Magyar Országos Tudósító, 1938. október/1

1938-10-10 [190]

— BIZTOSÍTÁSI TISZTVISELŐK UZSORABÜ7NÜGYE. Lengyel Ernő dr. elnöklése mellett több napon keresztül tárgyalta a bün­tetőtörvényszék mint uzsorabiróság Kőnig Ignác és Szántó Dezső biztosítá­si tisztviselők uzsoraperét. Nyolc vádiratba foglalta alkirály! ügyészség a velük kapcsolatos vádakat, amelyek legnagyobb része Kőniget terheli. Ve­le szemben negyvenrendbeli uzsora büntette miatt emelt vádat a vádhatóság, mig Szántó Dezsővel szemben kétrendbeli bűncselekmény miatt indult bűn­vádi eljárás, Kőnig a Viktória biztosító tisztviselőjeként - a vád szerint — tömegesen nyújtott kölcsönöket megszorult embereknek, akiktől uzsoraka­matot szedett. Két kölcsönügyletnél Szántó is közreműködött. Rendszerint biztosítási üzletek szerepeltet: feltételként és a folyósításkor nyomban levonták a tekintélyes biztosítási dijakat és törlesztéisek összegét is . A károsultak panasza szerint legtöbb esetben többszéz pengőt tett ki az ilyen elmeken levont összeg, de ugyanekkor az eredetileg kért ftaezegről szóló kötd ezettséget kellett vállalniok. Mindkét vádlott tagadta bűnösségét, Kőnig azzal véd ekézett,hogy a biztositónál szokás az, hogy azok, akik biztosítást kötnek, kölcsönt is kapnak. Szerinte ügynökök hajtották fel az igénylőket és t c .jóhisz emüen továbbította az intézethez a kéréseket elintézés céljából. Hangsúlyozta, hogy nem vont le többet, mint amennyihez joga volt. - Szántó Dezső ugyan­csak jóhiszeműségével védekezett. Mintegy nyolcvan tanút hallgatott ki Lengyel Ernő dr. a folyta­tólagos tárgyalásokon; ma került sor a perbeszédekre és az Ítélet meghoza­taIára, • Dr. Kabdebó Márton kir. ügyész a vádlottak megbüntetését kérte, mig Hojtás Ödön dr. védŐ^felmentést indítványozott,'A törvényszék Ítéleté­ben bűnösnek mondta ki Kőnig Ignácot 41 rendbeli, Szántót pedig 9 rendbe­li uzsora vétségében és ezért Kőniget öthónapi, Szóntót pedig kéthónapi fogházra Ítélte el. Az indokolás szerint a törvényszék megállapította,hogy a kölcsöntvevők szorult helyzetben voltak, amit a vádlottak kihasználtak* Kőnignól a törvényszék tekintetbe vette büntetlen elpéletét és hogy nagy összegben kártalanította a sértetteket. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/ Sy, — LETARTÓZTATTAK EGYZSIR ÉS SZALONNA NAGYKERESKEDŐT. A királyi ügyészség valutaosztályán működő detektívek dr, Kotsis Miklós ügyészségi alelnök irányítása mellett ma délelőtt tovább folytatták azt a nagyszabású nyomozást, amely már napok óta tart az árdrágításokkal kap­csolatosan. Ma Priedmann Sándor Révay-utca 2% szám alatt lakó zsir és szalonnanagykereskedőt állították elő: a valutaosztály Szent István-körúti helyiségébe ós ugyanakkor beszolgáltatták azokat a számlákat, feljegyzése­ket, elszámolásokat, melyeket Friedmann Sándornál a házkutatás alkalmával találtak, Priedmann Sándor kihallgatása egész délelőtt tartott és a nyomo­zás eredményéről Kotsis alelnök a kora délutáni órákban részletesen refe­rált Baróthy Pál főügyésznek, a budapesti királyi ügyészség elnökének. Kotd« alelnök ezt követőleg maga elé vezettette Priedmann Sándort és kihir dette előtte az ügyészség határozatát, amely szerint szalonnadrágitás és 1 ánckereskedós büntette miatt a nagykereskedőt előzetes le­tartóztatásba helyezi. Priedmann felfolyamodást jelentett be, /MOT/ Ma, PRO D 0 M 0 ! Közlési engedély van.

Next

/
Thumbnails
Contents