Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2

1938-10-20 [191]

A KORMÁNYZÓ IS MEGJELENT LUIGI MILIANI ELŐADÁSÁN, Az Országos Alföl­di Bizottság, a Magyar Hajózási Szövetség és a Magyar Belhajózási Egye­sület csütörtökön délután 5 órakor a Parlament delegációs termében együttes ülést tartott. Az ülésen megjelent vitéz nagybányai Horthy Mik­lós kormányzó, akit Kállay Miklós, dr, Bud János és Wulf Olaf az egyesü­letek elnökei fogadtak, A közönség soraiban ott volt gróf Teleki Mihály, Kőnek Emil, dr, Péchy Tibor, Kaán Károly, Wälder Gyula, Rohringer Sáh­dor, Scitovszky Béla, Pap Ferenc, Mocsányi Gábor, Varga Vilmos, báró Weisz Jenó', Vinci gróf, az olasz követség többt^ja és • számos politi­kai és társadalmi előkelőség, Kállay Miklós magyar nyelven, Wulf Olaf pedig olasz nyelven üdvözölte a megjelenteket, illetve az olasz vendé­geket, majd dr, Luigi Miliani a három Velence, Friauli, Istria és Tren­to tartományok Vizűgyi Hivatalának elnöke, a Lincei Akadémia tagja tar­tott olasz nyelven előadást "A vízgazdálkodás mint az állami önellátás tényezője" cimmel. - A folyó árvizei ellen való védekezés - mondotta az olasz mérnök - minden időben nagy gondot okozott a népeknek, különösen pedig kezdetben, amikor hiányzott a folyók természetére vonatkozó ta­pasztalat és nem voltak megfelelő szakemberek. Ezért volt aztán, hogy bár az ókori földrajz.jtudósok megemlékeznek erről a kérdésről és beszá­molnak arról, hogy a velencei eikság mocsaras lapályain már árkokat húz­tak és töltéseket emeltek, mégis az ár-védekezés hosszú időkön át nem találta meg az egységes módszert, E rövid előadás keretében csak szük körre szorítkozhatom és ezért ezúttal csak az Olaszországban tett ta­pasztalatokról szólok. A folyó*-szabályozás kérdésénél mindig szem előtt kell lebegnie az első nagy vizi-mérnőknek, Leonardo da Vincinek intő szava: "Valahányszor a vizek életébe akartok beleavatkozni, először a tapasztalatra hallgassatok és csak aztán az eszetekre", Mussolini nagy horderejű országrendező terveiben igen nagy szerepet juttatott a vizimunkáknak. Elgondolása szerint az e terü­leten jelentkező összes problémákat egyidejűleg kell megoldani. Nem ele­gendő tehát osak árvédelmi töltéseket epiteni, csak lecsapoló árokháló­zatot készíteni, vagy a vizek hasznosítását csak az öntözés vagy csak vizierők szempontjából tekinteni, Az olaszországi Bonifica Integrale, munkálatok, amelyeket tala jjavitasi, tagositási es közlekedési problé­mák megoldásával is kiegészítettek, bebizonyították, hogy az összes problémák egységes megoldása egyszersmind a leggazdaságosabb és a nem­zeti önellátás szolgálatában a legnagyobb eredményt mutít hat ja fel. Mert az összes yizimunkálatok hatásukban mindig a nemzeti önellátást szolgálják: az ar elleni védelem az aranykalászt ringató ronaságot óvja a folyó kártevése ellen,: az ország tehát nem fog élelmiszer behozatal­ra szorulni; a hajózás megkönnyíti a termények szállitását, a viziuton való szállítás a legkevesebb energia fogyaztással történik, ennélfogva a hajózás előmozdításával a tüzelőanyag behozatal csökken, A vizekben rejlő energia kihasználása r?vén szinten csökken a tüzelőanyag behoza­tal, Olaszországban különösen Veneto tartomány mutat fel nagy eredmé­nyeket az előbb emiitett elvek végrehajtása után, Magyarország mai megcsonkított alakjában igen nehéz helyzetben van, mert a folyók teljes hosszukban nem esnek az or­szág területére. Megvagyok győződve arról, - mondotta az előadó - hogy nincs már messze az idő, amikor a magyar vizek rendezésénél és kihasz­nálásánál a Bonifica Integrale elvei szerint lehet majd eljárni. Szív­ből kivánom, hogy a most kínálkozó békés megoldás keretében Magyarország vízgazdálkodásának tökéletes fokra való emelésére a földrajzi lehetőség a legközelebbi jövőben megadatik. Luigi Miliani előadását a megjelentek nagy tetszéssel fo­gadták, majd dr. Bud János az ülést bezárta. /MOT/Sze. , jAé

Next

/
Thumbnails
Contents