Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2
1938-06-27 [183]
FŐVÁROS /A tabáni gyógyszálló bizottság ülése : Folytatá s.l./ Hassay Károly a továbbiakban hangsulyozt a, hogy Budapest Idegenforgalma - rajtunk kl\/ül álló okok miatt - halálos sebet kapstt, s hogy ezt mikor tudjuk kiheverni., azt most még nem tudjuk• Megemlítette a felszólaló, hogy idegenforgalmunk visszaesett, a Gellért szálló szobáinak csak 6ü#-a van kihasználva,, Az Anschluss óta az angolok és az anerikaiak megváltoztatják programmjukat, mert Németországon kell 'keresztülutazniok, s ez egyike idegenforgalmunk visszahányatlásának • Mindezek előrebocsájtása után felmerül az a kétség: vájjon a gyógyszálló nem áll-e majd kihasználatlanul, ha ez bekövetkezne, jogos lenne a szemrehányás. Mindezek elörebocsájtása után azt javasolja, hogy nem szabad ezzel a'kérdéssel sietni, lassú tempóban tökéletes megoldásra kell törekedni. A pályázat kiírása azért volt szükséges, mert ideákat akarták kapnál, az ügyosztály rendelkezésére állanak a pályázok elgondolás al,a magasépítési ügvosztály most már ismeri a kereteket és az ötleteket, ennek alapján dolgozzon ki egy végleges tervet P amely azonban ne lépje tul a négy és félmillió pengős keretet,. IVossala Sándor tanácsnok; a magasépítési ügyosztály vezetője bemutatta a bizottságnak azokat a térveket, amelyeket az ügyosztály készített, ezek a tervek jó megoldást tartalmaznak. A hétmillió pengős összeg azért állott ele, mert a Szent Imre gyógyfürdőt is belekalkulálták a szálló építkezésébe, mégpedig azért, mert ez a két probléma, egyszerre oldandó meg. Nem az Ügyosztály feladata a végleges tervek elkészítése, az autonómia imliandóan sürgeti, hogy az ilyen munkákat külső építészekké végeztessenekt A tabáni bizottság Rlpka Ferenc felszólalása után végül is Harrer Ferenc indítványát fogadta el* ez az indítvány magábanfoglalja Rassay Károly ós Katona János indítványait is. Harrer Ferenc indítványa a következő: az ügyosztály a pályázati terveknek a szemelőtt tartásával és a Közmunkatanács által megállapítandó tabáni városrendezési terv alapján s a, közgyűlés által megszavazott négy és félmillió pengőnyl keret betartásával ápltési programmot készítsen a gyógyszállóra vonatkozóan, s csak ennék a programmnak ismerete alapján fog a'bizottság a végleges tervek elkészítésére nézve döntenio /MOT/lá. Vr. .«r ' * rt *:i HÍREK HÁZASSÁG, Glatz Oszkár festőművész ős felesége, Wlldner Mária festőmüvésznő fia, Glatz Farkas június 25-én vezette oltárhoz Hunter Ilonát a várbeli evangélikus templomban* Glnter Irénke és Pfoifer István, házasságot kötöttek. /MOT/B. AZ ÖN/XLó HIVATÁSI NŐK NEMZETKÖZI KONGRESSZUSA. Augusztus 1- és 7-e között tartja III,nemzetközi kongresszusát Budapesten az Önálló Hivat ásu Nők Szövetsége? A kongresszusra már eddig huszonhat államból és Amerikából is jelentkeztek résztvevőké A kongresszuson az önálló hivatásu nők minden problémáját meg tárgy alják 0 A szövetség felkéri mlrü azokat, akik eddig nem jelentették be részvételüket, hogy jelentkezzenek akár Írásban, r-kár személyesen-, vagy telefonon a kongresszust előkészítő irodában, IV.,Türr István-rtca. 8*félemelet 5», délután"5-7-lg. Telefon: 38-51-05. /MOT/Sy.