Magyar Országos Tudósító, 1938. szeptember/1
1938-09-16 [188]
FŐVÁROS iZÉTG-:-ZTOTTiJl h WÜBMB ELEMciR-0...ZTONDI J;TJ T. A Fővárooi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének tisztviselő osztálya csütörtökön délután tartotta dr.Bódy László tanácsnok, illetve Kleisz Alajos adóhivatali igazgató elnöklete mellett igazgatótanácsi és választmányi ülés ét,amely en a tagok n.-gyjszamban jelentek meg. AZ igazgatótanács ez alt...lommal kiosztotta a WurmB" Elemér-Ös ztöndi jakat és abból Bánóczy György és Laczházy undornak 500-500 pengőt, Asztalos Gyula, Brányi Livia,Furka Sándor, Gresits Iván, Horváth Erzsébet és Viola Tamásnak egyenkint 25O pengőt adományozott, meleg sz. vakban üdvözölte az elnöklő tanácsnok Király Kálmán műszaki tanácsnokot abból az alkalomból, hogy a kormányzó neki a kormányfőtanaesosi cimet adományozta. Az -üdvözlésért Király Kálmán megadott szavt.tcbuii mondott köszönetet, A választmány ezután újjáalakította a szakbizottságokat, amelyeknek elnökévé Csorna Kálmán árvaszéki elnököt, dr.Duflay Alajos tanácsnokot, Kleisz i-.lajos adóhivatali ig<.zg,.tót és Kosztolányi Sándor pénztarigazgatót, az egyesület elalnőkét küldötte ki. Ezután a folyóügyeket tárgyalták le. /MOT/Lá, Vr. H I R E K UJABB FELAJÁNLÁS A NEMZETI REPÜLő*.L--*PRA. A Sürkefcaxi r.t .tisztviselő kara hazafias érzésétől indíttatva egy havi fizetésének egy százalékát, a vállalat munkásai és gépkocsi vezetői pedig négy heti keresetüknek egy százalékért ajánlották fel a Horthy Miklós N emzetl Repülőalapra. /MOT/3. HALÁLOZÁS. Horváth Lajos ny.póst atakarékpénztári számvizsgáló szeptember 15-én, 44 éves koráiban elhunyt. Temetése szeptember 17-cn ? szombaton délután négy árakor lesz a farkasréti temető halottasházából. /MOT/B. ELŐADÁS A KÜLÜGYI TÁRSASÁGBAN. Szeptember 21-én, szerdán délután hat órakor a Külügy i Társaság tanácstermében előadást tart C .A.Macartney angol publicista "Nemzetiségi problémák" címmel, /MOT/B. AZ ORSZÁGÚTJA LEGÚJABB SZÁMA. Az Országútja szeptemberi száima most j elent meg rendkívül gazdag tartalommal. Csabai István, Moravek Endre, Kása János, Kerék Mihály, Gogolok Lajes, Ruisz Rezső, Bóka Láiszló .'s Puskás Lajos Írtak tanulmányokat a folyóirat szeptemberi számaiba. Az uj számot könyvszemle egészíti ki. Az Országútja előfizetési dija egy évre öt pengő, félévre P.2.50, egy szám ára 50 fillér. Szerkesztőség ás kiadóhivatal IV.,Vácfc-utc a 46 .í1.5 . ./MOT/B. ELHALASZTOTT K A KMAC TEREPVERSEIEYÍT. A Királyi Magyar Au'omobil Club szeptember 25-ére kitűzött automobil- és motorkerékpár megbízhatósági és terepversenyét, tekintettel arra, hogy a budapesti cserkészek ugyanazon •• helyen rendezik a cserkész had Íját okokat, mint ahol a terepverseny került volna lefutásra, október 2-ára halasztotta. 1 /MOT/B.