Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2

1938-06-25 [183]

—-CSALÁS MLVTT EGYÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EGY ROVOTTMULTU MftGÁKPSSZTVISELÖT» Dr, Rabár Endre magántisztviselő, aki már többször volt büntetve, a birO­ság már szigorított dologházba is utalta, csalás bűntettének vádjával ter­helten állott ma délelőtt Gamberszky Guidó dr, büntetőtörvényszéki egyes­biró előtt. A letartóztatásban lévő, jó családból való vádlott - a vad szerint - fondorlatos módon megtévesztette elmebeteg, morfinista barátjá­nak édesapját, azzal állított be hozzá, hogy detektív és el akarja intéz­ni a fiu sikkasztási ügyét a sértettel. Három tételben összesen nyolcvan pengőt csalt ki az apától, Mégegyszer jelentkezett ujabb pénzért, azonban ekkor már a ázomszéd szobában várakozott az igazi'detektiv és leleplezte a szélhámost, akit a főkapitányságra állított elő, •Dr. Rabár Endre ellen a királyi Ügyészség csalás büntette miatt, emelt vádat, A főtárgyaláson tagadta bűnösséget. Azzal védekezett, hogy megsajnálta morfinista barátját, akinek kellemetlen ügye támadt^egy nó­ismorosével. Bizonyos zálogjegyek elsikkasztásával vádolta meg és ezt áz ügyet akarta elintézni, A bajbajutott barát kérésére vállalta, hogy de­tektivnek adja ki magát és pénzárt jelentkezik az apjánál, A sértettnek ugyanis kára származott ós ezt a kárt akarta az apai segitséggel megtérí­teni. Védekezése szerint a pénzt átadta barátjának. Kiderült a tárgyaláson, hogy az elmebeteg fiatalember előző­leg telefonon felhívta édesapját s jelezte, hogy'útban van a detektív, aki elintézi az ügyet. Az apa háromizben adott pénzt, de később gyanút fogott és értesítette a rendőr-séget, A pénzt a fiu morfiumra költötte. Kihallgatták tanúképpen az apát, aki olAondta^ hogy tizenhat éve kezelik fiát, aki morfinista, utólag tudta meg, hogy félrevezették, A bizonyító eljárás lefolytatása és Lukács Tibor dr, királyi ügyész vád beszéde után a törvényszék bűnösnek mondotta ld. dr. Rabár Endrét a vád szerinti csalás bűntettében és égért egyévi börtönbüntetésre Ítél­te. Az Ítélet nem jogerős* /MOT/Sy, HÁROMÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTEK EGY SOKNEVÜ TOLVAJNŐT. Dr, Schadl Ernő tanácselnök tanácsa ma tartott tárgyalást a büntet őtör-*" vényszéken Fazekas Lajosné született Baranyai Róza különváltan élő- fogi lalkozásnélküli asszony bűnügyében, aki ellen a királyi ügyészség több­rendbeli lopás büntette cimén emelt vádat, Fazekasné, aki Horánszky Bélá­nó és Helveiné neveket is használta, házfelügyelői állásokat hirdetett az újságokban és a kapott válaszok alapján fölkereste az 'érdeklődőket laká­sukon, hogy velük az ügyben "tárgyaljon". Elmondotta, hogy'az állásokat csak ovadek ellenében lehet megkapni ós aziránt érdeklődött, hogy az ál­lásra pályázóknak van-e pénzük. Az illetők, akiket felkeresett rendsze- ' rint felmutatták pénzüket vagy takarékkönyvüket és Fazekasné megfigyelte,' hogy azt hol őrzik. Beszélgetés közbon rosszullétet szimulálva vizot kért, Igy távolította el az illetőt a azobából s az alatt az idő alatt, amig egyedül volt,ellopta á pénzt vagy a takarékkönyvet, ' Bdzekasné, akiről a tárgyaláson kiderült, hogy már többizben" büntetve volt .nagyrészt beismerő vallomást tet-t<j A törvényszók kihallgat­ta az ügy sértettjeit ós a tanultat, majd dr, Klcitsch Imre kir, ügyész " vádboszede ós dr, Seifert Géza védőbeszéde után bűnösnek mondotta ki Fa­zekas Lajosnét lopás bűntettében és ezért háromévi fegyházra Ítélte el. Az Ítélet jogerős, /MOT/Ma, —ELITÉLTEK EGY PÉNZHAMISÍTÓT, Bodó József napszámos, aki nemrég szabadult a börtönből, ahová pénzhamisí­tás miatt került, ma ujabb pénzhamisítás miatt ismét vádlott volt a bünto­törvényszék Fonycdy-tanácsa előtt, A vád szerint Postszcnterzsébcten lévő lakásán felesége és sógornője Nemes Imréné segítségével ötvenflllérese­kot hamisított s ezek közül néhányat sikerült is kiadni. Nemes Imre ellen az volt a vád. 'hogy ő hozta forgalomba a hamis ötvenf illőre sekot • Bodó az­zal védekezett, hogy nyomorában követte el az ujabb pénzhamisítást, fele­sége tagadta bűnösségét, Nemes Imréné viszont azzal védekezett, hogy kez­detben résztvett a hamisitásra irányuló munkában s azután kilépett a társa­ságból. Nemes jóhiszeműségével védekozett, A törvényszék a bizonyító eljá­rás lefolytatása és Herczegffy Géza dr. kir. ügyész vádbeszódo után Bodó " Józsefet pénzhamisítás bűntettéért nyolchónapi börtönre, Nemes Imrónót kót­hónapi fogházra férjét pedig egyhónapi fogházra Ítélte, Bodónót felmen­tette, Nemcsne Ítelete jogerős, /MOT/Sy, —

Next

/
Thumbnails
Contents