Magyar Országos Tudósító, 1938. augusztus/2
1938-08-29 [187]
o. 4. -l-l +i. MEGHALT KARINTBY FRIGYES. Hétfőn délután Siófokon meghalt Karinthy Frigyes, a neves Író és költő. A neves iró halálával mély gyászba döntötte a magyar irodalmi életet, amelynek egyik kimagasló egyénisége volt. 1888-ban született Budapesten, itt végezte középiskolai tanulmányait, majd a. budapesti Tudományegyetemen bölcsészetet hallgatott. M#p kora ifjúságában, 20 éves korában az irói r> ily ára lépett és a Nyugat munkatársa lett. Versel, elbeszélései ós karcolatai egyéni szatirikus hangjukkal rövidesen nagy feltűnést keltettek és Írójuknak kivételes helyet biztosítót bak a magyar irodalmi életben. Nagy sikerrel mutatták be hazai és külföldi színpadokon kabaré darabjait, de szép sikereket ért el komoly drámai alkot ásaivl is 0 Életében rendkívül termékeny volt és Írásaival hatalmas olvasóközönséget szerzett. írásai közül az Igy Irtok ti, az Esik a hó, a Görbe Tükör, Találkozás egy f1atalemborrel, Ballada a néma férfiakról, Budapesti emlék, Együgyű lexikon, stb. emelkednek különösen ki £ közülük néhány több kiadást ért el* Az ráson kivül műfordítással Is foglalkozott Karinthy Frigyes és ezen a téren is jelentős sikereket é -"t el. Egyik legnevezetesebb fordítása a Swift Gulliver jónak első magyar teljes fordítása, amely 1914-ben hagyta el a sajtót a Karinthy Frigyes egészen eredeti meglátásait vetette papírra és előtte ismeretlen útjait nyitotta meg a modern Írásnak. Munkásságával a mai modern magyar irodalom egyik legjelentősebb értékévé küzdötte fel magát. A neves iró az utóbbi evekben sokat gyengélkedett,-, agytumor támadta meg s Olivocrottk, a hireö agy sebész professzor hajtott rajta végre veszélyes és nehéz műtétet. A műtét kitűnően sikerült s Karinthy Frigyes utána jólérezte magát. Most nyári pihenőjét töltötte Siófokon s eközben érto a halál, amelynek közvetlen oka agyvérzés volt 0 Családján kívül igen sok barátja, de különösen a magyar irodalom gyászolja. Temetéséről még nem történt intézkedés. /MOT/J. SÚLYOS SZERENCSÉTLENSÉG. A kispesti porc ellángyárban az egyik villanyoszlopon dolgozott László Balázs 22 éves villanyszerelő* k ^villanyoszlopnak az alsó része korhadt volt s nem bírta el László Balázst, aki a villanyoszlopon valami javítást akart eszközölni,.. Az oszlop kidőltLászló a földre zuhant ós koponyaalapi törést szenvedett,. A kispesti mentők haldokolva szállították a Szent István-k6rházba e A baleset okának kiderítésére és a felelősség kérdésének tisztázására a rendőrség nyomozást lnditottc /MOT/B.