Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2
1938-11-18 [193]
ÜLÉST TARTOTT A KÖZLEKEDÉSI SZAKBIZOTTSÁG. A főváros közlekedési szakbizottsága pénteken délután a központi városháza I, emeleti tanácstermében báró Bab arc zy István tanácsnok elnöklésével ülést tartott. A főváros az utcai mérlegek bérbeadása ügyében uj, egységes szabályrendeletet készített, amelyet a bizottság letárgyalt és elfogadott* Szeödy Károly polgármester a Beszkárt és az érdekkörébe tartozó közlekedési vállalatok szolgálati-és illetmény-szabályzatait módosította s ezáltal többi között lehetővé tette, hogy a Beszkártnál 170 uj állást szervezzenek, ezáltal a végzett, érettségizett alkalmazottak egy részét átminősítik rendes tisztviselőkké. A polgármesteri előterjesztéshez elsőnek Kartsoke Alajos szólt hozzá, elismeréssel beszélt a javaslatról, amely szociális reformokat tartalmaz s bebizonyítja azt, hogy a Beszkárt túljutott a szanálási holtponton. A polgármester előterjesztésében azt javasolja, hogy a Beszkártnál egy igazgatói állást szüntessenek meg,'- ez ellen a felszólaló a Keresztény Községi Párt nevében tiltakozott, Vály^ Ferenc megdicsérte az előterjesztést, a Beszkárt státusa kibővül, a Keresztény Párt ezt már évek óta sürgette. Szerinte az előterjesztés mostohán bánt el a műszaki ágazattal s ezért indítványozta, hogy a Beszkártnál szervezzenek egy műszaki főtanáososl és egy műszaki Igazgató-helyettesi állást. Véleménye szerint a Beszkárt és az Autóbusz Üzem státusát egységesíteni kellene* Miliők Sándor kritizálta a polgármesteri előterjesztést s kifogásolta, hogy az átszervezés után még mind lg 138 érettségizett al„ kalmazott marad altiszti státusban. Ezek az elégedetlen végzett alkalmazottak ki vannak szolgáltatva a demagógiának, a szélrőséges mozgalmaknak. Az érettségizett, de nem tisztviselői munkát végző alkalmazottak ügyét végleg rendezni kell. Lázár Emil szerint le kell zárni azt az elmúlt szomorú korszakot, amikor az érettségizett fiatalság kénytelen volt kalauznak elmenni, hogy megkeresse a kenyerét. Már csak azért ls megfelelő pozíciót kell biztosítani a végzett alkalmazottak részére, mert' helytelen, hogy az intelligens fiatalság a munkások helyét foglalja el. Homonnay Tivadar megállapította* hogy nem a főváros hibája volt, ha az okleveles/ Végzett fiatalság a munkások helyére került, a rossz gazdasági körülmények miatt történt ez igy< Megdicsérte a Beszkárt alkalmazottakat, akik kötelességtudó/ lelkiismeretes munkát végeznek, a katonás fegyelemre nagy szükség van. A végzett/ de altiszti beosztású alkalmazottak elégedetlenségét ugy lehet megszüntetni, ha okét a Beszkárt megfelelő státusba sorozza. A felszólalásokra báró Babarczy István tanácsnok válaszolt s többi között megállapította, hogy a Beszkárt egyik igazgatói állását azért szüntetik meg, mert arra nincs szükség. Perczel György vezérigazgató megnyugtató felvilágosításai után a bizottság végül is szavazás utján elfogadta Kartsoke Alajos indítványát, tehát a Beszkártnál nem szüntetik meg az egyik igazgatói állást, a bizottság Vály Ferenc indítványait is elfogadta, a Beszkártnál egy műszaki főtanácsosi és egy helyettes-igazgatói állás megszervezésére tesznek javaslatot a polgármesternek. A polgármesteri előterjesztés tárgyalása során a különböző fejezeteknél még több felszólalás hangzott el, Így Vály Ferenc indítványozta, hogy gyermekpótlékot kapjanak a Beszkárt tisztviselők. Miliők F Sándor kérte, a gyermekpótlék fejeben ne vegyék el a szabadjegyet az alkalmazottak gyermekeitől. 1 Perczel György vezérigazgató közölte, hogy az alkalmazotti tak gyermekjegyei körül több visszaélés történt, a szabádjeggyel rendelI kező gyermekeket kifutóknak és tanoncoknak alkalmazták. A bizottság Vály Ferenc indítványát elfogadta. /Folytatása következik. /