Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2
1938-11-25 [193]
A RUTÉN K^RDIB UJABB FEJLEMÉNYEI. A Magyar Nemzeti Szövetség Lengyel " Qj.szte.lya és az Országos Magyar-Lengyel Diákszövetség rendezésében BaloghBeéry László, a rutén kérdés egyik legkiválóbb Ismerője "A rutén kérdés ujabb fejleményei" címmel most tartotta meg nagyérdekü előadását. Javornlczky Jenő osztály elnök megnyitója után előadó bevezetésében foglalkozott a rutén név sz árm az ás áv ál rámutatva, hogy már Anonymus ezen a néven emlegette ezt anéaet. Fölösleges más neveket - ruszin, kárpátaljai, orosz stb. használni, mikor ezek mögött rosszindulatú politikai célzatok rejtőznek. Rámutatott arra, hogy már akkor is két törekvés küzdött egym ssal, amikor a területet Csehországhoz csatolták. Az egyik törekvés nyugat-keleti a másik pedig észak-déli korridorként akarta a területet felhasználni. A helyzet - mondotta az előadó - ma sem változott, cáupán a cseh-szovjet kapcsolatok helyébe a német-ukrán törekvések léptek, amelyek ma szemben 'llanak a lengyel-magyar összefogás gondolatával. Kár*'hogy az utóbbi gondol* nem talál kellő támogatásra a nyugati hatalmaknál, mert ezek nem bíznak a lengyel-magyar gát^ kellő gazdasági ellenálló'képességében, másrészt pedig a gyarmatok kérdésének kikapcsolását remélik* ha Németország Kéletés Középeurópában lenne elfoglalva. Ilyen formán csak Olaszország az, amelynek érdekel párhuzamosságot mutatnak a magyar-lerigyel törekvésekkel. A uuténkórdés - fejezte be előadó szavait - mindaddig nem fog kielégítő megoldást nyerni, mig maguk a rutének nem kerülnek abba a helyzetbe, hogy önállóan oldhassák mego Az előadást, amelyet'a nagyázámban egybegyűlt közönség meleg ünnepléssel fogadott, vita követte ./MOT/B • EREKY KÁROLY ELŐADÁSA A MÉRNÖK- ÉS ÉpITÉSZEOYLETBEN• A Mérhök- és Épi— tészegylet pénteken délután Pap F erenc elnökletével együttes szakosztályi ülést tartott, amelyen E reky Károlyv. miniszter tartott előadást "A mérní'k szerepe a tervgazdaság kiépítésében" címmel. Abból az alapgondolatból Indult ki, hogy az emberiség mindaddig nem tudott kimozdulni a kezdetleges rendi állam kereteiből - a rabszolgaságból és a jobbágyrendszerböl - mig fel nem találták a gőzgépet és amig a természettudományi ismeretekkel felfegyverzett mérnökök a XIX 0 században meg nem teremtették a javak modern elő']litásának műszaki alapjaito A technika előtti korszakban az ember gazdasági élete nem volt fejlődés képes. A kétezer év előtti Róma különb város volt, mint a XVIIIo század végi London. Hiero sirakuzai királynak Krisztus előtt nagyobb ás jobb tengerjáró hajói voltak, mint a XVIII, századbeli Angliának,, A kínaiak Krisztus előtt 1600 évvel ugy nyomtattak könyveket, mint Gutenberg Krisztus után a XV. században. A gőzgép megjelenése a XIX. században uj közgazdasági helyzetet teremtett és ennek alapján indul útjára az egyéni s zab-dságra^f elépitett alkotmányosság elve. A technika vívmányai uj közgazdasági problémákat vetettek fels zinre, amelyek miatt a' törvényhozás az állam és társadalmi rend megváltoztatásá.ra kényszerült. A technika oly ronamosan fejlődik, hogy ha nem irányítják tervszerűen a közgazdásági életet, akkor nem lehet levezetni azokat a szociális feszültségeket, amelyek ma a társadalomban élnek. Helytelennek tartják, ha la'_.lk>:>s szól hozzá az országépités komoly problémáihoz. Megszűnne ez a helyzet, ha volnának tudományos szervek, amelyek ilyen kérdésekkel foglalkoznának. Az első feladat - mondotta az előadó - tehát az, hogy mindaddig, amig a magyar egyetemeken nem állítják fel azokat a tanszékeket, amelyek tudományos alapon foglalkoznának az országok újjászervezésére irányuló közgazdasági műszaki és állam tud cm ány i összefüggésekkel, addig'legalább a Mórnökegylet a többi hasonló intézményekkel k Töltve tegve rendszeres t anulm ány tárgy ává a tervgazdaság és a vele kapcsol t os országépités problémáját. i Ereky Károly érdekes előadását a termet színültig mertöltő [közönség n így tetszéssel logadt a,/M0T/Sze •