Magyar Országos Tudósító, 1938. július/2

1938-07-29 [185]

/ A BEka.YMINX-ETAR LEIRAT*. A RÜVií'33 UTCk.I EROMb MEGOJ23PAS.A LS KIBŐVÍTÉSE ÜG.^3EN. Folytatás 1./ A közgyűlés ezt az indokolást elfogadta és a Révész­utcai erőműnek o megújítására vonatkozó előterjesztéshez hozzájárul. A .aözgyülés határozatára most érkezett meg a belügy­minis ztor leirata. A belügyminiszter közli, hogy a közgyűlésnek a _Révész­utcai telep megujitására vonatkozó határozatát ez idő szerint jóváhagy ható­nak nem találta. A miniszter azzal ajaegokolássál halasztja el a döntést, hogy a Révész-utcai erőmű jövő szerepe szoros összefüggésben van a budapesti és a Budapest ...ornyéki erőmüvek között tervezett együttműködé snek kialaku­ló megoldásával, valamint azzal, hogy az együttműködés kérdéséhez kapcsoló­dóan a villamosáram-szolgaltatás fokozott biztonságának mérlegelésével ­a növekvő gramszük^áglet kielégítését illetően is - milyen állásfoglalás fog kialakulni, s ezért - mondja a leirat - a Révész-utcai erőmű megújítá­sinak é3 kibo'vitéaíánek ügyében a gazdaságosság szempontjait is mérlegelve, csak akkor lehet majd véglegesen ..illáét foglalni, hogy ha a budape ti és a Budapest környéki erőmüvek egy üt tmüködé senek és élihez .kapcsolódóan a nö­vekvő ár^.mszükséglet miként való ellátásának kérdéseit az országos érdekek­nek és biztonságnak szempontjait, - tov-.bbá a székesfőváros érdekeit is ­Ideiégitően, a részletes tárgyalások során minden irányban tisztázták, /MOT/Lá. •HÍREK HAL/LOZ/S. ÖZV. Péter Mihály né szül. Obadlch Ibolyka ra.kir. százados özvegye július 28-án 34 éves korában elhunyt. V'sár-nap délután 5 órakor temetik a farkasréti tehetőben a romai katolikus egyház szertartás a szerint. /MOT/B. CSENDŐRSÉG HALÁLOS BALESETEK. Romonya község határában súlyos kimenetelű baleset törtónt. Straub Ádám cséplögéptulajdonos gépjénái munkálkodó etetőnek, Szabó Mihály püspökbog.'/" i lakosnak, a gép dobhengerje egy óvatlan pilla­natban elkapta és tőből leszakította a b-1 karját, majd összeroncsolta Szabó fejének a felét is. Az etető sórülsébo azonnal belehalt. Gondatlanság gyanúja forog fenn. A csendőrség az ügyben nyomozást indított és az eset­ről a kir. ügyészségnek jelentést tett. A klr. ügyészség Szabó holttesté­nek felboncolácát rendelte el, Brezóczkl László tolcsvai lakos, felesketett hegyőr, & éves László nevű gyermekét Tolcs»a község határában levő legelőre küldte ki, hogy az ott legelésző két tehénre felügyeljen. A gyermek a kut körüli legelőn egyedül tartózkodott és eddig meg nem állapitható módon a kutb& esett és belefulladt. A csendőrség az ügyben nyomozást indított ./MOT,.'

Next

/
Thumbnails
Contents