Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2
1938-10-21 [191]
» RENDŐRSÉG RENDŐRAS3ZONYOK IS BELEKAPCSOLÓDNAK A MAGYAR A MAGYARÉRT MOZGALOMBA. Pénteken délUfc&őtt a főkapitányság dísztermében összegyűltek a budaoesti rendőrtisztek feleségei, hogy belekapcsolódjanak a vitáz nagybányai Horthy Miklósné és vitéz dr.Imródy Beláné által megindított Magyar a magyarért mozgalomba, A rendőrtisztek feleségei előtt vitéz dr.Keresztes-Pischer Ferencné,* a belügyminiszter felesége Ismertette a mozgalom célját ós szervezetét. Elmond ott a, hogy külön szervezték meg a fővárosi, a vidéki vérosi és a községi gyűjtéseket. Budapesten 3000 gyüjtökörzetet állítottak fel és minden körzetben egy-egy hölgy fogja végigjárni a lakásokat, kivéve az egy szoba-konyhás lakásokat, hogy Budapest' lakosságának a felvidéki magyaroknak szánt adományait összegyűjtsék. A belügyminiszter felesége felhívta a rendőrtiszti asszonyok figyelmét arra,hogy a rendőrtisztek feleségei sem maradhatnak ki ebből a mozgalomból es támogatásukat kérte. A megjelent rendőrtisztek feleségei legnagyobb lelkesedéssel ajánlották fel szolgálataikat, aláirtak é jelentkezési ivet, amelyet majd eljuttatnak a mozgalom vezetőségéhez. A belügyminiszter feleságének Ellássy Sándor dr., az államrendőrség budapesti főkapitánya mondott köszönetet megjelenéséért. /MOT/ÍT, FŐVÁROS MEGSEMMISÍTETTE A KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG VITÉZ PSSTHY MÜLLER JÓZSEF LEO TÖRVÉNYHATÓSÁGI BIZOTTSÁGI MANDÁTUMÁT. Gyóny István dr. ügyvéd és társai « mult évben összeférhetetlenségi bejelentést tettek'vltéz Pesthy Müller József Leó NEP törvényhatósági bizottsági tag ellen. A bejelentők az összeférhetetlenséget azzal Indokolták, hogy vitéz Pesthy üller József Leó bizottsági tag, az IBUSZ ügyvezető igazgatója, ez a vállalat pedig szerződéses viszonyban áll a fővárossal, melytől árusító pavlllon jel részére közterületet bérel s ezért kizárási ok forog fenn. Az igazolóválasztmány több ülésen tárgyalta ezt az ügyet s ugy döntött, hogy nem lát kizárási okot vitéz Pethy Müller József Leó esetében. A feljelentők panasza következtében legutóbb a közigazgatási bíróság dr. Puky Endre elnöklésével foglalkozott vitéz Pesthy Müller József Leó összefér hetetlenségi ügyével. A közigazgatási bíróság a panasznak helyt adott s megállspitotta, hogy a főváros és az IBUSZ között tényleg szerződéses viszony van, a főváros az IBUSZ-t^1 nemcsak területbért kap, hanem haszonrészesedést is s ezért a közigazgatási bíróságnak meg kellett állapítania a kizárási ok fennforgását, ennek következtében vitéz Pesthy Müller József Leó, e fővárosi törvényhatósági bizottsági mandátumát elveszítette, A közigazgatási bíróság határozatáról értesítette a főváros lgazolóvólasztmányát. Vitéz Pesthy Müller József Leó utóda á törvényhatósági bizottságban Körmendi Elemér vállalati igazgató lesz-? /MOT/Lá.Vr, HÍREK ELŐADÁSA ITJNAVÖLGYI KÉRDÉSRŐL ÉS A FELVIDÉKRŐL. A Selmecbánya lak Egyesülete a tagok n*gy részvétele mellett tárgyalta Selmecbánya ősi banyaváros visszacsatolásának és az/esetleg megelőző népszavazás kérdési Ez alkalommal dr. Toporczl Emil "Dunavölgyi kérdés és a Felvidék" clmmeD előadást tartott, amelyben kifejtette, hogy Trianonban meg volt az alkalom a dunavölgyi kérdés rendezésére, de hiányzott a jószándék. Meghamisították az önrendelkezés elvét, mert ügy^t sem vetettek azokra a törvényszerűségekre, amelyek a Dunatoölgye népeinek együttélését szabályozzák. Ez a törvényszerűség végül oda is fog vezetni, hogy érvényesül majc a geopolitikai erő s ennek folyományaképpen Selmecbányát ls vissza kell majd csatolni Magyarországhoz. A megjelentek sokszor szakították meg i a nagy felkészültséggel tartott előadást helyeslésükkel. í\ A Selmecbanyaiak Egyesülete értesíti tagjait,, hogy minden \J második csütörtökön tagértekezletet tart s a legközelebbi értekezlet 1 november 3-én,, csütörtökön este hét órakor lesz* /MOT/J«