Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2
1938-11-23 [193]
—.SÚLYOS TESTI SÉRTÉSÉRT ELITÉLTEK EGY PIACI ÁRUST. A pestvidéki járásbirÓBágon ma vonta felelősségre dr. Borbély Tihamér ki. * járásbiró súlyos testi sértés vétsége miatt Placzek Miklós 39 éves zöldségkereskedőt, aki a pilisosabai piacon' súlyosan bántalmazta Parda Gusztávné piaci árusnőt• A vádirat kiemelte, hogy Placzek, aki hatalmas "box bajnok-külséjü" ember, azt követelte Fardánétól^ hogy máshová rakodjon kJ, a portékájával. A beteges asszony - a vádirat szerint -"azt felelte,hogy itt nincs foglalt hely. hanem ki milyen sorrendben érkezik, ugy foglal-" hat^a el az egyes árusító helyeketV Placzek erre dühösen feUSntöttc Pár» dáné asztalát, á kirakott áruját szétszórta és összetaposta, majd a szegény, vézna asszonyt ököllel szemenvágta, valósággal "knokautolta", A járásbíróság előtt Plqozek Miklós részben beismerő vallom mást tett, majd a sértett és á tanuk kihallgatása után Huszlicska András " dr. törvényszéki orvos terjesztette elő szakvéleményét. A perbeszédek elhangzása után a járásbíróság bűnösnek mondta kl Placzek Miklóst áulyos testi sértés vétségében és ezért 16o pengő pénzbüntetésre Ítélte, ami nemfizetés esetén negyven napi fogházra változtatható át. Az Ítélettel szemben mind a vád, mind a védelem fléllebbezést jelentettek be. /MOT/Ky. • . — 1 —KENYSZEREGYESSÉG. ' ~ - Reiber József vendéglős, az "Öreg diófa" /Pályn-u 0 3o/ vendéglő tulajdonosa kónyszeregyességi ügyében a törvényszék az egyessé-" get jóváhagyó végzését jogerősnek nyilvánította ós a vagyonfelügyelő di ját és kiadását 358 pengS 24 fillérben állapította meg. /MOT/, —ÍTÉLETHIRDETÉS A TEXTILBESZERZÖ ÉS RUHÁZATI KFT. KÖRÜLI BÜN PERBEN* Többnapos tárgyalás tttfir* tf*tay Endre dr. elnöklése mellett a büntetőtörvényszék ma tartott folytatólagos tárgyalást a Textilbeszerző és ruházati cikkeket árusító kft, összeomlásával kapcsolatos nagyarányú csalási éa uzsora bünperben. Az elmúlt tárgyaláson mér elhangsották a p erbeszódek és rca az utoís^ szó jogén kellett volna felszólalni a vádlottaknak, de ezzel a jogukkal nem éltek, •-. Az itólőtanács ezután tanácskozásra vonult vissza, Gátay Endre dr. elnök" fél 12 órakor hirdette ki az Ítéletet, amely szerint a büntetőtörvényszék bűnösnek mondotta ki Sohuchner Nándort a T C xtilbeszerző kft, ügyvezetőjét négyrendbeli hitelezési csalás vétségében, egyrendbeli csalás vétségében,22 rendbeli uzsora bűntettében és egyrendbeli jogtalan eltulajdonítás vétsége miatt és ezért összbüntetésül háromévi börtönbüntetésre Ítélte, - Schneider Zsigmondot négyrendbeli hitelezési csalásban való bünsegédl bünrószesség, egyrendbeli csalás büntette, továbbá huszrendbeli uzsora bűntettében való részesség miatt kétévi és hathónapi börtönre, - Oláh Gyulát nőgyrendbeli hitelezési csalás vétsége és tizenhét rendbeli uzsora büntette miatt egyévi ős hathónapi börtönre, - Lőwinger Józsefet hitelezési csalás vótsőge ós egyrendbeli csalás bűntettéért ugyancsak egyévi ős hathónapi börtönre Ítélte, de bűnösnek mondotta kl a törvényszék tizennégyrendbeli uzsora bűntettében Weisz Izidor Vilmost is ős őt kétévi börtönbüntetéssel sújtotta. Grosz Lajos ós Grünhut Miksa ügynököket egyrendbeli uzsora vétségében való bünsegédl bünrószessőgért egy-egyhónapi fogházbüntetéssel büntette a törvényszék, A többi vádlottat az ellenük emelt vád ős következményei alól felmentették,, Az indokolásban a törvényszék részletesen kifejtette, hogy a vádlottaknak milyen szerepe volt a büncselelsmények elkövetésénél ős ugyf \akkor utalt arra is, hogy több vádpont alól fel kellett őket menteni, mert nem volt bizonyíték bűnösségük mellett. Az Ítélet ellen a felek fellebbezést jelentettek be, Kabdebo Márton dr. királyi ügyész indítványára a törvényszék elrendelte Schuchner Nándor, Schneider Zsigmond és Weisz Izidor Vilmos letartóztatását, mert a büntetés . nagysága ezt megindokolja Nyomban foghézőrök érkeztek, akik a három letartóztatott elitéltet céllájukba kisérték. /MOT/ Sy.