Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2

1938-10-29 [191]

"AMIT ELVESZTETTÜNK". Dr. T, Boros László hirlapiró október 31.-én, hétfőn este 8 órakor a Zeneakadémia nagytermében "Amit elvesztettünk" cimmel előadást tart a Felvidéken maradt magyar történelmi emlékekről. Az est. bevezető beszédét vitéz Somogyváry Gyula országgyűlési képviselő tartja. /MOT/B. Pro domo: A fenti hir szives közlését kéri a t. Szerkesztőségektől a 8 Orci Újság szerkesztősége. A BUDAPESTI MÉRNÖKI KAMARA VÁIASZTMÁJTYÁNAK ÜLÉSE. A Budapesti Mér­nöki Kamara üdvözlő távirattal köszönti Ipolyság most kinevezett magyar kormánybiztosát. A..Magyar a magyarért"mozgalom széleskörű társadalmi megmozdulásában a Kamara ls résztvesz és elhatározna, hogy a mozgalmat megfelelő módon anyagi 4c kai is támogat jar A Horthy Miklós repülőalaphoz való hozzájárulást egyhangú lelkesedéssel szavazta meg a választmány. Melegen ünnepelte a Kamara dr e Mihallich Győző elnököt abból^az alka­lomból, hogy a Kormányzó Ur a Horthy Miklós Dunahid építése és a Margit­nid kiszélesltésl munkálatai körül szerzett kiváló érdemel elismeréséül a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A magyar mérnöki kar Igazi reprezentánsát jutalmazta méltó módon a kormányzói kegy. Az izzó magy a? akarás jegyében adott mérnöki munka ez az elismerése különös öröm ma, amikor a Duna balpart jónak magy& j al varrják a Dunán átívelő fel­szabadulás hidját. - A légoltalmi óvóhelyek tervezésével kapcsolatban a megfelelő biztonságot nyújtó szaktudás érvényesítését, Valamint az adókedvezmények rendezését kéri a Kamara.. - Az anyaországhoz visszake­rülő magyar területeken lakó mérnökök jobb helyzetének tisztázására ada­tokat gyűjt a Kamara, hogy a visszacsatolás után a hazakerülő'magyar mérnökök zökkenésmentesen illeszkedhessenek be uj helyzetükbe. Felhív­ja az Illetékesek figyelmét a cseh egyetemeken beiratkozott mérnök-hall­gatók ügyéi-e is és kori, hogy ezeknek a budapesti Műegyetemen a tovább­képzésük biztosíttassák. /MOT/B. ELHALASZTOTT '"K A BAROSS SZÉKHÁZ MEGNYITÁSÁT, A Baross Szövetség uj, Muzeum-utca 17.szám alatti székházainak avatását az e gész'keresztény társadalom és gazdasági élet ünnepi eseményévé kívánja tenni. A szók­házavatásra meghívják az ország közéletének és gazdasági életének va­lamennyi irányító és vezető egyéniségét és éppen ezérfc a Baross Szö­vetség a székházavatási ünnepséget bele akarja kapcsolni az egész'ma­gyarság örömünnepébe, a Felvidék v isgzaosatolásának ünnepi hetébe. A Szövetség elnöki tanácsa esti tanácsülésén erre való tekintettel ugy határozott, hogy eredetileg október 30-ra, vasárnapra tervezett szék­házavatásl ünnepséget néhány nappal elhalasztja éa a Felvidék vissza­csatolását követő időben - előreláthatóan, november közepén - tartja meg. /MOT/B. . A HAZAI NÉMETSÉG BLFYER JAKAB SÍRJÁN ÁL e A a-zal németség elhalt vezetőjének és a Magyarországi Német Népművelési Egyesület alapítójá­nak, Bleyer Jakab egyetemi tanárnak a Kerepesi-temetőben lévő sírjá­hoz vonult ma ki az egyesület és a nemet diákság nagy számban* Pintér László képviselő, az egyesület igazgatójának vezetésével. Az egyesület koszorúját Pintér László országgyűlési képviselő^ a diákság koszoru­j át Rtopl J«nos egyetemi hallgató kegyeletes beszéd kíséretében helyez­ne el Bleyer Jakab sírján* /MOT/E,

Next

/
Thumbnails
Contents