Magyar Országos Tudósító, 1938. október/1
1938-10-06 [190]
/Gyászünnepségek Gömbös Gyula sírjánál. Folyt atá s.2./ ahol megtörik már a gyanúsítások ereje, ahol felvértezve állsz az általad szolgált, a mai események által ls Igaz ügynek lgauólt Igazságodnak pajzsa megett. Mindent jól láttál! Mindenben igazolt ez a rövid két esztendő is, • - És most ml itt, a Társadalmi Egyesületek Szövetségének tagjai ós a Terólad elnevezett és a Te emlékedet; mindenekelőtt megőrizni hivatott társaság tagjai azért imádkozunk, hogy a Te messzelátó szemeid által már akkor belátott, ma mindannyiunk szemei elé táruló útját a magyar feltámadásnak egy fegyelmezett, önmagában bízó, józan itóletü, de az ezeréves múlthoz méltó, bátor és elszánt nemzet járja, amelyiknek ma élő fiai tudatában vannak annak a kötelességnek, amelyik őket a múltból eredŐleg terheli és tudatában vannak annak a felelősségnek,amely a magyar nemzet és faj jövendőjét illetőleg reánk nehezedik. Tudjon bölcsen mérlegelni, de nem elmerülni a tápelődésben, tud j ottteng ed e Íme skedni, de tudjon egyértelműen és elhatározottan cselekedni is. - Ilyen nemzetet láttál Gömbös Gyula onnan f elülről, lássál egy újból boldog, megelégedett, de magát el nem: bizó és éppen ezért erős magyar nemzetet biztos léptekkel közeledni a magyar feltámadás végső célja felé. - Vezess tovább! Áldjuk emlékedet! A gyászünnepségen résztvett előkelőségek még hosszúidéig álltak, némán, megilletődve, elhunyt nagy vezérük sírjánál, majd a Függetlenség, Esti Újság, az Uj Magyarság és a Stádium Lapkiadó Rt. szerkesztőségének ós hivatfelainak tagjai jelentek meg Báthory Hüttner János, FeillthsSh: Bertold, ^örs Tibor, Makay János, Mllotay István országgyűlési képviselők és Matolay Géaz szerkesztőkvezetésével, hogy koszorújukat elhelyezzék a néhai miniszterelnök sírján. A közönség az állandóan szitáló eső dacára is mindvégig kitartott és meghatva hallgatta a szónokokat. A gyász ünnepségen megjelent előkelőségek ezután részvétüket fejezték ki néhai Gömbös Gyula családja előtt és utána autóikba szállva elhagyták a kerepes 1 temetőt«/MOT/Jé HÍREK ; A GANZ IPAROSIFJCrsÁG ÜNNEPSÉGE. A Ganz és T»a. Rt. igazgatósága október 6-án munkaszünetet rendelt a vállalat hatszázf ony i tanonc Ifjúsága részére, akik vezetőikkel az élen vallásfelekezeteik szerint istentiszteleteken vettek részt. A vállalat t anonc műhely ében megemlékeztek a nemzeti gyásznap eseményeiről és történelmi jelentősegéről, valamint'az 1938. év október 6-ának nemzeti súlyairól;, Az ifjúság és a vezetők, akik a Nemzeti Repülőalapra már felajánlották a maguk filléreit, most nagy lelkesedéssel kót-ket óra keresetüket.; mintegy 120 pengőt ajánlottak fel a Felvidékre viendő nemzeti szinü zászlókra-. /MOT/Br A TUDOMÁNYOS AKADNIA í. OSZTÁLYÁNAK ÜLÉSE* Október lo-én, hétfőn'délután 5 órd: or tartja ülését a Magyar Tudományos Akadémia I. osztálya, amelynek tárgya Moravcsik Gyula levelező tag előadása, A felolvasó ülés \ után zárt ülésben folyó ügyeket tárgyalnak*/MOT/B c