Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2

1938-11-28 [193]

ÜLÉST TARTOTT A KÖZEGÉSZSÉGÜGYI SZAKBIZOTTSÁG. A főváros közegész­ségügyi szakbizottsága hétfőn délben Schuler Dezső alpolgármester el­tóklésével ülést tartott c Az alpolgármester megnyitó beszédében meleg szavakkal üdvözölte a bizottság uj tágját, Kasics Margitot, aki elso­izben vett részt a bizottsági ülésen e Elsőnek a bizottsága fővárosi közkórházak orvosainak'' szavatossági biztositása ügyében készült szabályrendeletet tárgyalta, • A^tervezetet a főváros a belügyminiszter elé terjesztette, a minisz­térium azonban nem hagyta jóvá, ainak hangsúlyozásával, hogy az orvo­sok kötelező szavatossági biztosításának kérdése a törvényhozás felada­ta. Ezzel szemben a főváros vezetősége azt vitatja, hogy ez a probléma a közigazgatás ügykörébe tartozik, s ilyen értelemben fog a belügymi­niszterhez felírni a polgármester, s kéri, hogy álláspontját változtas­sa meg, s hagyja jóvá a szabályzatot. Polacsek Elemér a feliratban kérte hangsúlyozni, hogy a fővárosnak elsősorban anyagi érdekét védi meg a szabályrendelet. A bi­zottság a polgármesteri előterjesztést elfogadta, majd az iskolai egész­ségvédelemről szóló szabályrendelet ügyében készített polgármesteri elő­terjesztést tárgyalták^ Ez az előterjesztés végleg rendezi a főváros iskolaorvosainak régen húzódó ügyét. Az iskolaorvosok állandóan sürget­ték, hogy állásukat véglegesítse a főváros, eddig ugyanis ideiglenes minőségben teljesítettek szolgálatot. A szabályrendelet szerint az is­kolaorvosokat öt év alatt fokozatosan véglegesitik állásukban. Csilléry András dr. sokallotta az öt esztendőt, az Isko­laorvosokat sokkal hamarabb kell állásukban véglegesíteni* Csordás Elemér dr. tisztifőorvos válaszában csatlakozott Csilléry András f elszólalásáihoZi hangsúlyozta azonban, hogy a szabály­rendeletet most nem módosítják;, mert ezzel az iskolaorvosok kinevezésé­nek ügye elhúzódna. A bizottság végül is elhatározta, hogy Csilléry András felszólalása alapján külön felterjesztésben kérik majd a bel­ügyminisztériumtól, hogy az iskolaorvosok véglegesítése a lehető leg­rövidebb időn belül megtörténhessék. A bizottság egyébként a polgárme»^ ter előterjesztését szintén magáévá tette. A főváros a Kerepes 1-terae tőbe n uj nagy ravatalozóépüle­tet szándékozik emelni, mert a mostani helyiségek már szük.^nek bizo­nyulnak, főleg a nagyobb, díszesebb temetéseknél, A polgármester elő­terjesztésben a ravatalozó felépítésére pályázat hirdetését javasol­ja. Krlzs Árpád helyeselte az uj ravatalozó felépltését,an­nál ls Inkább, mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan, A bizottság hoz­zájárult a polgármester élőterjesztéséhez, s a pályázatot már a közel­jövőben kiírja a főváros* A Köztisztasági Hivatal 150.000 pengőért három uj locso­ló-mosógépkocsit vásárol, a bizottság ehhez beleegyezését adta.A fő­vóáros közkórházai rés záré nagymenny i ségü lepedővásznat, gaset, pamut­szövetet szerez be ; ebben az ügyben már megtartották a versenytárgya­lást, melynél: eredményét ellogadta a bizottság. A főváros területén, különböző helyeken négy uj gyógy­szertár felállítására kértek engedélyt okleveles gyógyszerészek.A szak­értők felülvizsgálták a kérelmeket, s megállapították,hogy uj gyógyszer­tár felállítására jelenleg nincs szükség. A polgármester'a kérelmeket elutasító javaslatra] terjeszti fel a belügyminiszterhez. A közegész­Iségi szakbizottság helyesléssel vette ezt tudomásul. /MOT/Lá. Vr, j

Next

/
Thumbnails
Contents