Magyar Országos Tudósító, 1938. november/1

1938-11-10 [192]

HÍREK ELEKES DEZSŐ ELŐADÁSA BERLINBEN. A berlini Lessing főiskola "A mai Ma­gyarország" cimü. előad áss sorozatában 'november 10-én nagyszámú közönség előtt Elekes Dezső miniszteri titkár, egyetemi magántanár atounamedenJte gaz­dasági helyzetéről tartott előadást* A Dunamedence jelenlegi helytelen állambeosztásából származó gazdasági hátrányok Ismertetése után azt fejte­gette, hogy a. kis államokból felépült Dunamedenoe gazdasági jellege a kö­zelmúlt eseményei folytán lényegesen átalakult. Az ipari Ausztriának ás Csehszlovákia iprvi ldé keinek Németországhoz való csatolása következtében a dunai államok területe ma szinte kizárólag agrárterület* Azok az együtt­működési tervek teli t, anelyek a dunai államokat kölcsönös kiegészülés céljából akarták egy nagyobb szerves gazdasági egységbe összefogni, ti^ár^rv % fcalanokká lettek. Adunál állon ok az Ipari kiegészülés lehetőségeit a ^ dunai téren belül hiába keresik. A dunai kis államok kooper'ciója a jövő­ben csak arra irányulhat, hogy ez államok mezőgazdaságát emelje ás a Duna­völgy agrártermékei és nyersanyagai szamara kedvezőbb értékesítési lehető­ségeket biztosítson. Az igy létMát agrár blokknak kellene az után az ipari államokkal való együttmöködést keresnie. Az agrárállamok Ily megszervezése az európai ipari államok szempontjából sem jelent hátrány t^ mert ipari ki­vitelük nagyobb felvevőterülethez jut, amelynek v ás árlókepcssége emelkeóf'i fog. Közérdek, hogy a Dunamedence bénultságából magához térjen s a Nyugat áruinak, kultúrájának jobb felvevője Iehessen•,/MOT/B• T ö R V É N Y S Z É K IT "LET A ZSIRDRÁGITÁSI ÍGY BEN. / Eieje a vény s zéki kiad ásóikban./ Délután fél 5 órakor hirdette ki dr. Lengyel E r nő tanácselnök az Ítéletet. A törvényszék árdrágító visszaélés bűntettében mondotta kl bűnösnek Friedmann Kornélt, és ezért másf élóvl börtönig 1,000 pengő p^nz- ' büntetésre Iterbe és kötelezte 1.000 pengő vagyoni elégtétel megf Ifeetésére^ Pérl Perlesz Dezső büntetései két évi börtön, 600 pengő pénzbüntetés és ÍÖÖTHpen^o' vagyoni elégtétel megfizetése. Föl diák Istvánt a törvényszék ' két évi es három hónapi börtönnel ós 1500 pengő ; pénzbüntetéssel sújtotta, kötelezve őt 6 .000 pengő vagyoni elégtétel megfieztósére, Pürner Józsefet a törvényszék 6 Hónapi börtönre 600 pengő pénzbüntetésre Ítélte ás kötelez­te 500 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére, TomasoV Sándor* Szegedi György és Szegedi Béla' v ód lőtt ak egyenként 10 hónapi börtönbüntetést kaptak. El­ítélte a törvényszék Franyó Bála vallottat 6 hónapi börtönre, 300 pengő pénzbüntetésre és kötelezte 300 pengő v gyonl elégtétel megfizetésére. Végül . . Nagy Vilmos és Kammer György vádlottakat árdrá­gító visszaélés vétségében mondotta ki bűnösnek a törvényszék és ezért- Őket fejenként hárem hónapi fogházra itelte el. Kötelezte egyuttel a vádlotta­kat, hogy az Ítéletet hiríapilr-g ás plakát utján nyilvánosságra hozzák a jogerőre emelkedés után. Az Ítélet Indokolása előbb:, • - Friedmann és Pérl Perlesz vádlottak szerepével foglalkozott és rámutatott, hogy ez a két nagykereskedő elsősorban exportőr volt, de a szeptember végi zsIr­kon j un ktur a arra bírta mindkettőjüket, hogy kivételesen a belföldi piacon is megpróbálkozzanak zsir adás-vételével. Megállapítja az Ítélet, hogy Friedmann ós Pérl Perlesz rendkívül magas nagybani áron, kilonklnt 180-200 fillérjével árusították belföldön a sertészsírt. A két vádlott nem vette figyelembe a beszerzési árat sem, céljuk a minél nagyobb haszon elérésé Vjolt«, A kalkulációk tekintetében a törvényszék teljes egészében magáévá teszi a hivatalos szakértők véleményét. Hogy Friedmann és Pérl Perlesz _ mennyire magas áron hozták forgalomba a zsirt, arranézve döntő bizonyíték^" hogy a környékbeli kishenteseknél általában olcsóbb árért lehetett ki­csinyben zsirt vásárolni, mint nagyban ezeknél a nagykereskedőknél. Tény­( ként áll rfltja meg az uzsorablróság, hogy Friedmann és Pérl Perlesz indo­kolatlanul magas nagybani áraikkal, megnehezítették az egyik legszükségesebb Aélelmlszcrnek, a sertészsírnak beszerzési lehetőségeit s igy tevékenységük­kel Indokolatlanul veszélyeztették a közellátás za.v artalans ágát ./Folyt .köv ./

Next

/
Thumbnails
Contents