Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2
1938-10-22 [191]
Hl RE K A MADÁCH SZOBORPÁLYÁZAT MÜVEI A NEMZETI SZALONBAN. A nagy érdeklődéssel kisért zártkörű Madách szoborpályázatra; melyre tiz művész kapott megbízást, beérkezett müveket a nagyközönségnek is módjában van megtekinteni október 26-ig, a Nemzeti Szalon művészeti egyesület helyiségeiben.- A pályázaton tudvalévőleg Kisfaludl Stróbl Zsigmond kapott megbízást a szobormű küvi-celére ./MOT/B, A LENGYELBARÁT IEJUSÁG ÁLLÁSFOGLALÁSA A KÖZÖS LENGYELóMAGYAR HATÁR MELLETT.' Az Országos Magyar-Lengyel Diákszövetség most tartotta évi rendes közgyűlését. Kajtár Jenő elnök megnyitóbeszédében rámutatott a lengyel nemzet baráti segítségének rendkívül nagy jelentőségére, majd ismertette a szövetség évi működését. A régi tisztikar beszámolójának megtartása után megválasztották az uj tisztikart. Elnökké egyhangúlag újra Kajtár Jenőt, 8 szövetség eddigi elnökét választották. Majd báró Kemény Boldizsárnak, a szövetség társelnökének indítványára a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel a következő határozatot hozta: "Az Országos Magyar-Lengyel Diákszövetség közgyűlése egyhangú lelkesedéssel háláját és köszönetet fejezi kl a nemes és lovagias len? yel nemzet ós ennek hivatott vezetői iránt abból az alkalomból, hogy az vezredes magyar-lengyel barátságnak nyomatékos taiujelét adta azzal, hogy igazságos ügyünket hathatós támogatásban részesiti a nemzetközi tényezők előtt és a közös magyar-lengyel határ mellett újra sikraszáll. -Egyidejűleg mélyen átérezve azt a nyilvánvaló Igazságot, hogy minden külső támogatás mellett is csak akkor érhetünk el eredményt, ha egy emberként állunk a nemzeti igényelnkét képviselő.kormányhatalom mögött, a szövetség mélységes együttérzéséről ós erejéhez képest teljes támogatásáról biztosítja az igazság érvényesüléséért önfeláldozó munkával nehéz küzdelmet folytató magyar királyi kormányt. - Utasit'ja a közgyűlés az elnökséget, hogy ezt a határozatot a budapesti lengyel követség utján hozza tudomására a lengyel kormánynak és juttassa kifejezésre együttérzését és ragaszkodását a magyar királyi kormány előtt, - Felhívja továbbá a szövetség az összes társszövetségeket és egyéb diákszervezeteket arra, hogy nyújtsanak tanúbizonyságot arról, hogy a mai súlyos időkben a magyar ifjúság félretesz minden ellentétet és egy emberként kivanja nemzeti céljaink mielőbbi megvalósítását. Ennek tanú jeléül ezt a határozatot a társszövetségeknek és egyéb dl áks zervezeteknek teljes egészében elfogadásra ajánlja." Ezen határozathoz eddig a következő szövetségek, illetve egyesületek jelentették be csatlakozásukat:. Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége, Foederatio Emerlcana, Foederatip Stephanea, Felvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete, Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete, Egyetemi Közgazdasági Ifjúsági Egyesület, Pesti Szent Imre Kollégiumi Kör./MOT/B, A BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA október 27-én, csütörtökön, déli 12 órától délután-2 óráig és folytatólag délután 1/2 4 órát'l székháza nagy tanácstermében közgyűlést tart./MOT/B. A SZEPESI SZÖVETSÉG INGYENES SZLOVÁK TANFOLYAMOKAT INDÍT. A Szepesi Szövetség a Vas-utcai felsőkereskedelmi iskolában november 3-ával kezdődőleg keleti szlovák nyelvű tanfolyamot nyit. Be irat ás október 28 és 29-én délután 6-7 óra között Vas-utca 11. szám alatt az igazgatóság első emeleti irodái ában. A tanfolyam d ljmentes ./MOT/B. ÍJ