Magyar Országos Tudósító, 1938. december/1

1938-12-13 [194]

TÖRVÉNYSZÉK /2üt Németh Antala és Piala Ferenc pere,/ Vitéz Laozó József, az Ínész a következő tanú elmondotta, hogy a Teátrum kft alkalmazta őt> mint művészeti titkárt j A* Margitszigeti Szabad Színpadon* A színpad látogatottsága általában jó volt es az elő­adásokra a kft nem fizetett rá* D*» Kovács Péter ügyészségi alelnök kér­désére, "hogy mennyien látogatták a Szentivánéji álom és a János vitéz elő­adásalt, a tariu kijelentette, hogy az előbbi színdarab látogatottságát jó közepesnek, a János vitézét pedig nagyon jónak lehet mondani. Hosszú Zoltán színészt szólította ezután a terembe az elnök. Szappanos József védő azonban kijelentette, hogy a maga részéről a tanú kihallgatásától eláll. Mivel a vádhatóság képviselője sem kívánta Hosszú Zoltán kihallga­tását, az elnök elbocsájtotta, Kiss Dénes szlnpadmester kihallgatására került ezután a sör* Elmondotta, hogy a Nemzeti Színház a Teátrum kft-nek csupán a János vitéz előadására adott kölcsön díszleteket, mert a többi , a Margitszige­ten előadott színdarabokhoz külön díszletek készülteko A János vitéz disz­letelt Németh Antal igazgató utasítására szállíttatta a szigetre és a kölcsöndlj a leltár értékének tiz százaléka volt. Kihallgatták ezután Hosszú Zoltánná, szül. Eszenyi Olga színésznőt/ aki tanúvallomásában elmondotta, hogy Németh Antal őt két évre szerződtette a Nemzeti Színházhoz. A szerződés 1938. szeptember 1-én járt le» Szeraődésót az igazgató nem újította meg és ő ezt azért kifogá­solta, mert az igazgató erről csak június 30-án értesítette. Ezt a körül­ményt azért tartja szabálytalannak, mert legalább négy hónappal előbb szokták a tagnak tudomására hozni a szerződés esetleges meg nem hosszabbí­tását, hogy máshol el tudjon helyezkedni. Diósl Antalné, a következő tanú elmondotta, hogy a Nemzeti Színház kosztümöket ls adott kölcsön az igazgató utasítására a Teátrum kft-nek, a ruhák értékének tiz százalékát számítva fel kölcsöndÍjképpen. /Folyt .köv./ P 0 L I TIKA PRO DOMOt A Magyar Országgyűlés Tudósítói régi szokáshoz hiven tisz­telegnek a Ház uj elnökénél, hogy hiv ^talbalépése alkalmá­ból üdvözöljék. Darányi Kálmán dr», a Ház uj elnöke decem­ber 15-én, csütörtökön délben 12 órakor fogadja a szindiká­tus tagjait, akiket a szindikátus vezetősége ezúton hiv fel arra, hogy osütörtökön délben háromnegyed 12 után szíves­kedjenek gyülekezni az elnöki nagy fogad éteremben 0 /MOT/B. H I RYE K HALÁLOZÁS. A székesfőváros kereskedőtársadalmának nagy részvéte mel­lett temették el kedden délután Kirchner János kereskedelmi tanácsost, a Fővárosi Kereskedők Egyes ületének egyik alapítóját és hosszú ideig al­elnökét* Dr* Mösmer Pál kereskedelmi főtanácsos mondott búcsúbeszédet a fővárosi kereskedők nevében, méltatva az elhunyt alelnök érdemeit, majd a Szepességi Egyesület szónoka emlékezett meg arról a munkásságról, ame­lyet Kirchner János a magyar revízió ügyében kifejtett * /MOT/3, MAKKAI SÁNDOR ELŐADÁSA A FILOZÓFIAI TÁRSASÁGBAN. December 20-án, ked­den délután hat órakor a Tudományos Akadémián felolvasóülést tartja Ma­gyar Filozófiai Társaság s az ülésen Makkal Sándor tart a kisebbségioga­\ lom fllozéfiájával foglalkozó előadást "Nemzet és kisebbség" cimmel. 1 /MOT/B. JL Prodomo: Fenti hlr szíves közleset keri V^N. a t. Szerkesztőségektől a Magyar Filozófiai Társaság.

Next

/
Thumbnails
Contents