Magyar Országos Tudósító, 1938. augusztus/2

1938-08-25 [187]

1 # törvényszéki kiadás. Budapest, ,1938, augusztus 23. MM~IDEGEN NÉVRE ÁLLÍTTATOTT KI HAZALÓI IGAZOLVÁNYT - HATHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK, Dr, Palaky János törvényszéki biró elnöklete mellett ma tartott tárgya­lást a büntetőtörvényszék Hajdinyák Ferenc házaló bűnügyében, aki ellen a kir, ügyészség háromrendbeli k' ! zokirathamisitás büntette cimén emelt vá­dat, A vád szerint ez év elején Hajdinyák megjelent a VII, kerületi elül­járóságnál'és Simon Hajdinyák József névre házalói igazolványt állíttatott ki magának, később ezt a hamis nevet használta a VII, kerületi tisztior­vosi hivatalban és egy másik hivatalos hatóság előtt is csak azért, hogy ezzel magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, -Bűnösnek érzem magam nagyságos eln"k ur - mondotta a vádlott'­de tessék tekintetbe venni, hogy kényszerűségből tettem, amit tettem. Ed­dig már tiz alkalommal voltam büntetve, seholsem tudtam elhelyezkedni sa­ját nevemen és ezért határoztam el magamat, hogy másnevet mondok be, hogy igy megélhetésemet biztosithassam, A törvényszék Ismertette az ügyre vonatkozó iratokat, majd Serly Béla dr. kir, ügyész vádbeszéde és a védőbeszéd után bünüsnek mon­dotta ki Hajdinyák Ferencet a vádirat értelmében és ezért hathónapi bör­tönre Ítélte el, a büntetésből az eddig elszenvedett vizsgálati fogsággal kéthónapot és hatnapot kif'lt"ttnok vett. Az itélet jogerős, /MOT/Ma, KÉTHÓNAPI FOGHÁZ BÜNTE TÉST KAPOTT AZ CTIBAM BOTRÁNTTREHDEZÖ KŐMŰVES SEGÉD, Hatósági közeg elleni erőszak büntette cimén emelt vádat a kir, ügyészség Lacza György kőmüvessegéd ellen, A vád szerint Lacza megjelent az OTI-ban ahol fogfájás ellen akarta magát kezeltetni. Mivel már nagyon sok beteg' várakozott, Lacza türelmetlenkedni kezdett, majd hangosan kikelt amiatt, hogy várnia kell, A kiabáló embert rendőr figyelmeztette, hogy maradjon csendben, a kőmüvessegéd azonban tovább lármázott és sértő kifejezésekkél is illette a rendőrt. Amikor pedig a rendőr el akarta őt vezetni a hely­színéről, kirántotta zsebéből bicskáját, majd a rendőrt többször megrúg­^dosta. Dr. Falaky János büntetőtörvényszéki biró elnöklete mellett ma megtartott tárgyaláson a vádlott azzal védekezett, hogy rendkívül' ide­ges ember és amikor a hosszadalmas várakozásban elvesztette türelmét, olyan felindult lelkiállapotba került, hogy maga sem tudja mit csinalt« A bizonyítási eljárás befejezése, dr. Serly Béla. királyi ügyész vádbeszéde és a védőbeszód után a. királyi törvényszók hatósági kö­zeg elleni erőszak vétségében mondotta, ki bűnösnek a vádlottat és ezért " kéthónapi fogházra Ítélte,-'e büntetést az elszenvedett vizsgálati flogság­gal teljesen kitöltöttnek vette és Lacza Györgyöt szabadlábra helyezte, * Súlyosbító körülménynek vette a törvényszék, hogy rendkívül durva kifője- " zéseket is használt a rendőrrel szemben, enyhitő körülmíny volt ezzel szenn ben az f hogy töredelmesen megbánta tettet. A törvényszék a vádlottól el­vett kest elkobozta, mert be igazolást nyert, hogy azt kivette a zsebéből a rendőrrel való szembeszállásakor. Az itélet jogerős, /MOT/Ma.

Next

/
Thumbnails
Contents