Magyar Országos Tudósító, 1938. november/1
1938-11-05 [192]
/ELTEMETT K A HŐSI HÁLÁLT HALT RENDŐRÖKET. F o 1 y tatás 1./ -És most Isten veletek Horváth Pál és Rácz Mihály dr^ék rendőreink - fejezte he megható beszédét a főkapitány"- megharcolt át ókat harcotokat és az önfeláldozó Krisztushoz tértek meg, mint az ö legalázatosabb katonái, A főkapitány gyászbeszéde után a kivonult rendordlszszázad <Blsztelgett a koporsók előtt ós a rend őrzenekar a Himnuszt játszotta. A gyászszertartás befejezése után a belügyminiszter és a temetésen résztvott előkelőségek Horváth Pál koporsóját elkísérték a Kerepesiutl temetőbe, ahol a s zekesf őv áros által adományozott díszsírhelyen hantolták el, Rácz Mihály koporsóját pedig hozzátartozóinak kívánságára szülőhelyére Alapra szállították és ott fogjiák örök nyugalomra helyezni. A bel*ügyminiszter a kormány és a maga hevében részvétét fejezte ki a mélyen lesújtott hozzátartozóknak..' Magyarország kormányzóján kivül koszorút küldtek a'hős rendőrök rav tálára a budapesti főkapitányság, a vidéki'főkapitányság, az államrendőrség felügyelői, tisztikara és őrszemélyzete, a detektivfcestület, a IX. kerületi osztályparancsnokság tisztikara ós Őrszemélyzete, külön koszorút küldött a rend őr legény s ég j a 93-as számú órszoba parancsnoksága és legénysége, a m.kir e csendőrség, a székesfőváros tűzoltósága, a székesfőváros 1 jav ^d almi őrség §s sokan mások./MOT/J. A MAC-Y R NEMZETI SZÖVETSÉG HÓDOLÓ ÉS tDVÖZLÖ TÓVIRATAI. A - Magyar Nemzeti Szövetség felvidéki testvéreinknek a magyar haza kebelében való visszatérése alkalmából hódoló táviratot intézett vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányozó] hoz, üdvözölve őt, mint a nemzet elhivatott vezérét és Isten áldását kérve minden nehézséget legyőző és a magyar sorsot j ór ,af ord i tó ors z áglás ára e Táviratban üdvözölte a Magyar Nemzeti Szövetség Imrédy Béla miniszterelnököt, gróf Teleki Pál sé Kánya Kálmán minisztereket, tolmácsolva előttük a Szövetség mélységes háláját és köszönetet. TJgyanosak táviratban üdvözölte a Szövetség Mussolini olasz miniszterelnököt, aki hiven a múltban tett kijelentéséhez elhengeríteni segítette s sziklát a trianoni sírboltról, k'- iratot küldtek Hitler Adolf német birodalmi vezér és kancellárhoz.- Mosoiczki Ignác hoz, a leng; el köztársaság elnökéhez," köszönetet és hálát mondva Magyarország iránt tanúsított nagy rokonszenvükért ás a magyar álláspont diadalra juttatásáért • Táviratban düvzölték még Rothermere Lordot ls, aki elsőnek követelt Magyarországnak helyet a nap alatt ./MOT/B. • VOLT HADIFOGLYOK BÁJT Á SS I MUNKÁJA. A felszabadult területeken álő hazatért hadifoglyoknak dijmcites tájékoztatót küld a Volt Hadifoglyok Országos Köre a Károly-csapatkereszt megszerzése ügyében. A bajtársak forduljanak Engel Gyula bajtárshoz Budapest, VI., Palai Ede-utca'16. . A Volt Hadifogyyjk Országos Köre november 6-án, vasárnap délelőtt 9 órakor az alkotmány-vendégibben /Vilmos osászár-ut és Alkotmány-utca sarok/ országos találkozót tart. Ezalkalommal megalakítják a takarékcsoportokat és a -bajtársak erkölcsi és anyagi támogatására^ jogi és orvosi tanáccsal'való ellátásába állásokba való elhelyezésére bizottságokat létesít enek./MOT/Bo