Magyar Országos Tudósító, 1938. szeptember/1
1938-09-06 [188]
GONDATLAN EMBERÖLÉSÉRT ELITÉLTEK EGY ORVOST, MERT EGY ÖNGYILKOSNAK bem MEGFELELŐ ELSŐ SEGÉLYT NYÚJTOTT. Tavaly nyáron Bognár Sarolta vidékről látogatóba jött fivéréhes Bognár Lajoshoz Budapestre. Június 27-én Bognár Sarolta reggel rosszullétről pa-naazkodott, szörnyű gyomorgörosök kínozták és ájulási rohamok lepték meg. Hozzátartozói délután dr. Szendrő József 72 éves orvost hivták a beteghez, aki a vizsgálat után kijelentette a hozzátartozóknak, hogy a beteggel négyszemközt akar maradni. Bognár Sarolta ekkor bevallotta az orvosnak, hogy öngyilkossági szándékból hatvan tabletta aspirint vett be. Dr. Szendrő József orvos rögtön injekciót adott a betegnek a fájdalom csillapítására, azután szódabikarbónát ós citromos teát rendelt.' Távozásakor meghagyta a hozzátartozóknak, hogy ha a beteg állapota nem javulna, hivják ki újra. Bognárék az éjszaka folyamén j\z egyre rosszabb állapotban lévő beteghez más orvost hívtak, aki azonban Bognár Saroltán már segíteni nem tudott, mert még a hajnali órákban kiszenvedett. A haláleset után a kir. ügyészség gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt eljárást Indított dr. Szendrő József orvos ellen, A büntétőtörvényszék előtt megtartott f őtárgyaláson 'a orvos azzal védekezett, hogy a családot azért nem értesítette arról hogy a beteg öngyilkossági kísérletet követett el, mert mag akarta kimelni a hozzátartozóiját az izgalmak fokozásétól. Meggyőződésem volt - folytatta védekezését az öreg orvos - hogy amikor engem a beteghez hívtak, akkor már Bognár Sarolta menthetetlen volt, A kihallgatott orvos szakértők azonban más véleményt terjesztettek a bírósághoz, mert szerintük a beteg állapota a délutáni órákban még nem volt reménytélen, A törvényszéki orvosok szerint a vádlottnak tudnia kellett volna, hogy az általa rendelt kezelés nem megfelelő. Neki azonnal bél- és gyomorkiüritóst kellett volna végeznie, aztán erős savkötő szereket beadni, továbbá cukor vagy konyhasó intravénás infúziókat kellett volna végezni. Ha mindehhez az orvosnak az adott körülmények között nem volt módja, akkor az lett volna a kötelessége, hogy az öngyilkosjelöltet haladék nélkül, rögtön kórházba vitesse. A büntetőtörvényszók magáévá tette az orvosszakértők véleményét s ez alapon bűnösnek mondotta ki dr, Szendrő József orvost gondatlansággal okozott emberölés vétségében és ezért egyheti fogházra italte. Fellebbezés folytán a budapesti kir, Ítélőtábla dr. Kring-tanácsa vitéz dr. Hunyor Sándor kir, főügyészhelyettes felszólalása után az elsobiroság Ítéletét helybenhagyta. /MOT/ G. TUZELSSZERCSALÁS. Rozgonyi Dezső a mult év őszén Wcisz Gyula szén ós fakoroskedőnél rendelt száz métermázsa fát és hatvan métermázsa kokszot. Amikor leszállították a tüzelőanyagokat, a megrendelő gyanút fogott, mert szemmértékszorinti becslésénél ugy találta, hogy a fa jóval kevesebb a megrendelt száz métermázsánál, A leméréshez rendőrt hívott és igy a hivatalos közeg jelenlétében kiderült, hogy a fa harminc métermázsával kevesebb a megrendelt és a számlában, valamint a szállítójegyen feltüntetett mennyiségnél. Az ügyet bűnügyi útra terelték és Weisz Gyula ellen csalás büntette címén indult meg az eljárás. A büntetőtörvényszék a vádlottat bűnösnek mondotta ki a vádboli cselekményben és négy hónapi fogházra Ítélte el. Fellebbezés folytán a királyi Ítélőtábla dr, Zachár István tanácselnök vezetése mellett tartott tárgyalás ós dr, Mankovics Antal ügyészségi alelnök felszólalása után az elsobiroság Ítéletét helybenhagyta. /MOT/ G,