Magyar Országos Tudósító, 1938. december/1

1938-12-10 [194]

/idegenf orgalml magygyülést rendez a Fürdőváros Egyesület, Folytatás./ miniszteri osztályfőnök vett részt és szolgálta hazája érdekelt. Hangsúlyozta s továbbiakban Szvlezsényl, hogy az Idegenforgalmi propa­gandában nem szabad Időbeli réseket szakítani, a megkezdett munkái, mert ebből pótolhatatlan károk szánn ázhatnak .Magyarország Idegenforgalma rövid múltra tekinthet vissza és éppen ezért ügyelni kell á folyama­tosságra. Végül arról szólt, hogy fel kell hívni az Illetékes kormány­körök figyelmét az Idegenf ogg alom elsőrendű gazdasági vonatkozásaira. Megállottuk a tüzpróbát - mondotta -, szembe kell néznünk a nehézsé­gekkel és erős akarattal dolgozni a további eredményekért, -'fejezte be nagy taps közben Szvlezsényl Zoltán érdekes fejtegetéseit. Orosoh Károly dr .szólott ezután a felmerült kérdésekhez és kiemelte, hogy Magyarország a nemzetközi berlini Idegenforgalmi kongresszuson kitüntető tekintélyt élvezett, a magyar név aranytollal Íródott be a nemzetközi fürdőszövetség könyvébe. Ez elsősorban a kirá­lyi heroeg érdeme, aki olyan tapintattal ésmégis határozottsággal töl­tötte be a vezető elnöki tisztet, h gy mindenkit meghódított .Méltatta Orosoh Károly dr. Szvlezsényl Zoltán rend.kívül fontos érdemelt és Somogyi Gyula dr. értékes szerepét-. Indítványozta végül,hogy az egyesület jegyzőkönyvi köszönetben fejezze kl háláját a királyi herceg munkája Iránt. Nagy tapssal ünnepelték a jelenlévők a királyi >>eros gót, akjjelhárltotta magától az elismerést azzal,hogy senklsem tett mást, mint "bátran kiállttá magyar lgaas ág mellett". Römorihay Tivadar országgyűlési képviselő beszélt ezután és hangsúlyozta, hogy a Budapest Fürdőváros Egyesületnek mint nem hi­vatalos, hanem társadalmi szervnek különösen fontos szerep jut az Idegen­forgalmi kérdések megoldásánál. - Dénes Márton, a Szállodaigazgatók Körének elnöke a belső utasforgalom kiépítését sürgette és a Felvidék­kel vsló kapcsolat felvételét, Massányi Ernő főmeteorológus a város füsttelenitésének problémáját érintette és német példára hivatkozott. Benczúr Gyula dr. egyetemi talár a magyar orvosok intenzív bekapcsolá­sát szorgalmazta a fürdőügyekbe. Szvlezsényl erre meg jegyezte,hogy a vidék.1 orvosokat csoportonklnt meghívják Budapest fürdőinek tanul­mányozására. Benczúr professzor végül azt kívánta, hogy a balneológia a budapesti egyetemen kötelező tantárgy legyen. - Bánlaky Géza Budapest klímájáról beszélt, majd dr.Györky Béla, a Svábhegyi Szanatórium Igaz­gató-főorvosa, Grosz Ödön, az Ostende kávéház tulajdonosa ós még mások szólaltak fel. A felmerült kívánságok szerint a Széchenyi-f ürco mellet'; kellene megépíteni a népgyógyfürdőt, az OTI közreműködésével ? továbbá a vidéki orvosok részére külföldi mintára nyolcnapos kedvezményes uta­z ást kellene biztosítani s magy ar vasutakon. - - Pávay-Vfijna Ferenc főgeológus a feltárt források megfelelő kihasználását és további fúrá­sok szükségességét hangoztatta. Végül a választmányi gyűlés elhatározta,hogy a hetvenedik életévét betöltő tfáraossy Zoltán dr. egyetemi tanár ünneplésén • X-./JÍ * résztvesz. Az egyes Indítványokat a választmány magáévá tet­te és a további teendők kérdésében ezek alapján határoz* /MOT/Sy. KÉP- ÉS IPARMŰVÉSZETI KI ÁLLÍTÁS. Dolányi Benczúr Jolán és Ürmössyné Benczúr Elza a Horthy Mlklós-ut 16,sz.al*ttl emeleti kiállítási helyi_ ségeiben kép- és iparművészeti kiállítást rendezett, amelynek nagy si­kere van.'Megtekinthető d.e,lO-l-lg és d.u.5-8 óráig, vasárnap 1 óra­> kor zárul. /MOT/Sy. S ————

Next

/
Thumbnails
Contents