Magyar Országos Tudósító, 1938. augusztus/1

1938-08-08 [186]

E- ő V Á R 0 S /A közigazgatási bizottság ülése. P o 1 y t a t á s ,2 ,/ Lázár Ferenc a továbbiak során újból szóvátette a belsőlipótvárosi szeméttel ós ócskavasakkal zsúfolt telkek ügyét.Ezek­nek a telepfefenek megszüntetése érdekében a felszólaló akciót kezdemé­nyezett, A pénzügyminisztérium - melynek tulajdonába tartoznak a tel­kek - az egyik ócskavastelep tulajdonosnak legutóbb felmondott,A fel­szólaló most ugy értesül, hogy a pénzügyminisztérium nem azért mondott fel a telep bérlőjének, hogy megszüntesse az ócskavas telepet, hanem azért, mert a bért akarja felsrófolni. Ezt nem hiszi el és ezért sür­gős felvilágosítást kért a polgármestértől e A földmivelésügy1 minisz­ter a debreceni riagygyüléssen állástfoglalt a fővárosi tulmagas vágó_ hídi dijak ellen 0 A miniszter Debrecenben kifejtette, hogy a vágóhídi dijakat csökkenteni kell, elsősorban a gazdák érdekében. Lázár Ferenc a miniszterrel lényegben egyetért, mert a vágóhídi dijak csakugyan aránytalanul magasak. Felvetette azonban azt a kérdést, hogy a főváros honnan pótolja el kiesést, ha a vágódijakat leszállítanák. Ha erre az illetékesek megnyugtató választ tudnak adni, akkor a főváros törvény­hatósága és vezetősége hozzá fog járulni a dijak mérsékléséhez, A felszólalásokra a szabadságon lévő Szendy Károly polgármester helyett Schuler Dezső dr. alpolgármester válaszolt. Kö­zölte, hogy a polgármester régen megállapította, hogy a lakbérek,főleg a kislakások bérei tulmagasak* A polgármester az Ízléstelen reklámok ellen már többször fellépett, a fővárosi üzletek cégtábláit a jövőben még szigorúbban ellenőrzik. A Városi Szi ház ellen szigorú vizsgálat indult meg, azt kutatták, hogy a bérlő eleget tesz-e kötelezettségének. A vizsgálat eredményét a polgármester ismertetni fogja. A Talbot centráléval kötött uj szerződést is Ismerteti ma^'d a polgármester,ak 1 szivén viseli a budai állandó színház felépítésének ügyet. A benzin­kut-kartellel kötendő szerződósben meg fogják védeni a klsexistenciák érdekeit. Az'újpesti sze nyvlzcsatorna ügyében ls intézkedni fog a polgármester^ Sürgős probléma a kőbányai aluljáró megépítése, ezzel a kérdéssel a polgármester állandóan foglalkozik, A főváros vezetőinek minden igyekezete beszüntetni a kiserdei nyomortelepet, A polgármester azért erőlteti a kislakás építkezéseket, mert a nyomortanyákon sínylődő családokat akarja minélelőbb megfelelő hajlékhoz juttatni, &chuler Dezső dr. alpolgármester a többi felszólalásra is megnyugtató vá-laszo­kat adott, majd Osiiléry Béla miniszteri osztályfőnök, pénzügy igazga­tó Usetty Béla felszól-lására válaszolva, közölte, hogy van olyan törvé­nyes rendelkezés, amely a kisadózóknak is amnesztiát biztoslt.A kis­adózók, amennyiben elmulasztották a való tényállás Ismertetését, bün­tetlenül jelentkezhetnek az illetékes pénzügyi hatóságoknál, ahol kö­zölni kell azokat az összegeket, amelyek eddig nem szerepeltek kimu­tatásaikban* Újból hangsúlyozta a pénzügy iga zgetó^ hogy a jelentkezők­. a legkedvezőbb elintézést remélhetik, büntetésüket elengedik, A bizottság ezután tudomásulvette a polgármester je­lentését,majd a közigazgatási bizottság elfogadta Csilléry Andrásnak Indítványát, a fizetéscsökkentő rendeletek hatályonklvül hely ezése ügyében ,elfogadta a bizottság Peyer Károlynak az állampolgárság tör­vényes rendezése ügyében tett Indítványát -is, Peyer második indítványát azonban a bizottság nem fogadta el. A tisZtifőorvbsi jelentés elfogadása után a főkapitá­nyi jelentést tárgyalta a bizottságoPeyer Károly közlekedési őrszemet sürgetett a Wesselényi -utca és a Körút kereszteződéséhez,ezen a ponton életveszélyes a közlekedés Ji bizottság végül a. különböző jelentéseket tárgyald /MOT/Vr 0 ÁiJ.

Next

/
Thumbnails
Contents