Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2
1938-10-29 [191]
FŐVÁROS. DÖNTÉS A Xr.raÍLTTI TÜZÖRSÉG TERVPÁLYÁZATA ÍGYd3ENi A fővárosul* kerületi tüzérség és légoltalmi épület építésére szükebbkörü tervpályázatot hirdetett. A blréló bizottség most t-rtott ülésén egyhangúlag megállapította, hogy a legjobb torvet Janáky István építész nyújtotta be ós a tervet ajánlja elfogadásra, A bizottság dicséretben részesítette Meggyaszay István és Kollár Gyula építészek tervelt,/MOT/Lá«,Vr« KÖZLEIÜJDÁS A TEMETŐKHÖZ* A Beszkárt közli, hógy a rákoskeresztúri köztemetőbe október 31-én^ hétfőn és november 1-én, kedden a következő villamosokkal lehet utazni: a Rókus-kórháztól a 28-as jelzésű vonatokkal a Népszlnház-utcán és Salgótarjéni-uton át, - a Baross-térről a 37-es jelzésű von tokkal a Fiumei-fctón'és Kőbányal-uton át, - Kőbánya Liget-térről a 12-es jelzésű vonatokkal* A temetőhöz érkeze'kocsIk az Izraelita temetőnél levő megállóhelyen kívül csak a Kozma-utca és Slrkert-utca sarkán fognak megállani, ahonnan a közönség az aluljárón át jut a temető főkapujához, A villamosjáratokon kívül ugy, mint az előző években, az Idén is rendkívüli temetői autóbuszjáratokat lndit és pedig október 31*-én november 1-én és 3-án: R, jelzéssel a Baross-térről a rákoái köztemetőhöz, RA. jelzéssel az Apportyi-térről a rákos! köztemetőhöz. Vonaljegy ára 44 fillér, háromszori átszállásra jogosító átszállójegy.ára 60 fillér. Az első kocsik október 31-én'és november 2-án reggel fél 9 órakor november 1-én reggel fél 8 órakor, az utolsó kocsik mind a három napon a t szükség szerint Ittflulaakt A Kerepesi temetőhöz közlekedő 9. jelzésű Viszonylatot a Vörösmarty-tér és Fiumei-üt között i'vonalrészen 9Aé jelzésű kocsikkal a szükséghez képest sűríteni fogják, ezenkivül Rákospalotán a 25-ös vonal Hubay-térl végállomásától a kákospatLotai uj temetőhöz is indítanak autóbuszjáratot, amely október 31-én, november 1-én és 2-án reggel 8 és délután 6 óra között a szükséghez mérten közlekedik. Ezen az útvonalon a viteldíj 16 fillér./M0T/Bá.Vr o HÍREK A KISDUNAI SZEMÉLYHAJóJÁRATOK MEGSZÜNTETÉSE. A M.Kir.Eolyara- és Tengerhajózási Rt. igazgatósága közli, hogy a klsdunal személyhajójáratokat az előrehaladott Időszakra való tekintettel a folyó évre beszünteti. Az utolsó hajó Budapestről Dömösre november 6-án 14.30 órakor, Dömösrl Budapestre pedig november 7-én 4.30 órakor indul, A jelenleg csak vásáros ünnepnapokon Budapestről Dömösre 8.30 ór-kor, Dömösről Budapestre pedig 18 órákor unduló személyhajójárat november 6-án közlekedik utoljára ,/MOT/B, RÁKÓCZI ÜNNEPSÉG. A Hungária Magyar Technikusok Egyesülete XXII. kurucz csoportja a fejedelem hamvai hazahozatalának 32 J> évfordulóján emlékünnepet rendezett, amelyen'a kassal ás abaujtornai régi magyar társadalom számos t^gja vett részt. Fél 11 órakor szombaton, ünnepi szentmise volt Kegyes rendi-gimnázium kápolnájában és a mise alatt a Szent Imre kórus énekelt. Fél 12 órako megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc szobrá.t és Itt Örkényi József márnökkamárai fogalmazó mondott beszédet* Este diszgyülés a Pannónia-szállóban, ahol Kozma Tivadar székesfővárosi mérnök mondott emlékbeszédet. Emődy Zoltán felolvasást tartott, majd Rohringer ' |Sáíjii£|oy műegyetemi tanár S&XQJH svaival fejeződött be a diszgyülés a /M0T/B.