Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2
1938-10-20 [191]
AZ ALSÓNÉMEDII HÁROMSZOROS ÁRZENGYILKOSSÁGI BÜNPÖR VÁDLOTTkl - A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT. Mára tűzte ki a pestvidéki törvényszék Mendelényi-tanácsa az ismeretes alsónémedii crzéngyilkossági bünpör főtárgyalását, Az^ügyészi vádirat szerint id. Borbély Miklós alsónémedii jómódú gazdálkodó mintegy hét évvel ezelőtt felosztotta gyermekei közt 38 hold földbirtokból álló vagyonát. Egyik fiának: Borbély Kálmánnak nyolc ho]d földet hagyományozott, ezenkívül ez a felnőtt gyermeke kapta meg az öreg gazda lakóházát és teljes gazdasági felszerelését is; ennek fejében Bor? boly Kálmán halálukig tartozott eltartani szüleit, majd haláluk után eltemé tésükről is gondoskodnia kellett, Id. Borbély Miklós többi hat felnptfc gyermeke fejenként öt-öt hold földet kapott. Ez a hat Borbély-leszérmazott megrövidítve érezte magát s ezért - a vádirat szerint - úgyszólván nyomban a birtokfelosztás után megindultak köztük a bizalmas tanácskozások, hogy miképpen lehetne az öreg Borbély Miklóst szándéka megmésitására birni. Hosszú hónapok titkos megbeszélései után a hat testvér közül egyesek arra a megállapodásra jutottak, hogy atyjukat el fogják pusztítani. Errehózve E. Nagy Menjh értné született Borbély Krisztina, Varga Józsefné született Borbély Teréz, valamint ífj „ Borbély Miklós kifejezetten meg is egyeztek és a gyalázatos terv végrehajtásával közös sógorukat: Fazekas Pál alsónémedii malommunkást bízták meg ? Fazekas Pál részére jutalmat is helyeztek kilátásba, sőt S, Nagy Menyhértnő született Borbély Krisztina, valamint férje: S. Nagy Menyhért a pénznjondókra nézve váltókezességet is vállaltak. Fazekes Pál, aki a malombeli foglalkozása mellett az egyik alsónémedii földbirtokos gyümölcsösét is kezelte, az itt permetezés céljából kapott "arsola" elnevezésű, erősen mérgező hatású szert összegyűjtette és csak az alkalomra várt, amikor az arzéntartalmu port id. Borbély Miklós megölésére felhasználhatja. Az alkalom - állapítja meg a vádirat - 1936 decemberében következett el. Ekkor ugyanis id. Borbély Miklós, aki mór Kálmán nevű fiának vendégszeretetét élvezte, elküldte megőrlés végett a gabonáját a helybeli malomba. Fazekas Pál egy óvatlan pillanatban az arsola-port a megőrlenáo gabonába keverte. A lisztbe körülbelül fél kilogrammnyi arzéntartalmu anyag került, ugy hogy amikor ebből Borbély Kálmánok házánál a legközelebbi hetekben kenyeret sütöttek, a kenyérfogyasztás következtében a népes családnak csaknem mindegyik tagja megbetegedett. Megbetegedtek ezenkivül mindazok a látogatók, sót ápoló asszonyok is, akik a későbbi időpontben Borboly Kálmánok, illetve id. Borbély Miklósok házánál megfordultak, az arzónmérgezések következtében id. Borbély Miklós, valamint a hathetes unokája: a kis...Borbély álbert, továbbá a többrendbeli gyilkosság bűntettével vádolt ^'azekas Pál mitsem sejtő felesége, született Borbély Zsuzsanna elhaláloztak. Ezenkivül tizennégy személy, akik valamennyien ettek a mérgezett kenyérből, többé-kevésbé súlyosan megbetegedtek, A királyi ügyészség Fazekas Pál ellen, mint tettes ellen, - S, Nagy Menyhórtnó szül. Borbély Krisztina, Varga Józsefné szül. Borbély Teréz és ifj. Borbély Miklós ellen, mint felbujtókkal szemben, - §. Nagy Menyhért ellenében pedig mint bünsegédi bűnrészes ellen emelt vádot r Az ügyészség az öt vádlottat együttesen háromrendbeli gyilkosság és tizennégyrendbeli gyilkossági kísérlet bűntettével vádolta meg. Az ügyészí vádirat kiemeli, hogy a vádlottak mindegyike beismerte a vizsgálat során bűnösségét, sőt egymást súlyosan terhelő vallomást tettek, A vádirats zérint nem fér kétség thhoz, hogy a vádlottak a szörnyű bűncselekmények elkövetését a legnagyobb hidegvérügóggel, megfontoltsággal és számítással, éveken át tartó tanácskozások során határozták el és a legnagyobb körültekintéssel hajtották végre. Az ügyészség harminckét tanú megidézését indítványozta. /Folyt.köv./ Ky.