Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2

1938-10-29 [191]

mmm A REFORMÁTUS KOLLÉGIUM NEVÉBEN KÖVETTEK EL SZÉLHÁMOSSÁGOKAT. A büntetőtörvónyszék Gátay Endre dr. elnöklésével tárgyaló tanácsa ma von­ta felelősségre Márkus István magántisztviselőt és Kemény Pál kárpitosse­<?édet, akik ellen többrendbeli magánokirathamisItás. csalás és csalás ki­sár lete továbbá egyrendbeli lopás miatt emelt vádat a királyi ügyészség. A letartóztatásban lévő vádlottak a Ráday-kollégium nevévoX éltek vissza és a bűncselekmények egész sorát eszelték ki. Márkus a kollégium_nevének felhasználásával körpecséteket készíttetett, majd ezek segítségével, hami­sított aláírásokkal leveleket irt, Az egyik levél a Moktár-nak szólt s eb­ben a pénzintézettől a kollégium folyószámlájának a terhére 125o pengő ki­utalását kérte. Kemény~vitte el a hamisított levelet a Moktár-hoz, de ott gyanúsnak találták a szokatlanlevélszöveget és a levelet ^ivő fiátalem­bert~s nem teljesítették a' pénzkérést. Keményt le is tartóztatták, de nem nevezte meg azt a személyt, akitől az apokrif levelet kapta. Később kide­rült, hogy ugyancsak Márkus kezdeményezésére, Kemény közreműködésével ha­sonló természetű kísérletek történtek. Márkus az alcsűti és a bicskeire*. «• formátus lelkészi hivatal nevében több cégtől husz mázsa búzára előleget kérő leveleket irt, egy esetben'sikerült"is 2oo pengőt ilymódon szerezni, de a többi helyen rajtavesztett, s panaszok álapján letartóztatták őt is . Ekkor vallotta be Kemény, hogy a Moktár-fóle csalási kísérlet Márkus felbujtás ára "és irányítása mellett történt. A nyomozás során az is megállapítást nyert, hogy Kemény/Márkus útbaigazítása alapján,a Ráday református kollégium egyik lakójától: Hettes­heimer Norberttől egy kabátot és egyéb ruhaneműt lopott, Amig Kemény össze­szedte a szobában a holmikat, Márkus kint őrködött az ajtó előtt, A mai főtárgyaláson mint a két vádlott töredelmesen beismerő val­lomást tett, Márkus nyomorával védekezettemig Kemény azt hangoztatta,hogy Márkus vitte a bűnre * Kihallgatták a beidézett tanukat, majd Kesztler Ede dr. kir, ügyész vádbeszéde után a büntetőtörvényszék bűnösnek mondta ki mind a_két vádlottat a vádszerinti cselekményekben és ezért Márkus Istvánt" egyévi~és hathónapi, Kemény Pált pedig egyévi börtönbüntetésre itélte. Ke­meny az ítéletben megnyugodott, de Márkus fellebbezett és fellebbezéssel élt súlyosbításért a vádat képviselő királyi ügyész is. Mind a két vádlott továbbra is fogva marad, /MOT/ Sy. KÉTHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EL NEMZET GYALÁZ ÁS ÉRT EGY KERESKEDŐT. Reichmann József kereskedő ellen á királyi ügyészség nemzetgyalázás vétsé­ge és az állam és társadalom erőszakos felforgatására irányuló izgatás vét­sége cimén vádat emelt". A vád szerint szeptember 2I-én egy pestszenterzsé­betl korcsmában politizálgatás közben sértő kifejezésekkel illette a magyar nemzetet és az állam törvényes rendje ellen izgatott. A büntetőtörvényszék ötöstanácsa mint külön bíróság dr. Szüts Je­nő tanácselnök vezetésével tárgyalta Reichmann bűnügyét. A vádlott tagadta bűnösségét, s azzal védekezett, hogy az eset alkalmával ittas volt és maga sem tudja~ hogy mi történt vele. <4 ;De elképzelhetetlen is - mondotta többek között^-hőgy én a ne­kem tulajdonított kijelentéseket megtettem volna, hiszen 1914-ben^ amikor Nagy Endre csűpatottoborzott, hogy azt a harctérre vezesse, én az elsők között voltam* jelentkeztem, mert hazafias kötelességemnek tartottam,, A törvényszék kihallgatott több tanút, akikhek előadása szerint a vádlott nem volt olyan részeg, hogy ne tudta volna, mit beszél és való­ban használta azokat á" kifejezéseket, amelyeket a királyi ügyészség vádira­tában felsorolt. A bizonyítási eljárás befejezése és a perbeszédek elhang­zása után a törvényszék bűnösnek mondotta ki a vádlottat a vádbeli büncse­/&OT/Ma en 6Zert kéth0napi fogházra itélte el* Az Ítélet nem jogerős. ————•> KÉNYSZERE GYEZSÉG. * * ... 7 A buda Posti királyi törvényszék megindította a kényszéregyez­S >°$Í Q }^/ s ^ Sonnenschein Benédek/áséla/ be nem jegyzett posztó, bélés es textilárukereskedo /Anker-köz 1.3./ ellen. Vagyonfelügyelő dr. ifj. Mezei Pal ügyved. Követelések bejelentése november 17-ig az OHE-nól. /MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents