Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2
1938-06-18 [183]
A HONSZ DISZGYfláSE "S KT'NYELET I ttt'KTS&ŰU A Hadlrokksfctak, Hadiözvegyek és Hadlárvák Orsz ;gos Nemzeti Szövetségének ig.az "tósága a kormányzó 70. születésnapja alkalmából diszgy "lés t t -rtott, amelyen dr. vitéz /.^rétfalvi Nagy Is tv ón, a Honsz országos elnöke emlékezett meg a nagy nemzeti ünnep jelentőségéről. A Honsz országos igazgatósága hódolatteljes felterjesztéssel fordult, a hadlgondozott«?k összessége nevében a Korm'iyz.. Ur Of oméltóság ihoz, amelyben kifejezésre juttatta a hadi rokkant ak, hadiözvegyek és had lárvák mélységes ragaszkodását és háláját. A d iszgyülés ut n este 8 árak or az őr szeg minden részé* bol összejött Honsz csoport Ss flok vezetőségit ~gok,valamint fővárosi és pestkörnyéki csoportok agja.i eá HŐ?Jj>:Emlékköve előtt gyülekeztek. A kegyeleti ünnepségen képviseltette magát a m.kir. kormány, a főváros, valamint számos htóság Is. Tőbe, mint 2.000 hadirokkant és hadiözvegy volt együtt az Emlékkő elettp ahol dr. vitéz á'rvátf elvi Nagy István rövid emlékbeszéd eb mon: ott, amelynek oefejeztével a zenekar a magyar Hiszekegy ima változatát játszotta. Ezután a Honsz koszorúját annak országos elnöke dr. Cseh-Szombathy László, vitéz Kenyeres János országgyűlési képviselő és Sárkány Ferenc törvényhatósági bizottsági tag, országos igaz -tósági tagok, majd magy ar ruhás h dl özvegyek a hadiözvegyek összességének koszorúját és 5 formaruhás vidéki cso^ortelnök a vidéki Honsz csoportok és fiókok koszorúját helyezték el néma csendben az Emlékkő talapzatára, amelynek 4 sarkán kandelláberek égtek és amely mellett, gyertya" pl a kezükben, hadiözvegyek állottak diszőrséget. Ezut 'n következett a ken;; életi ünnepség legmegaatóbb jelenete, az Emlékkő körül felállított 400 feketeruhás hadiözvegy -Beethoven gyászindulójának hangjaira elvonult a H.si Emlékmű elytt t> minden egyes hadiözvegy piros rózsákat hintett az Emlékkőre. A Szózat elhangzása után a Honsz kivonult díszszázada, v alamint a Honsz ps-oportjálhak és fiókjainak tagjai eiszmenetben vonultak el az Emlékkő, az országos hadi rokkant zászló és a Honsz országos vezetősége el >tt ,/M0T/'BO A -7JDAI VIT áeEK ffííEFSÉGE A KORMÁNYZÓ 70. SZiLETdSNAPJ/N . Szombaton délut*n á budai vitézek a Budai Katolikus Körben gyűltek össze, hogy megünnepeljék Magyarorfzág kormányzójának, a vitézek főkapitányának 70 éves születésnapját, A termet zsúfolásig megtöltötték a Vitézi Rend tagjai, akiknek sor b-n ott voltak töt .ok között vitéz bádokl Soós Károly gyalog sági tábornok, v. honvédelmi minisztei w vitéz Shvoy István gyalogsági tábornok, v. honvédf öp: rancsnok, vitéz Marschalko Kornél, vitéz Modly Zoltán, vitéz'Mátyás Sándor, vitéz Metz Károly és vitéz Kovács Albert altábornagy ok« Az ü .népséget vitéz Garamszeghy Sáfldor, a Nemzeti Színház örökös tagja nyitotta meg., aki "A Hadúrhoz" cimü ódáját sz -valta el mély és megilletődött hatás mellett. Ezután szárazajt ai Bartha László tábornok, Budapest Székesfőváros vitézi székkapitánya mondotta el ünnepi beszériétp amelyet többször szakított meg a vitézek hatalmas éljenzése. A Himnusszal végződött az ünnepélyes összejövetel, amelyet a Budai Vigadóban vitézi áldomás követett. A többszáz terítékes vacsorán a Főmeltós águ Kormányzóra vitéz Marschalkc Kornél altábornagy, a honvédelmi minisztérium főcsoport vezetője mondotta az áldomást, mely utón a Vitézek háromszoros éljennel köszöntötték vitézi f Ők api t anyukat ./KOT/S. —-A fTSöTI VITÉZEK ÜNNIPSÉGEc Este 7 órakor tartották a pesti vitézek a Vitézi Süendházban impozáns ünnepségüket a kormányzó ur 70. születésnapja alkalmából,! Az ünnepségen, melyen az ünnepi beszédet vitéz Horváth Gyula ny . tábornok mondotta- a nagyszámban megjelent vitézek lelkesen ünnepelték vitéz nagvbányal Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját, a Vitézi Szók főkapitányát ./MOT/B.