Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2

1938-11-17 [193]

Budapest, 1938. november 17. / XX. évfolyam, 261. szam.­HÍREK ELŐADÁS A MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁGBAN RUSZINSZKóRóL. A Magyar Külügyi Társaság csütörtökön délután hat órakor aa országgyűlési múzeum előadóter­mében dr. Eöttevényi Olivér elnökletével felolvasóülést tartott. Az ülé­sen a miniszterelnökség képviseletében megjelent báró Apor István, a nagy­számú és előkelő közönség soraiban ott volt vitéz Rapaich Richárd, Sah­lender Béla. vitéz nagymegyeri Nagy Károly, Wulff Olaf és nejé*/Bátz Kál­mán országgyűlési képviselő előadásában Ismertette a ruszlnföld történé­tét, áttekintette a nagyma^arországi ruszinok történetét'és kiemelte mindenkori hűséges ragaszkodásukat a magyar állameszméhez. Ez a ragaszkod ás akkor is kitartott, amikor a pánszláv és a pánorosz izgatás vallásos kön­tösben jelentkezett és ez a pravoszláv mozgalom a bilágháboru előtt is csak néhány kisebb községet tudott befolyásolni. A világháború alatt a ruszin nép hiven teljesítette kötelességét, sőt az összeomlás után, ami­kor pedig már számára nem mutatott előnvt a magyarság mellett való klttr ­tás, minden cseh és ukrán Izgatás ellenére hü maradt Magyarországhoz, és amikor rájuk kányszerltették a cseh uralmat, az ellen éveken keresíz­tül, akárcsak most, fegyveresen küzdött. Nem vitás, hogy Ruszlnszkónak Magyarországhoz csatolása általános európai érdek már csak ezért ls, hogy a Kárpátok gerince gátat alkosson a Nyugat ellen Irányuló pánszláv törek­véseknek. Előadó ezután ismertette sz ukrán kérdést. A galíciai ukránok, - mondotta - lengyel uralom alatt még mindig boldogabbak, mint a szovjet által elnyomott testvéreik és amennyiben Kiew és Dóloroszország felsza­badul a bolsevizmus uralma alól, akkor az ukrán kérdés uj rendezésre fog szorulni, amely azonban csak nemzeti alapon történhetik meg és akként, hogy Lengyelország és Magyarország érdekeit egyformán kielégítse. Előadá­sa végén Rátz Kálmán vázolta egy szovjetellenes intervenciós hadjárat kilátásalt, leszögezte, hogy bár ehhez még ma hiányzik a kellő erő és az egész európai politikának megfelelő beállítottsága, annakidején Magyar­országnak is meg kell kapnia összes jogos követeléseit. Rátz Kálmán érdekes előadását a nagyszámú közönség lelkes tapssal fogadta. /MOT/Sze. GÖRÖG LÁSZLÓ IRó ELŐADÁS*.* FRONTHARCOSOKRÓL. A VII. kerületi Fronthar­cos főcsoport szerdai bajtársi összejövetelén, ^melyen De Sgardelli Cézár, a VII. kerületi főcsoport elnöke a csoport vezetősége élén megjelent, Görög László, a kiváló iró tartott nagyhatású előadást, "Ml és a front­harcosok" címmel. A kitűnő előadásnak óriási sikere volt, a harcban ed­zett öreg katonák könnyekig meghatva hallgatták a háborúban felnőtt ^gene­ráció reprezentánsának eddig még sohasem hallott vallomásalt. Az előadás után De Sgardelli Cézár elnök mondott nagyjelentőségű válaszában köszö­netet, majd sor került az újonnan felvett, bajtársak fogadalomtételére, amit a régi bajtársak áhítattal hallgattak végig. A VIIi kerületi főcso­port példát mutató bajtársi élete, a mai időkben különös fontossággal blr, és fontos lenne, ha valamennyi csoport hasonló szellemben és agili­tással ápolná a lövészárok szellemet, amely hivatva van az annyira kívánt nemzeti egységet biztosítani./MOT/B. S0R0PTIMI3TÁK KÖZGYŰLÉSE. A Magyar Soroptimista Egyesület V. rendes évi közgyűlését az egyesület tízéves fennállása, valamint a Felvidék visszacsatolása alkalmából ünnepélyes keretek között ez óv december 1-én csütörtökön este 7 órakor tartja meg a Nemzetközi Klub helyiségeiben, IV., Deák Ferenc-utca 2. /MOT/3. S Z~I~N HÁZ f MEGISMÉTLIK A NO TÁS KAPITÁNY DÍSZELŐADÁSÁT. A mult szombaton a Városi áj Színházban díszelőadás keretében szinrehozták a Nótás-kapitányt. Az elő­\r adást a sikerre való tekintettel vasárnap délután ós este megismétlik fj Honthy Hanna felléptével. /MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents