Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2
1938-06-20 [183]
POLITIKA /Marton Béla átvette az Alberti és Irsa községek díszpolgári oklevelét. Folyt a t á s.l./ És most ők akarják védeni az alkotmány szellemét és támadják a jobboldalt, amelynek Gömbös Gyula volt a megteremtője* s anely nem alkotmány• ellenes, se nem forradalmi, hanem a nemzet jövőjének erőt add gondolata. Gömbös Gyulának kivánságához képest méltó utóda volt Darányi Kálmán, aki folytatta Gömbös Gyula munkáját, ki győri beszédével pedig az ötéves katonai és szociális program lefektetésével maradandót alkotott a hemzet életében. Felsorolta ezután Marton Béla mindazokat az alkotásokat, amelyeket a Darány 1 -kormány tető alá hozott és megvalósításúi magafélé tűzött, s amely terveket most az Imrédy-k^blnet valt .valóra, A megmondta Marton Béla - amelyet Gömbös elültetett kalászba szökött és ügyelünk, hogy valami liberális hőguta meg ne üsse. /tírlási derül&éég/ Magyarország nem lehet a tulszegények és a tulgazdagok r.emiét'Ö'i A nép széles rétegeire támaszkodó szociális országot kell teremteni, Magyarország nem lesz többé a spekulánsok világa es nem lehet a milliók verejtékéből milliókat szerezni. Befejezésül azt hangoztatta Marton Béla, hogy közéleti munkássága terén hármasirányu tevékenységet fejtett kl, Résztvett a nemzeti egység megteremtésének mozgalmában, a MOVE-n keresztül nacionalista és militarista irányban igyekszik a fiatalság nevelését biztosítani, a Nemzet 1'Munkaközpontban pedig a magyarul érzo munkásságot Igyekszik tömöríteni. Nem engedtem abból a gondolatból - * . fejezte be szavait -, amelyre husz évvel ezelőtt Szegeden a Tisza/ partján felesküdtem és amelyért, mint minden közéleti f ér f inak, ?fe lelő sség tudatában dolgozom. A poklokon keresztül is dolgozom a magyar fajta érdekeiért, a ti érdekeltekért, érhetnek támadások, de te közületek valakivel kezetfogok, az megerősíti az én erőmet a további harcban. Lelkes éljenzés és taps fogadta Marton Béla szavait, képviselőtársai pedig sorra gratuláltak. : A dalárda^ ezután néhány magyar dalt adott-' elő*,ma jd gróf Teleki Mihály fölöm iveié sügyi államtitkár szólalt fel,:," i: - Magyar testvéreim, szeretett gazdatáreaim - kezdte beszédét, nem általános politikai kérdésekkel kívánok foglalkozni,hanem mint a föld művelőjének, a gazdatársadalom, a kisbirtokosság, s mezőgazdasági munkásság és a magyar föl 1 problémáiról szólok. Gömbös Gyula, Darányi Kálmán, Imrédy Béla kormánya ezen a téren ugyanazokat az eszméket követik, Imrédy kormánya is azon az uton halad, a melyet Gömbös Oyula jelölt ki. Tévednek tehát azok a jerikói harsonások, akik azt hitték* hogy most egy liberális éra fog / következni. Ez ellen mi benn a parlamentben nyújtsuk a garanciát. /Éljenzés./ A mezőgazdaság legfőbb problémája a termelés és az értékesítés. Hiába, termeljük a legjobbat, ha nem tudjuk értékesíteni, s az értékesítésből származó haszonnak a gazdák kezébe kell kerülni. Ezért propagáljuk a. szövetkezeti gondolatot és ezért kell megerősíteni a falusi szövetkezeteket. Hála annak az ötéves buzapropagandának, a Magyarországon búzával bevezett földek nyolcvan százaléka nemesített magvakból történik és felvesszük a versenyt a Manitobával is, s az idei buza-értókes1tés már megoldottnak is tekinthető. Biztosítva' les.:,, hogy a gazdák olyan árat kapjanak, amely a termelési költséget és a poxgárl hasznot magáb^nfoglalja. De biztosítani kell a többi produktumok értékesítését is. Az állaibértékesités terén - talán a zsidótörvény és a milliárdos terv miatt - qkereskedők egy ideig amerikáztak,' de ma már nyiltsbjj a piac Olaszország és Németország felé egyaránt. Fontos a gyümölesjértékesitésének biztosítása is. Fontos a oor árának a rendezése ós nem.leket tűrni, hogy a kereskedők 4-5 fillérért vásárolják össze a szőlőt és mustot. Ezen a téren segíteni fog a szesztörvény és a hegyközségi törvény* valamint a borközraktáraknak a továbbépítése. A milliárdos befektetéssel kapcsolatosan ujabb 70,000 hektónyi közpince fog épülni. /folyt, köv./