Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2
1938-11-19 [193]
/A lengyel közigazgatási biroság elnökének előadása. Folytatás 1./ Ezután Bronislaw Helczynski, a lengyel közigazgatási biroság elnöke tartotta meg német nyelvű előadását. Az illusztris előadó rövid történeti áttekintésben sorolta fel azokat a fontos okokat,'amelyek a lengyel kereskedelmi jog unif lkác lój át szükségessé tettek. Lengyelország függetlenségének he lyr e 'Ili t ás át ól kezdve az állam egész területén meg érvényben lévő négy jogrendszert /két orosz, egy porosz és egy osztrák/ egy sajátszerű s nemzeti jogérzésre támaszkodó, az egykorú lengyel jog hagyományaival összefüggő, uj joggal kellett pótolni• Ez a cél egy új kereskedelmi és kötelmi jog életbeléptetésével nyert megvalósulást. Elsősorban azt a kérdést kellett eldönteni, vájjon egy kereskedelmi törvény egyáltalában szükséges-e, avagy pedig az általános magánjog szabályaival lehetne-e a célt elérni. A döntés szubjektív rendszerén felépítendő kereskedelmi törvény megalkotása mellett foglalt állást, amely törvény a kereskedő személyét veszi klindulópontulj ellentétben az objektív rendszerrel, amely a kereskedelmi ügyletekből indul ki. A lengyel törvény kereskedőnek nevezi azt, aki a saját nevében kereseti foglalkozást folytat. Ez a meghatározás egyszerűbbnek látszik és tudományos szempontból is kielégítő, A lengyel kereskedelmi törvényben a kereskedői fogalom meg állap it ás ához alapul szolgáló'kereseti foglalkozás fogalma nagyjában egyezik azokkal a fogalmákkal, amelyekre a lengyel ipari ós jövedelmi adótörvény v n felépítve* A kereskedelmi törvény az előadó által felsorolt okoknál fogva hatásköréből kizárja a kereseti foglalkozás három módját: a mezőgazdasági, a szabdfl ós a mezőgazdasággal egy be kötött kisebb mellékfoglalkozás oka ti Az s említett kereskedői fogalom alá tartoznak a kereskedelmi törvény pozitív szabályai folytán a kereskedelmi társaságok is; Á bejegyzett és be nem jegyzetb kereskedők között tesz különbséget a törvény, amely mindegyik kateg°riát részben különböző szabályoknak rendeli alá és gyakorlati okokból a végrehajtási rendeletre bízza e két kategória közötti határ megvonását. A jelenleg érvényben lévő rendelet etekintetben a jövedelmi-adó rendelkezéseire támaszkodik. A fentemiitett kereskedői fogalomból következik a kereskedelmi ügylet fogalma is • A kereskedelmi törvény eme általános Irányvonalait es sajátosságait kiegészítő rendelkezések rövid felsorolása után az előadó rámutatott a szokásjognak a törvény által kifejezetten szabályozott problémáira. A rendkívül mély jogászi tudásra valló, igen érdekesen és közvetlenül előadott magasszlnvonalu tanulmányt a jelenlévők feszült figyelemmel kisérték s a kiváló vendéget előadása befejeztével hosszasan ünnepeltékAz érdekes és értékes előadásért a Magyar Jogászegylet lengyel szakosztálya nevében Lázár Andor dr. titkos tanácsos, elnök mondott meleg szavakkal köszönetet. /MOT/KY. — h 9