Magyar Országos Tudósító, 1938. november/1

1938-11-05 [192]

HÍREK A NYUGIJJ.lkZ OT T KATONATISZTEK KOKÁRDÁKAT KÜLDTEK RÉVKOMÁROMBÁ. A Nyugállo­mányú K tonati sztek Országos Szövetsége /NYUKOSZ/ abban a meggyőződésben, * hogy Rév kom'rom lesz az első addig Qsehs zlov áki ához tartozott magyar városi amelyben honvéd csapataink bevonulnak, 600 drbé nemzetiszínű kokárdát'kü.14­dött még a komáromi tárgyalás idején Ujkomárom v ábos polgármesterének, azzal a felkéréssel, hogy ezeket a kokárdákat Révkomárömban való bevonulá­sunk napj.'n az ottani Ifjúság között elossza, Ujkomárom város polgármesteré időközben a kokárdákat meg is kap­ta és a hozzáintézett kérés teljesítését elvállalta./MOT/B» P R 0 DOMO: A MÖT mai tizenegyedik kiadásában tudósítást adtunk az Iparművészeti Tárlat ümiepélyes megnyitásáról, tisztelettel kérjük a megjelent előkelőségek^év­sorába felvenni József királyi herceg nevet ÍS./MOT/ IkRÉDY BELÁNÉ A FELVIDÉK BETEG ISKOLÁSGYERMEKEISRT. A Magyar Iskola­szanatórium Egyesület abbéi az alkalomból, hogy működését most már a felvidéki beteg iskolásgyermekekre is kiterjeszti. Darányi Kálmánná és Imrédy Béláhé, az Országos hölgy választmány elnökeinek kezdeményezésére elhatározta., hogy svábhegyi és szentgotthárdi iskolaszanatóriumaiban azon­nal elhelyez négy felvidéki iskolás gyermeket, akiket az ogyesület az egóaz tanéven keresztül teljesen ingyenes szanatóriumi ellátásban és tanításban részesít ./MOT/B. A FELVIDÉK ORSZÁGZÁSZLóI, Az Ereklyéé Országzászló Hagy bizottságnál a következő zászló­felajánlások történtek: A pestvidéki pénzügy igazgatóság tisztviselői ka­ra Érsekújvárnak, a makói egyesületek székely csoportjai Ungvárnak, a salgótarjáni forntharcos csoport Losoncnak, a volt losonci diákok testü­letei ugyancsak Losoncnak, a magyar királyi egyesített müholyés "Árpád­fejedelem" polgári lövészegyesület Rozsnyónak ajánlott fel" országzászlót. A belügyi számvevőségek jóléti egyesülete Szád-udvarnoknak,Mencsehely bármely községnek készít ország zászlót. Országzászlót kap Verébé ly, Panylk és Buda község ls, /MOT/B. k MAGYAR TÁRSADALOM NAGYGYŰLÉSE AZ ORSZÁGZÁSZLÓNÁL. A vasárnap dól­után félnégy órakor az Ereklyés Országzászlónál tartandó nagygyűlés alkal­mával, arneíyven az egész magyar nemzeti társadalom résztvesz, elhangzik majd az országzászló "parancs", amelynek értelmében a legfőbb testületek­ből alakított őrség tagjai az Országzászló lobogóját -z árboc tetejére vonják fel, hirdetve a magyar feltámadás örömteli kezdetét. A lobogó egy hétig marad, az árboc tetején, egy hét múlva a vasárnap déli őrségváltás Ideje alatt azután ismét félárbocra bocsájtják. /HOT/Sze. ---A ZENEUtV. SZETI FÖISKCL \ ÜNNEPI HANGVERSENYE A FELVIDÉKIEK FELSEGÉLYE­ZÉSÉRE * Az Országos m.kir. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola igazgató­sága Ifjúsági Segito Egyesületével karöltve november 13-án, vasárnap este nyolc órai kezdettel a Főiskola nagytermében a felvidékiek felse­gélyezésére ünnepi hangversenyt rendez. E hangversenyen a pozsonyi szüle­tésű főigazgató, dr. Dohnányl Ernőn kívül több felvidéki születésű zene­| művészeti főiskolai tanár ás Vaszy Viktor vezényletével a Budapesti Egye­ld teml Énekkar működik közre. Belépésre jogosító műsorok a Zeneművészeti j Főiskola igazgatóságánál és a Főiskola portásánál kapható]: 1, 2 és 3 i pengős árban. /MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents