Magyar Országos Tudósító, 1938. szeptember/1
1938-09-10 [188]
A FŐVÁROSI IPARRAJZISKClA KITÜNTETÉSEI. Most érkezett meg a hivatalos értesítés arról, hogy a múltévi párisi világkiállítás zsűrije kiosztotta a kitüntetéseket és dijakat. A kitüntetett intézmények között elöl áll a Székesfővárosi iparrajziskola, amely iskola szakósztályain^készült és kiállított iparművészeti tárgyakért egy öiplome ő'honneur-t és egy aranyérmet kapott. A berlini nemzetközi kézművesipari kiállítás zsűrije is kitüntető éremmel jut imazta az iskola ki:' Ilit ott müip ari tárgyait c Az iparrajziskola májusban ünnepelte a Nemzeti Szalonban rendezett kiállításával százhatvan éves fennállását és ezek az ujabb külföldi sikerek méltó folytatásai az iskola eddig elért sikereinek. /MOT/B. FŐVÁROS SZENDY KAROLY POLGARMESTERNYILATKOZATA- A NEMZETI STADION ÜGYÉBEN, Szendy Károly polgármester a Nemzeti Stadion létesítése ügyében a következő nyilatkozatot tétre: Néhány sajtóorgánumban olyan értelmű közlemény jelont meg, mintha én a Nemzeti Stadion céljaira harmincmillió pengőt ajánlottam volna fel. Szükségesnek tartom megállapítani, hogy ilyen ki]elöntést én soha senkinek nem tettem, márcsak azért sem, mert harmincmillió pengő felajánlására a székesfőváros törvényhatóságának közgyűlése jogosult. De a székesfőváros jelenlegi anyagi helyzete mellett nem is áll módomban a közgyűlésnek ilyen értelmű javaslatot tenni, mert a székes- fővárosnak sajnos erre a célra harmincmillió pengő rendelkezésére nem áll. Ellenben a legnagyobb készséggel foglalkoznék a sta- • dion kérdésével, ha a harmincmillió pengő biztositható lenne,/MOT/Lá.Vr s A TISZTIFŐORVOS-HELYETTES JELENTÉSE A FERTŐZŐ MEGBETEGEDÉSEKRŐL, Szécsi Ernő dr. tiszt Ifőo.rvoshelyettes szombaton délelőtt tette közzé a fertőző megbetegedésekről szóló jelentését, amely augusztus második felének adatait tartalmazza. A jelentésből kiderül,hogy hasihagy-mázban 53-&R kanyaróban 28-an, vörheny ben 110-en, szamárköhögésben 13-an, torokbetegségben 28-an, szövődményes influenzában 2-en. bárány himlőben 6-an 's vérhasban 110-en betegedtek meg, Hasihagymázban 3-an, kanyaróban 1-en, szövődményes influenzában 1—en és vérhasban 15-en hunytak el a mult hónap raásod^k felében, /MOT/Lá.Vr, & BESZKART VITELDÍJ REFORMJA, A ke re o ke de Imi miniszter amikor a . mult év végén hozzájárult a villamos kisszakaszjegy árának felemelésé- ... hez, kikötötte, hogy július 1-éig a viteldíjak megreformálására^a fóváros, illetve a Beszkárt Vezetősége tegyen megfelelő előterjesztés+.,Mnthogy azonban a főváron üzempolitikai bizottsága csak a nyáron fejezte be a tarifa problémák átvizsgálását, a főváros kérelmére a miniszter hozzájárult ahhoz, hogy ae előterjesztés elkészítésének határideje;:, ezév végéig kitolják. A Beszkárt vezetősége,most figyelembe véve az üzárpolitika i bizottságnak a viteldíj megreformálására vonatkozó javasltait , most elkészítette erre vonatkozó el a borát urnát, amelyet a napokban már szét is küldőot a Beszkárt igazgatósági tugjainakr A Beszkárt igazgatós aga ezt az e J.abor^tumot előbb értekezleteken, majd igazgatósági üléseken minden Valószínűség szerint még e hó folyamán le fogja tárgyalni, aminek megtörténte után fogja a Beszkárt ügyvezetősége az igazgatói ság állásfoglalásának figyelembe vét elé'/el végleges javaslatait megtenni 1/MOT/Vr. Lá,