiesatre sem tartózkodhatott volna éjfél után 1 j-yed két óráág különböző Vendéglőkben és az utcán- /MOT/ H, \\