Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2

1938-10-19 [191]

—- JORGOVICS SZEVÉR ÉS TIZENÖT VÁDLOTT-TÁRSÁNAK NAGYSZABÁSÚ ÁLLÁSSZERZÉ­SI BŰNÜGYE. Jorgovica Szevér, aki annakidején - mint még emlékezetes - az önmaga ál­tal alapit®tt ókatolikus vallás püspöki vikáriusaként szerepelt, és ezzel kapcsolatban foglalkoztatta a büntető hatóságokat is, ma többedmagáva 1 ismét a vádlottak padjára került a csalások egész sora miatt. Tulajdon­képpen önmaga tett feljelentést a rendőrségen és sajátmagát is bepanaszol­ta. Előadta, hogy a Dunántúlon szövetkezetbe akarta tömöríteni a kisgazdá­kat és ecélból megalakította a La bora termelő és értékesítő szőve tkezete^, de a vállalkozás kudarcba fulladt, kénytelen volt az alkalmazottak óvadé­kaihoz nyúlni és amikor látta, hogy összecsapnak feje fölött a'hullámok, jobbnak látta feljelenteni önmagát és leleplezni nemcsak a saját, de más bűneit is. A rendőrség lefolytatta a nyomozást, majd ennek alapján a ki-^ rályi ügyészség nyolc vádiratba foglalta a bűncselekményeket, A nagyszabá­sú bünper fővédlottjai Jorgovics Szevóren kivülr^Budaházi Károly, Franko­vics Péter, Tichi Rezső, Lengyel László, Klein Pál, dr, Rejőd Jenő, Zele Andor, akik mellett a kir. ügyészség még nyolc gyanúsítottal szemben is kiterjesztette a vádját a csalásokban való részvétel miatt, A vádak sze­rint Jorgovics és T ichi a Labora szövetkezeten kívül még más elnevezés alatt is vállalatokat "alapított", be akarták szervezni a budapesti do­hánytőzsdéskket is egyesületbe és az óvadékos alkalmazottak egész tömegét károsították meg a tulajdonképpen nem működő egyesületr^hangzatos elmével. Szőnyegmegóvó vállalkozásba is kezdtek, de ezúttal is kudarcot szenvedtek és a sértettek egymásután jelentették fel az "igazgatókat", Prankovics Péterrel szemben még azért is vádat emelt az ügyészségemért a véd szerint .feleségét is megkárosította: kilencezer pengő átadására birta rá azzal, hogy régi adósságait kell rendezni, de a pénzt más célokra forditottaj házasságszédelgésért is feljelentette egy nőismerőse, akinek - elhallgat­ta előtte n£s voltát - azt Ígérte, feleségül veszi és jóhiszeműségét ki­használva, ékszereket éé pénzt csalt ki-tőle-. Mintegy kótsz ózrendbeli bűncselekmény miatt indult meg eredetileg az eljárás a vádlottak ellen,de a kir, ügyészség később több ügyben megszüntette az eljárást, A vádlottak legnagyobb része letartóztatásba került és még ma is fogva vannak, Vitéz Vass Lajos dr, büntetőtörvenyszéki egyesblró ma kezdte meg a monstre csalási bünper főtárgyalásét, amely előreláthatóan két napig tart, Prankovics felesége időközben visszavonta panaszát, de vita merült fel abban a kérdésben, hogy az asszony jelenleg hol tartózkodik, mert a bíróság nem tudta idézni. Elsőnek Tichi BezsŐt hallgatták ki. Beismerte bűnösségét s azzal védekezett, hogy Zele Andor beszélte ró, hogy óvadékos alkalmazottakat ve­gyenek fel. Lengyel László is beismerő vallomást tett, csak egyes vádpon­tokat tagadott, Prankovics Péter azzal védekezett, hogy jóhiszeműen járt el ugy feleségével, mint a házasságszédelgésért ellene feljelentést tett Bauer Irénnel szemben. Védekezése szerint Bauer Irénnek akkor udvarolt, amikor feleségével rossz viszonyban volt és az volt a helyzet, hogy elvál­nak, A többi, ma kihallgat ott / legnagyobb része beismerő vallomást tett. /vadloW /Folyt.köv./ Sy. —- NYOLCHóNi.PI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EGY MUNKAKERÜLŐ CSALÓT, Sebők Zoltán dr, büntetőtörvényezéki egyesbiró ma vonta felelősségre Funk Pál munkanélküli n u P 3 zámost, aki ellen a kir. ügyészség hétrendbeli csalás büntette és egyrendbeli kísérlet miatt emelt vádat, Funk nemrégen szaba­dult a fegyházbél és egymásután több hiszékeny álláskeresőt Vezetett fél­re és károsított meg. Egyszerűbb embereknek munkát helyezett kilátásba és Öt-husz pengőig terjedő összegeket vett fel tőlük, de sem a beígért alkal­maztatást nem tudta megszerezni, sem a pénzt nem a dta vissza, mire felje­lentették, A királyi ügyészség közveszélyes munkakerülés miatt is indítvá­nyozta a szélhámos megbüntetését, Funk beismerte bűnösségét s azzal véde­kezett, hogy kiszabadulása után nem kapott munkát és kénytelen volt mások megkárositáda révén szerezni pénzt. A törvényszék lefolytatta a bizonyító eljárást, majd Németh János dr, kir, ügyész vádbeszóde után a terhére rótt bűncselekményekért nyolchónapi börtönbüntetésre Ítélte, Az ítélet nem jog­erős, /MOT/ Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents